szerintetek?

ez a tied- mondta, és átadta neki a tulipánt csokrot, amit a bal kezében szorongatott.
a lány minden reggel a parkon ment át, néha sietve, néha lassan, néha kíváncsian figyelve, néha gondolataiba mélyedve. s mindig mikor belépett a parkba, arra gondolt: ha egyszer valaki megállítaná, s azt mondaná, lassan két hete minden reggel kiülök a parkba, és várom, hogy gyere. erről álmodozott, s mindig figyelte a padon ülő embereket, hogy nem-e ismerős valamelyik, valahonnan, de az utóbbi időben, nem törődött ezzel, el volt foglalva önmagával, önzően csak magára figyelt. minden napja ugyanúgy kezdődött, és ugyanúgy ért véget. lemondott arról az álmáról, hogy egyszer jön egy lovag, virággal, lovon... tudta, mesék léteznek, de valóra olyan ritkán válnak, hogy arra várni, vétek lenne. ezért megpróbálta saját kezébe venni az irányítást, leereszkedett a realitás talajára, és megpróbálta a mindennapokat a maguk valóságában megélni. aztán egy reggel, épp ment át a parkon, mikor odalépett hozzá valaki: ez a tied- mondta, és átadta neki a tulipánt csokrot, amit a bal kezében szorongatott. lassan két hete bámullak, s elkészítettem a programot, hogy mikor jössz s mikor méssz, s mikor mi.... a lány csak állt, és nézte a fiút, aki csillogó szemmel és rózsapiros ajakkal bámult a lányra. sokáig nézték egymást, aztán mintha megbeszélték volna, elindultak egymás mellett, a fiú lassan megfogta a lány kezét, s együtt mentek az egyetem kapujáig, ott elváltak, de este újra találkoztak: a fiú az utca tetején várta a lányt, a lány meg az utca alján állva várta, hogy megérkezzen...
s hogy találkoztak-e? hát azt rátok bízom... döntsétek el ti...