mintha nem is ugyanazt akarnánk, mintha nem az lenne a célunk, minta... én nem értem... nekem sincs nagyobb kedvem, de próbálom magamra erőszakolni az egészet, s mosolyogva végigcsinálni, hisz azért vagyok itt. azért választottam ezt, s nem tehetem meg a többi hat emberrel, hogy kivonom magam a munka alól. s mégis, ilyenkor végigsuhan a kétség az agyamon, hogy kell ez nekem? miért nem törődöm a magam dolgaival, s ne mind próbáljam meg a hátamra venni a másikat s vinni. de az van, hogy muszáj megtennem... mert a shownak mennie kell, ez a törvény, heten össze kell tartsunk, s meg kell váltanunk a világot. meg kell mutassuk, hogy miért vagyunk itt. hogy megérdemeljük, hogy itt legyünk. nehéz ebben a napsütéses időben a szürke drága jó 39-es levegőjét élvezni, de... milyen rossz lesz mikor véget ér...mikor nem leszünk ebben a burokban, hanem, mint a piacon az árút, úgy tesznek vesznek majd... miért nem tudjuk itt élvezni a lehetőséget, s a lehető legnagyobb jókedvvel túlélni, s tanulni attól, aki akarja hogy tanuljunk. nem mondom, nagyon idegesítő, hogy hétvégén bent vagyok, s próbálok, nincs időm semmire... de valahogy mindig jól sül el, s érzem, hogy volt értelme a napomnak. nehéz, hogy nincs semmi másra időnk, engem ez készít ki valójában, hogy nem tudjuk mikor s hol kell lennünk, s emelett nincs időnk magunkra, pár- és emberi kapcsolatainkra, de ez ezzel jár... s csak rajtunk múlik, hogy a nagy hajszában elesünk vagy pedig széppé varázsolva túléljük... rajtunk áll vagy bukik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése