le-fel építés

olyan különös érzés ez az élet... olyan--- nem tudod, hogyan is játssz, hogyan is lépj játék, csak azt tudjuk, hogy végig kell menni a pályán, ha akarunk ha nem. ezt kötelezően előírták abban a szabály könyvben, amit a kezünkbe is adtak, csak annyi a baj, hogy ez a vastag könyv kevés bejegyzést tartalmaz. nekünk kell teleírni a lapokat, mintha ez olyan könnyű lenne. nem könnyű, de olyan szép, hogy kár lenne kihagyni, s nem próbálkozni.
a mai nap érdekes megállapítást voltam képes kiszorítani nagyon fáradt agyam egyik porosodó zugából, s ez a következő volt: egy emberi érzelem, még ha nagyon bizonytalan is, vagy ha nagyon kezdetleges is, olyan mint egy kártyavár építése, visszafele lejátszva. ha nem találkozol az emberrel, el tudod magaddal hitetni, hogy már nem fűz hozzá semmi, és azt a kis tüzet ki lehet oltani, mielőtt tábortűzzé nőné ki magát. aztán találkozol, vele, és a kis tűzre olajat önt a látvány, s máris újra lobogva világít. hát ez van, ha be akarjuk csapni önmagunk, s be akarjuk magyarázni magunknak, hogy már vége, vagy, hogy nem érzek semmit, meg hogy nekem erre nincs szükségem, szabad akarok lenni, kapcsolatban tudok csak létezni, stb. stb. stb., ezek csak beidegződések, szokások, menekülés a valóságból, hogy ne kelljen szembenézzünk önmagunkkal. s egy hülye játék során rájössz, hogy hazugságban élsz, s még akkor sem vagy képes bevallani, ha szembesülsz azzal, hogy hol a baj forrása, hanem kezded a magyarázkodást, meg a tagadást, pedig... ez nagy butaság, én is vállalom amit érzek, igaz, rémisztő, ha belegondolok, de vállalom, mert így legalább tudatos s nem rejtetten működő zavaró tényező.
fedezd fel saját magad kis titkait, hogy bölcsebben lépj a holnapba...