piros és kendő. szépen alakult a sorsuk, mintha egymásnak lettek volna teremtve, együtt gondolkodtak, kitalálták egymás gondolatait, megérezték, ha valami nem volt rendben, ha valami nem működött. igazán szépen indult a barátságuk, mint már a piroskendős mesékben olvasható volt. de aztán porszem csúszott a gépezetbe. az őszinteség, ami az alapját képezte az egész birodalomnak, kezdett elcsúszni. mintha valami ásó masina férkőzött volna az alapok alá, s onnan ásott volna egy mély szakadékot kettejük közé, s az irányítás már nem az ő kezükben volt. pedig olyan rövid volt ez a pár nap, ami boldogan és felhőmentesen repült, s rajta szálltak ők is. akkor azt hitték, ez így marad, de ami túl szép, az nem lehet igaz. nem lehet valós az, ha angyalt lát az ember a feje felett. s így a napok, meg a makacsság árkot ásott, s elszakította őket egymástól, s hogy mennyire fáj ez nekik? hát nem tudom, az ők döntésük volt, igaz, hogy nem kétoldalú, de határozat... igaz, hogy nem érthető, de ki lett mondva. igaz, hogy nem könnyű, de ahogy mondani szokás: sose volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. hát ebben bíznak mindketten. s hogy pirosat vagy kendőt viselte meg jobban ez a pont? ezt csak ők tudnák megmondani... valami menthetetlenül lezárult, s kinyitni? sajnos nem lehet többet, se zár, se kulcs... a pont a végén: végérvényes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése