oldalak

nagyon nehéz... ha visszanézek az elmúlt hónapokra, tele van félig beírt lapokkal, amiknek sose tudom meg az okát, hogy miért nem teltek be... miért nem írtam tele... hol rontottam el. most ismét itt állok egy elkezdett oldalnál, s nem tudom, nem merem folytatni. nem merem, mert ő lenne a harmadik, akinek széttörném a gyöngyszívét, s ezt nem szeretném, mert mindenki nem az az ember, aki mindezek ellenére képes megbocsájtani nekem, s a legjobb barátommá lépjen elő. sokat tűnődök az elmúlt hónapokon, az elmúlt eseményein, s hiába próbálom átverni magam, nincs értelme. be kell látnom, nem vagyok könnyű eset, még magamnak sem. hát akkor annak, aki mellettem él, létezik.
ha így külső szemmel vizsgálom a történteket, azt látom, hogy túl korán mondjuk ki a bűvös szavakat. olyan korán, hogy még időnk se volt arra, hogy megismerjük a másikat, nem tudjuk, hogy milyen is ő valójában, s akkor csalódunk, mert lehull a lepel, s kivillan az igazi, rejtetten létező valóság. s akkor már nem annyira vonzó az egész, s nevetve mondjuk, hogy hát sajnálom, de hülye vagy ha nem értetted az utalást, mondjunk búcsút. s így elköszönünk a másiktól, s nem adunk időt magunknak, hogy kiheverjük az előző, nevetős viszlátot, beleugrunk egy másik érzésvilágba, ahol percig-pillanatig boldogok vagyunk. s akkor feléled valami ezer éves érzés, amiről azt hittük régen a múlté, s választ kezd keresni a mögöttünk sorjázó üres oldalakra. s valami gyogyíthatatlanul fájni kezd ott bent. s ilyenkor jövünk rá, hogy az, hogy állandóan keresünk magunk mellé valakit, az amiatt van, mert legjobban a magánytól félünk, attól, hogy egyedül maradunk. emiatt keresünk állandóan, s ebben a keresésben, ebben a nagy akarásban megfeledkezünk arról, hogy ne csak keressünk, hanem ha találunk, azt mélyrehatóan vizsgáljuk meg, s ne engedjük el.
de amit megtanultam ezekben a hónapokban az az, hogy senkiért nem kell feladni önmagad, és ha nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagy, akkor a nagy SZERETLEK, HIÁNYZOL, FONTOS VAGY NEKEM, semmit nem érnek. s ha egy kapcsolat azért ér véget, mert lelassult, az is a kifogások halmazának egyik meghatározatlan eleme. na ezeket nem találom őszinte szavaknak. s ha nem tudunk őszinték lenni, mit várunk el érzéseket a másiktól? mit akarunk kapcsolatot, mit akarunk szeretetet, minek akarjuk nagy szavakkal kifejezni azt a semmit, amit szerelemnek hiszünk??? akkor jobb ha veszünk egy kicsi ásót, s elmegyünk hátra a kertbe, s... ne hazudjunk, őszintének lenni nehéz, de érdemes és kifizetődő, ebben a nagy gazdasági válságos világban.