ma egész nap egy kérdés röpködött az agyamban, s nem akart megnyugodni, figyelmet követelt, állandóan figyelmeztetett, hogy ő van, él, létezik. így vettem a fáradtságot, s kicsit agyaltam rajta. ez nem volt egyéb, mint az, hogy mikor beleugrunk egy kapcsolatba, csak úgy gondolkodás nélkül, akkor miért nem mérlegelünk? vagyis azért kell nekünk a kapcsolat, hogy ne legyünk egyedül, tudjuk, hogy van valaki mellettünk, mi is tartozunk valakihez, s hogy ezeket elérjük becsapjuk magunkat, vagy tényleg az érzelmeink vezetnek. hát nem azt mondom, hogy választ kaptam erre a nagy költői kérdésre, de az hogy megfogalmazódott, már arra ad következtetést, hogy tudok a dologról, s foglalkoztat. a nagy agyalás vége ez lett, hogy vannak esetek, mikor ez a helyzet áll fenn, de van mikor nem. ha egy kapcsolat után vagy, akkor valószínű azért ugrasz fejest egy ilyen kalandba, mert az űrt, amit az előző megszokás hagyott maga után, ki kell töltened valamivel.de ha pillangók röpködnek a hasadban, ha csak rá gondolsz, vagy egyetlen érintésétől pezsegni kezd a véred, akkor az már több a sima önámításnál, hisz a szervezeted nem tudod becsapni, azt az agyad vezérli. így tehát, ha mérlegelned kell, hogy melyik oldal ébredt fel benned: a szíved vagy az agyad, hát figyeld a jeleket, s megtudod. s ha bizsereg, akkor ne hagyd kicsúszni a halat a kezed közül, mert semmi se indul könnyen, kitartás kell a szelídítéshez, nem feladni az első akadály előtt, mert talán ezzel szalasztasz el egy olyan aranyhalat, ami megváltoztathatta volna az életed... csak óvatosan a szavak kimondásával, előbb gondolj, aztán cselekedj....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése