Különös ez az élet, mikor valami jó, olyan hamar elrepül, hogy észre se veszed, s mikor valamire várnod kell, akkor évek telnek el, mire elérkezik. Számolod az éjszakákat, hányat kell aludni, mint karácsony előtt a kisgyerek, akit az angyalvárás izgalma tart életben. valahogy így érzem én is magam, számolom a napokat, az órákat a perceket. Néha tényleg olyan tudok lenni , mint egy gyerek. Ha kellene szót is fogadnék, hogy hamarabb eljöjjön az a pillanat. S akkor eljön, s úszna a boldogságban az ember, kihasználná minden percét, mert elhatározta, hogy ezt fogja tenni. S mire elkezdené beteljesíteni az elhatározását, arra már vége a boldogságnak, kezdődik az újabb számolósdi, ami aztán olyan hosszú, hogy lenne idő, de egyedül… A számolást követő madárszárnysuhintásnyiidő után mindig jön az, hogy búcsúzkodunk, szomorkodunk, s megszorítjuk a búcsútárs nyakát, mintha sose szeretnénk elengedni többé, aztán elszakadunk egymástól, mint az eső a felhőtől, s tudjuk, hamarosan ismét egyek leszünk, csak süssön ki a nap, s szárítsa fel a sós esőcseppeket. S míg a napot várjuk, azzal az emlékkel szívünkben megyünk mindennapi dolgunk elvégzésére, amit az elválás pillanatában, visszanézve megjegyeztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése