gondolkodtam...

napok óta ezen tűnődöm... s ma aztán megtaláltam a választ, nehéz volt, de azt hiszem ez a megoldása. s hogy miről beszélek? hát egyszerűen erről, amiben én élni, létezni szeretnék ha majd mint munkás ember: a színházról. arról, ami mostanság itt Vásárhelyen valami talány számomra. nem a színház miatt, mert az megvan, meg előadások is vannak, a legnagyobb baj az, hogy KINEK? mikor tíz. tizenöt jegy fogy el az előadásra? ennyi embert érdekel a színház egy ekkora városban? hogy rendezz így nagytermi előadást? persze, hogy kifizetődőbb a stúdió rendezés... mi az oka ennek a nagy érdektelenségnek? tavasz van, s inkább sétál az ember? nem keresi ezt a kikapcsolódási formát, amit mi művelünk? akkor miért tesszük? kinek üzenünk, ha kongnak a falak az üresség érzésétől? hiába vagyunk szócsövek, ha nincs aki tovább vigye a hallottakat. nincs szükség színházra? ez már nem trendi? nem menő? ciki? mi a baj? a fiatalok csak akkor jönnek előadást nézni, ha kapnak érte tízest magyar nyelv- és irodalomból? a szülők mire nevelik gyerekeiket? inkább engedik bele a nagyvilágba, minthogy beüljenek családostól egy előadásra? hihetetlen, hogy ide jutott ez a művészet. nem azt állítom, hogy csalogató kínálata van a színházaknak, meg hogy minden színész kiteszi a lelkét, hogy átadjon valamit, de igaza van, kinek adjon át, kitől üzenjen, ha a néző nem ül be, hogy meghallgassa. most gondolom jönnek azok az érvek, hogy legyen jó az előadás, legyen jó rendezés, a színész teljesítsen, hogy érdemes legyen elmenni, s megnézni. ez mind jogos, de a nagy lelkesedést az érdektelenség sajnos letöri, mivel emberből van a színész is.
itt van a mi kis Stúdiónk, ahol azt érzem, nagyon élvezhető előadások vannak színen, állandóan vendégszerepeltet különböző társulatokat, szervez, tenni akar. s hogy van-e érdeklődés? hát kicsit nagyobb, mint a színháznál, de ma este azt tapasztaltam, hogy egy színház körben jónak titulált előadás, nem ugyanazt a minősítést kapja egy nézőtől. mert nem fogadja el azt a kód rendszert, amiben az működik. nyitottság kell, egy előadás teljes befogadásához, s akkor a célját is könnyebben eléri a rendező.
Csúnya... hát nagy bravúr, nagy teljesítmény, kemény munka. a színész ott áll meztelenül a néző előtt, s megmutatja magát, s ha a néző nem működik partnerként, nem fogadja el a konvenciókat, akkor nem élvezi, nem lehet vezetni. én hagytam maga, és vitt magával, s azóta is viszi a képzeletem. és azt érzem, hogy ha 2 nézőnek is, de játszani kell, muszáj kitartani, s üzenni, csalogatni, tükröt tartani, mert ahogy a Csúnyából is kiolvasható: jövőnk a teljes identitás vesztés felé halad, egyre butábbá nevelik az embereket, és a lényeg elvesz a nagy megfelelni akarásban. elveszti azt, amitől egyedi és megismételhetetlen, amitől mikrokozmosz, amitől olyan amilyen. előadás után azt mondja az ember, vagyis én ezt gondoltam: de jó, hogy ilyen vagyok, s nem olyan mint a mellettem álló. s akkor megértettem miért kell ezt tennem, miért nem adom fel, miért vagyok itt, s mire jó ez az egész. ha legalább egy ember így jön ki az előadásról, akkor már megérte. ha egy emberben megmozdít valamit a látott, akkor érdemes volt. ezért vagyok itt, ezért akarok: játszva nevelni....