tanulság

elég régen jelentkeztem, mivelhogy nem volt időm arra, hogy leírjam a gondolataimat. egy fantasztikusan tanulságos hét áll mögöttem. eddig meg voltam győződve, hogy a mostani ifjúság kezelhetetlen és szófogadatlan. vagyis mások mint mi voltunk. aztán elmentem az isten háta mögé, ahol megállt az idő, csend és nyugalom övezi az ott lakók életét. ez a hely Adorján, egy kis falu, ahol egy üzlet van, s annak is nyitvatartási programja a következő volt: 08:10, 18:22. itt töltöttünk mi 24en egy, hát nehéz szavakat találni arra, hogy mennyire kiválóan sikeres hetet. a gyerekek tünemények voltak, s mi, akik vezettük, segítettünk vezetni, nagyon élveztük a munkát. a fővezető nagyon klassz csaj volt. sokat tanulhattunk tőle, s ezúton is köszönök neki mindent. ez a hét alatt megtapasztalhattam, hogy a mostani fiatalság(nem mintha én olyan idős lennék) nem más mint mi, csak jobban kell figyelni arra, hogy mit is szeretnének, több törődésre és nagyobb szabadságra van szükségük. ebben a felgyorsult világban, ahol a szülőknél, akaratuk ellenére, a karrier, a pénz szerzés áll első helyen a fontossági listán, s a gyerek csak második, elhanyagolódik az a fajta kapcsolat, ami nekünk még megadatódott. s most nem a táborbeli gyerekekről beszélek, hanem úgy általánosan errefelé tendál a világ. ezek a gyerekek sokkal okosabbak, sokkal többre hivatottak, mint amennyit mi kinézünk belőlük. nekik való feladatokat kell osztani, olyanokat, amik kihívás számukra, s akkor nem unják, nem érzik kisebb rendűeknek magukat, hanem partneri viszony alakul ki felnőtt és gyerek közt. ez a tábor erről szólt, hogy hogyan legyünk partnerek, és ne vezető és beosztott na meg táborlakók. közösen meghatározott szabályok kíséretében minden a legnagyobb rendben ment. az állandó agymunka lefoglalta őket, s néha felnőttet megszégyenítő könnyedséggel, egymásra figyeléssel oldották meg a kiosztott feladatokat. itt látszott meg az, hogy a gyerek mennyire egyszerűen közelít meg még kérdéseket, mennyire oda tud figyelni társára, s nem magának akarja a dicsőséget, hanem közös erővel akar megoldani dolgokat, mert tudja, több fej többet ér. s a felnőtt mennyire agyonkomplikál, mennyire magának való, feltűnősködő. tanulhatnánk még sokat a gyermeki tisztaságból, ami belőlünk kiveszett, ahogy a felnőttek világát megismertük. annyira vágytunk felnőttnek lenni, hogy elfeledtünk gyermeki létünkből megőrizni azt, ami érték és tiszta erkölcs.
ez a hét után csak annyit tudok üzenni mindenkinek, hogy ne szidjuk a gyerekeket, hogy szófogadatlan, hanem egyszerűen próbáljuk megérteni őt, engedjük kinyilvánítani gondolatait, adjunk neki szabadságot, s bízzunk benne, hogy ha együtt alkotjuk meg a szabályokat, nem fogja átlépni azokat. s ami a legfontosabb, ne szégyelljünk tanulni a gyerekektől, mert akármilyen hihetetlen, van mit. azokat a dolgokat amiket elfeledtünk, tőlük ismét megtanulhatjuk.