lassan egy hete, hogy... s valami melegség áradt szét a testében ha rá gondolt. de sajnos a sok hidegzuhany, ami eddig érte, nem engedte felmelegedni ebben az érzésben. de hát, hogy is engedte volna... hisz még csak egy hete. de olyan nagyon jóóóóóó. egyik barátja azt kérte tőle: csak légyszi ne legyél ismét hamar szerelmes. kössek bogot a szívemre? kérdezte magától... szerelmes... mi az, hogy szerelmes? mi az, hogy szerelem? ilyen kérdések feszegették agya lezárt kapuit. szerelmes: szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy elfogadnak és elfogadsz, nem keresed a hibákat, szerelmes vagy, ha a karja közt megszűnik a külvilág, és egy más dimenzióba kerültök-- fogalmazgatta magában, de olyan silánynak tűnt ez a megfogalmazás ahhoz képest, amit az ember akkor érez, mikor szerelmesnek mondja magát. s hogy mi a szerelem? a szerelem olyan mint a száraz föld, ami eső után kizöldül, s pompás ruhába öltözteti a természetet. s akkor miért ne érezze ezt a két felemelő érzést? erre rövid válasz kapott: hogy ne fájjon. egy hét... csak egy hét... s a két ölelő kar közt megszűnt a baj és a keserűség, csak a nyugalom meg a boldogság repkedett a fejek felett. új ruhát kapott a száraz föld, ez ismét... hihetetlen. lehet, hogy ismét fájni fog. lehet, hogy túl nagy a szíve. lehet, hogy... de nem érdekli, számára fontosabb az a két ölelő kar, ami betakarja, óvja, védi. s hogy mi lesz ezután? az a holnap titka, ő csak a ma estének él... s nem törődik a félelem remegésével. ha egy hét, egy hét... de titokban azt kívánja, legyen ebből sokkal több, megérdemelnék mindketten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése