megbocsájtható?

kissé lebetegedtem, a torkom úgy döntött felveszi a piros kendőm színét, s nem hagy nyugodtan élni. hát ebben a lázas, torokfájós hangulatban a filmeké lett a főszerep. a nagy megafilm nézés eredmény az lett, hogy újabb gondolatok szállták meg agytekervényeim. s ezek nem másak, mint a megbocsájtás. vagyis, megbocsájtható-e ha megcsalnak? én mindig annak a híve voltam, hogy nem. nekem se nézze el senki, ha hibázom, és én se nézem el senkinek. a megcsalás két emberen áll, és nincs pardon, hogy jött a hév meg a máv, megtörtént, s erre nincs mentség. ha egyszer más csókolja, más öleli, más ébred mellette, akkor nincs mit beszélni a nagy érzelmekről, amik eddig összetartották a kapcsolatot. az ital se mentség erre, hogy annyit ittam, elvesztettem a fejem... mindenki csak annyit igyon, amennyi után még tudja ellenőrizni a cselekedeteit. az én részemről bármennyire fontos az illető, nem tudok megbocsájtani, ha félrelép. elárulva érezném magam, s kezdeném keresni a hibát magamban. mit nem tudok, amit a másik viszont tud, s ilyen és ehhez hasonló közhelyek csalnának könnyet a szemembe. s ha én csalok meg valakit, meg se fordul a fejemben, hogy odamenjek, s bocsánatért esedezzem. amit én nem teszek meg, azt nem várom el másoktól sem.
én úgy látom, hogy jobb előre gondolkodni, mint aztán hetekig könyörögni, eredménytelenül, mert az aki megbocsájt... többet érdemel annál, mint akinek megbocsájtott.