pénteken elballagtak, vagyis elhagyták a III. évet, s aztán jönnek vissza mesterizni, akinek sikerül a felvételije. de nem ez a lényeg. egyik végzős beszéde, és a Barakk elgondolkoztatott... elgondolkoztatott, hogy tényleg ez a helyzet? s kezdem belátni, hogy igen. de miről is van szó? arról beszélt, hogy mi, itt ezen az egyetemen, egyszerűen a próbáknak, a munkának, az egyetemnek élünk. nincs időnk azokra az emberekre, akiket barátainknak mondunk, emberi kapcsolataink az idő hiánya miatt kihűlnek, eltávolodunk az otthoni emberektől, új emberek megismerésére nemsok lehetőségünk van. s ha mégis összejönne, idő hiányában egy langyos ismeretséggé tud fejlődni csupán. s ez elkeserít, hiszen emberek vagyunk, társas életet kellene élnünk, ismerkednünk kellene. de ilyen program mellett hogyan? sehogy... egymásnak kell a barátai legyünk, arról ne is beszéljek, hogy párkapcsolat... s mikor végzünk mi lesz? elmegyünk, szétszóródunk, s nem lesz senkink, akire azt mondhatnám: ő a barátom. mert az igazi barátságok elhervadnak, mert nem gondozódnak, az újak elrohadnak, mert nem törődnek eleget velük... s majd harmad év végén, mi is elmondjuk, hogy lezártunk magunk mögött minden barátságot, minden utat, vissza már nem mehetünk. már csak az évfolyam, meg az itteni emberek vannak. én ezt nem szeretném, de egyre inkább azt látom, nem tudom elkerülni. barátságaim mennek tönkre, ismeretségek fakulnak ki, s energia szintem hanyatlik gyors ütemben. én ezt nem akarom, s kapkodva keresek egy megoldást. remélem, hamarosan megtalálom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése