széna kultúra

tudom, hogy egy falusi embernek semmit nem mond az, hogy voltam mezőn, azt mondja, hogy ő minden nap elmegy, s akkor mi van?! hát az van, hogy ilyenkor jön rá az ember arra, hogy mitől öregedik meg olyan hamar a nagymamája, nagytatája, édesanyja, városi ismerőseikhez képest. a mező nagy úr. a nap meg a munka, amit ott el kell végezni, nem egyenlő a tömbház előtti kiskert gyomlálásával, vagy a padon üldögéléssel. mikor minden nap kint vagy a szabad ég alatt, és nem szalonna sütés céljából, s minden este holtfáradtan dőlsz be az ágyba, s tudod, holnap ismét menni kell, elég problémából egy helyre. na én is elmentem, agyon csíptek a bogarak, legyek, szakadékok, megsütött a nap, de jó kiadósan, vízhólyag lett a kezeimre, szinte kiütöttem a szemem egy ággal, és mégis, este olyan jóleső fáradtság vett rajtam erőt, hogy segíthettem nagyszüleimnek ebben a kimerítő takarásnak nevezett munkában. s csak csodálni tudom azokat a barátaimat, akik egész nap mezőn vannak, s este mégis van kedvük és energiájuk próbálni, ötletelni, ott vannak, s komolyan teszik a dolgukat. egyszerűen le az összes kalappal előttük.
mindezek ellenére én úgy látom, hogy akármennyire gyorsabban jelentkeznek a ráncok a munkától megfáradt falusi arcokon, még mindig szebb a városi, sima, lila hajú, padokon üldögélő nénikékétől. mert nagyszüleink értünk, gyermekeikért dolgoztak és dolgoznak, eltartják, fenntartják magukat... gazdag embernek mondhatja magát az, akinek nagyszülei élnek, s segíthet nekik, tanulhat tőlük. legyünk büszkék rájuk.