boldogság gyere haza

ma könnyes szemekkel jött szembe velem egy olyan ember, aki nagyon fontos számomra. megöleltem, s ő csak hullatta a drága sós cseppeket. az ok, amiért a sós folyó megindult nem volt más, mint az, hogy búcsúzni kellett, el kellett válni attól, akivel eddigi élete legszebb pillanatait élhette meg. nem szakítottak, csupán más országba utazott a szeretett lény. s nagyon nehéz pillanatokon mentek át, hisz az elválás nem könnyű, még akkor sem, ha csak hónapokról van szó. nehezen viseli az ember a megszokottól eltérő dolgokat, és ők lassan több mint egy hónapja minden estét együtt töltöttek, s ennek most egy időre vége. sikerült lelket önteni a szomorú szívbe, de gondolkodóba ejtett az eset.
ők megígérték, hogy megvárják egymást, s én ebben nem is kételkedem, hogy így lesz, mert ugye... ha őszintén szeretik egymást, akkor ez csak erősödik a határok korlátai közt. s mikor eljön szeptember boldogan szaladnak egymás karjaiba. akárhogy nézzük, a szerelem sokmindent kibír, ha őszinte és igaz. azok a szerelmek esnek csődbe az első akadályok megjelenésekor, amik felületesek, nem őszinték és önámítóak. én hiszem, hogy ha az érzések tényleg a szívek mélyéből fakadnak, akkor se határ, se távolság, se akadály, se semmilyen kifogás nem állhat az útjába, kivívja magának a boldogság trófeáját. de ha hazudunk magunknak, és annak is akinek ígérgetünk és fogadkozunk, akkor kifogást nem nehéz találni arra, hogy kitegyük a végzetes pontot.
sokáig magamban kerestem a hibát, s néha még megállok egy kis önvizsgálatra, de azt veszem észre, hogy gyenge minden kifogás az őszinteséggel szemben. s én őszinte voltam, nem szégyelltem vállalni az érzéseim, de ezek a kifogások megtanítottak az óvatosság ösvényén való haladásra. s lehet, hogy ez lassú, de ha majd megtalálom azt a társat, aki mélyen és őszintén, akkor nem lesz szükség kifogásokra. remélem mindenki kitartóan kutatja azt társat, aki kertelés és hazugság nélkül, kitartóan harcol azért a bizonyos trófeáért... harcra fel, boldogság gyere haza.