és azt mondta: én ezt nem akarom tovább... s hosszú szempillája végén egy csillogó gyöngyszem jelent meg, aztán legördült arccsontján, majd a földön darabjaira hullott.
gyönyörű tavaszi este volt, minden csendesen pihent, a föld még meleg volt a nap sugaraitól. a fáradt munkás nyugovóra tért, hiszen reggel neki menni kell, ha a gyár fúj... az autók is pihenték a napi utaikat, holnap nekik is menni kell. mindenki álomország felhős útján járt, csak ők ketten nem aludtak. régen látták már egymást, de valami mintha vonzotta volna őket, hogy találkozzanak. nem ellenkeztek, megadták magukat ennek a felsőbb uralomnak. az aszfalt vizes, hiszen az esti fürdés után volt a város. a park üresen állt, sehol egy lélek, a padok magányosan várták a napkeltét. a nyugalom zenéjét, csak néhány hazasuhanó autó hangja szakította meg. ebben a csendes zenében találkoztak újra. különös érzés kerítette hatalmába a lányt, zavarban volt, feszengett, mintha első randevún lett volna, először csinálta volna ezt, a fiú nyugodtabb volt, mintha számára ez mindennapos lenne. nehezen indult el a nyiladozás ebben a kései de mégis korainak tűnő órában. végigsétáltak a kihalt utcán, cél nélkül indultak, aztán közben lett cél, lett közös értekezési pont, lett kapcsolat, lett oldottabb hangulat, lassan minden kezdett megoldódottnak látszani. minden pillangó elszállt a hasból, csak egy nem tudott szabadulni sehogyan sem... a sok magányos pad közül kiválasztották a legmagányosabbat, letelepedtek rá. a lány csacsogott, a fiú pedig furcsállotta az egészet. aztán a fiú mesélt, a lány meg értelmesen hallgatott. aztán ütött az óra, lehullott egy csillag és elcsattant egy csók... aztán még egy, aztán... hiába minden csók, a nap melege kezdett elpárologni, s szellő úrfi beletúrt a hajakba, meg a kabátok résein kergetőzött. hűvös lett. haza indultak, de már nem olyan volt a város, mint mikor céltalanul elindultak, most a lehető legkuszább és a lehető legérthetetlenebb szépséggel ruházódott fel. aztán elváltak útjaik...
aztán újra találkoztak, aztán újra összebolondult a világ, semmi sem volt már az ami valójában. kimozdult a sarkából a föld... a hiszem, nem hiszem oldal háborúba kezdett egymás ellen, a való, valótlan, a lehetséges, lehetetlen állítások mindennapossá váltak. egyszóval: mintha az álló vízbe követ dobtak volna, fodrozódni kezdett a környezet. s ez a fodrozódás... ez a hegyre fel, völgybe le érzés.... ez...én ezt nem akarom tovább. s hosszú szempillája végén egy csillogó gyöngyszem jelent meg, aztán legördült arccsontján, majd a földön darabjaira hullott. én nem akarom tovább ezt az egészet. én csak boldog szerettem volna lenni, miért olyan nehéz. már nem tudom mit hihetek, s mit nem. ki az aki..., s ki az aki... újabb gyöngyszem tört széjjel...csak azt az arcot ne látná állandóan, csak az a két szem ne figyelné állandóan, csak azt a hangot ne hallaná csengeni fülében... s akkor... de így... mert ha tudnám, hogy... s tovább nem folytatta, nem bírta folytatni, csak hagyta, hogy a pergő gyöngyök árkot vájjanak arcán, s millió darabra törjenek szét, s érezte... álmai és érzései hullnak darabokra, szakadnak ketté... mert... mert.
gyönyörű tavaszi este volt, minden csendesen pihent, a föld még meleg volt a nap sugaraitól. a fáradt munkás nyugovóra tért, hiszen reggel neki menni kell, ha a gyár fúj... az autók is pihenték a napi utaikat, holnap nekik is menni kell. mindenki álomország felhős útján járt, csak ők ketten nem aludtak. régen látták már egymást, de valami mintha vonzotta volna őket, hogy találkozzanak. nem ellenkeztek, megadták magukat ennek a felsőbb uralomnak. az aszfalt vizes, hiszen az esti fürdés után volt a város. a park üresen állt, sehol egy lélek, a padok magányosan várták a napkeltét. a nyugalom zenéjét, csak néhány hazasuhanó autó hangja szakította meg. ebben a csendes zenében találkoztak újra. különös érzés kerítette hatalmába a lányt, zavarban volt, feszengett, mintha első randevún lett volna, először csinálta volna ezt, a fiú nyugodtabb volt, mintha számára ez mindennapos lenne. nehezen indult el a nyiladozás ebben a kései de mégis korainak tűnő órában. végigsétáltak a kihalt utcán, cél nélkül indultak, aztán közben lett cél, lett közös értekezési pont, lett kapcsolat, lett oldottabb hangulat, lassan minden kezdett megoldódottnak látszani. minden pillangó elszállt a hasból, csak egy nem tudott szabadulni sehogyan sem... a sok magányos pad közül kiválasztották a legmagányosabbat, letelepedtek rá. a lány csacsogott, a fiú pedig furcsállotta az egészet. aztán a fiú mesélt, a lány meg értelmesen hallgatott. aztán ütött az óra, lehullott egy csillag és elcsattant egy csók... aztán még egy, aztán... hiába minden csók, a nap melege kezdett elpárologni, s szellő úrfi beletúrt a hajakba, meg a kabátok résein kergetőzött. hűvös lett. haza indultak, de már nem olyan volt a város, mint mikor céltalanul elindultak, most a lehető legkuszább és a lehető legérthetetlenebb szépséggel ruházódott fel. aztán elváltak útjaik...
aztán újra találkoztak, aztán újra összebolondult a világ, semmi sem volt már az ami valójában. kimozdult a sarkából a föld... a hiszem, nem hiszem oldal háborúba kezdett egymás ellen, a való, valótlan, a lehetséges, lehetetlen állítások mindennapossá váltak. egyszóval: mintha az álló vízbe követ dobtak volna, fodrozódni kezdett a környezet. s ez a fodrozódás... ez a hegyre fel, völgybe le érzés.... ez...én ezt nem akarom tovább. s hosszú szempillája végén egy csillogó gyöngyszem jelent meg, aztán legördült arccsontján, majd a földön darabjaira hullott. én nem akarom tovább ezt az egészet. én csak boldog szerettem volna lenni, miért olyan nehéz. már nem tudom mit hihetek, s mit nem. ki az aki..., s ki az aki... újabb gyöngyszem tört széjjel...csak azt az arcot ne látná állandóan, csak az a két szem ne figyelné állandóan, csak azt a hangot ne hallaná csengeni fülében... s akkor... de így... mert ha tudnám, hogy... s tovább nem folytatta, nem bírta folytatni, csak hagyta, hogy a pergő gyöngyök árkot vájjanak arcán, s millió darabra törjenek szét, s érezte... álmai és érzései hullnak darabokra, szakadnak ketté... mert... mert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése