ünnep?

hányszor van az, hogy szüleinket a legnagyobb ellenségünknek tartjuk, mert nem értenek meg, mert állítólag jót akarnak nekünk, beleszólnak az életünkbe, segíteni akarnak... mintha minden lépésünk elé párnát szeretnének tenni, nehogy véletlenül is szögbe lépjünk, megüssük a bokánkat. és ez a túlzott aggódás kikészít, mert azt hisszük, hogy mi már nagyok vagyunk, nekünk nem kell segíteni, ne nézzenek gyereknek, mert mi már... stb. stb. pedig gyerekek vagyunk, pedig nem rosszat akarnak, csak ők többet tudnak arról, hogy mi az élet. s ez minket felháborít, hogy hagyják, hogy üssük meg a bokánkat, szenvedjünk és fájjon, s akkor majd többet nem tesszük. de amikor megütjük magunkat, kihez megyünk? szüleinkhez. ha valami problémánk van, kihez rohanunk? hozzájuk, sose tudunk elszakadni tőlük, és így vannak ezzel ők is. nem tudnak sose másképp tekinteni ránk, mint az ők kicsikéjére. még ha családunk lesz, akkor se leszünk mások, mint gyerekek. s ez ellen ne tiltakozzunk. szeressük, hogy gyerekek lehetünk, mert az azt jelenti, hogy szüleink mellettünk vannak, s törődnek velünk. s ha igazán bajban vagyunk, ők lesznek az elsők akik segítségünkre sietnek.
ma anyák napja van, de szerintem ez nagy butaság, hiszen minden nap anyák napja kellene legyen, hogy azt a sokat amit tőlük kaptunk, meg tudjuk köszönni nekik. egy egész élet se lenne elég, hogy megköszönjük az életünket neki. megköszönjük, hogy felnevelt, hogy tanított, hogy megpuszilta a fájós sebeinket, fogta a kezünk, s virrasztott mikor betegen feküdtünk az ágyban. hogy mindig mi voltunk az elsők, és nem ő... vagy nem a szomszéd, vagy nem a szórakozás. elsők voltunk az általa felállított rangsoron, s mai napig ott vagyunk. természetesen vannak összezörrenések, vannak viták, vannak te sose értesz meg engem mondatok, de... ezek pillanatok alatt elszállnak, a harag nem hagy maga után sebet, mert anya és gyerek közt valami megmagyarázhatatlan kötelék van, ami sérülékeny, de ugyanakkor mindennél erősebb.
ne bántsuk szüleinket amiatt, hogy szeretni akarnak, hanem szeressük viszont őket. s ma szakítsunk egy szál virágot, s adjuk oda édesanyáinknak, vagy egyszerűen szorítsuk meg a kezét, legalább ma, amikor az állítólagos ünnepük van...
Élj sokáig édesanya...