szadista?

ma okosabb lettem magamat tekintve, megismerhettem magamban azt az oldalam, hogy szadista és nem normális egyede vagyok a világnak, és csak megbántok magam körül mindenkit, és csak azt nem mondták rám, hogy közveszélyes őrült. s mindezt miért? mert szelektíven hallanak az emberek, és nem figyelnek oda a másik szavaira, tetteire, mondataira. s azt hiszik, egy kapcsolat annyiból áll, hogy olyan jól megértjük egymást. s akkor úgy viselkednek mint egy tinédzser, vagy mint egy ovis, akitől elvették a kalapácsot, s nem érti meg, hogy nem neki való az a szerszám, mert megsebzi magát vele.
ma azt mondta nekem valaki, akinek azt hiszem, hogy elég sokat segítettem, mikor maga alatt volt, hogy én élvezem ha valaki szenved, s ha valakit bánthatok, nekem ez örömet okoz, vagyis szadista vagyok. na, meg azért álltam mellette, mikor nagyon ki volt készülve mindentől, s mindenkitől, mert az is a terv része volt. és nem vagyok normális és őszinte. mert hazudtam neki. eddig azt hittem, hogy az az ember vagyok, aki ha valamiben segíthetek, szívesen megteszem, erre ma felvilágosítottak, hogy élvezem ha más szenved. és mivel színésznövendék vagyok, ezért nekem az egész életem egy színjáték, s jól játszom a szerepem. mekkora nagy tévedés ez, attól amiért én egy szakmát igyekszem elsajátítani, nem alkalmazom a magánéletben, s nem tartom más embernek magam, ha azt tenném, nem így viselkednék, ahogy mindennap teszem, hanem büszke, beképzelt kis szinésztanonc lennék. de azt hiszem, nem ilyen vagyok, vagy tévedek?
egyszerűen nem értem meg, hogy miért van az, hogy az emberek nem tudják elfogadni először önmagukat olyannak amilyenek, aztán embertársukat úgyszintén. miért van az, hogy ha valaki kicsit is más felfogással rendelkezik, az már nem normális, hülye?! nem tudom felfogni miért van az, hogy dobálózunk nagy szavakkal, hogy meghalok, s nem sírsz, s elhagyom a csatateret, s térden állok, s arra se méltatsz, hogy leszúrj, inkább kezembe adod a tőrt, s ilyen és ehhez hasonló mondatok. s még én nem vagyok normális és őszinte?! komolyan nem értem. ha őszinte az ember, s elmondja, hogy nem ismersz, nem tudod milyen vagyok, erre azt a választ kapja: én elfogadlak olyannak amilyen vagy, én tudok alakulni,stb. stb. stb. mekkora butaság ez? alakulni? megérteni kellene, nem alakulni, megalázkodni a másik előtt. s méghogy kihasználom az embereket. nem akkor van kihasználva egy ember, ha szédíted, s közben teljesen mást csinálsz a háta mögött? vagy az, hogy élvezed, hogy van egy külön bejáratú kutyád, aki minden szavad lesi? én egyiket se tettem, mégis kihasználtam valakit. nem értem, hogy mit kellene másképp tennem, hogy ne legyek közveszélyes őrült? segítene valaki? én már nem találom a megoldás felé vezető utat. legyek én is egy szürke egér a porban? hát azt hiszem, ezt senki kedvéért nem fogom megtenni. s attól, hogy állandóan nem panaszkodunk, s akarunk meghalni, az nem azt jelenti, hogy nincs problémánk, csak nem akarunk gyengének látszani, hanem tudjuk, hogy az életnek menni kell, ha van probléma, ha nincs. minden reggel lefödjük a fazekunkat, hogy más ne tudja mi fő benne, s estig le se vesszük a födőt róla. de attól, még rotyog benne a sokminden. de amiről nem beszélünk, az nem azt feltételezi, hogy nem létezik, csak tudjuk: mindenkinek megvan a maga keresztje, ki könnyebben, ki nehezebben cipeli, s segíteni mindig jól esik, jobban mind az, ha neked segítenek. s ha segítesz, nem azért teszed, hogy megköszönjék, haem mert valami kellemes érzés kerít olyankor a hatalmába. engem legalábbis az szokott.