...

lassan minden csillag kiakasztódott a megszokott helyére, a sarló alakú hold is igyekezett ragyogni, hogy fényt szórjon a sötét éjszakába. minden csendes volt, mindenki szebb holnapról, kevesebb problémáról, szerető családról álmodozott, s várta, hogy reggel mindez valóra váljon. a házak ablaki álmosan pillogtattak, mintha érezték volna, hogy ez a nagy bagolyjárásos éjszaka nem sok jót sejtet maga körül. pedig minden olyan nyugodtnak tűnt, semmi sem mozdult, még a szél is nyakig betakarózva aludta az igazak álmát. csak a baglyok röpködtek, mintha valami zavarta volna őket. csak egy- egy kutya vonított fel néha, s aztán ismét csak a nyugalom és a baglyok. Őszi is az igazak álmát aludta, frissen vasalt ágyneműje közt, s arról álmodott, hogy eljön majd az a világ ahol minden frissen vasalt lesz. a szerelmesek is egymás karjaiba fonódva, pihenték a vad éjszaka fáradalmait, azonban ott se tudott mindenki pihenni... egyikük arról tűnődött, hogy akkor most hogyan is tovább. ennyi volt, vagy még lesz folytatás, hiszen, normálisak az ilyen gondolatok, egy ilyen éjszaka után...
a Fekete családban is minden normálisnak mutatkozott, néha egy- egy árnyék elsuhant a ház falán, de az nem volt furcsa, hisz az éjszaka az árnyaké, s azokkal senki nem törődik, hisz tudja: az élő embertől jobban kell félni, mint attól, aki már eltávozott. de valami mégis... mégis mintha egy alakot lehetne felfedezni a szőlőfa tövében, ott kuporgott, s különös, érthetetlen szavakat mormolt, s mintha valami lenne a kezében... igen... aztán egyszer csak eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott. s akkor az első kakasszó köszöntötte a hajnalt, aki méltóságteljesen ballagott felfelé a domboldalon. az első kakasszót több vidám élettelteli kukorékolás követte, a reggeli koncert kezdetét vette, mindenki örült az új ébredésnek, az új napnak, hogy ezt az éjszakát is túlélte és a szíve ismételten nem hagyta cserben, még mindig dobog, s mehet s végezheti a már rutinossá vált mindennapi dolgait. mindenki örült ennek, csak egy valaki nem ébredezett, egy valakit cserben hagyott az éjszaka. neki megállt a ketyegő ott bent, az órája nem üt többet, elütötte az utolsót, s megállt. de megállt, vagy megállították?
a szerelmesek elbúcsúztak egymástól, s várták, hogy ismét egymás mellett ébredhessenek, ha még lesz rá alkalom, Őszi is lassan kinyitotta fáradt szempilláit, s amint beleszagolt a levegőbe érezte, ma nagy munka előtt áll, s lassan elkezdett számolni magában
- 3...2...1...- trrrrr, trrrr, már szólt is a telefon- tudtam én, hogy ez lesz, éreztem. az orrom csalhatatlan, még mindig- motyogta magában, és a kagyló után nyúlt- igen. szépjóreggelt, miben? értem... nyugalom, nyugalom. öltözöm, s indulok, addig is... na jól van, a türelmetlenség lesz egyszer az emberek halála, miért kell sietni... jaj, jaj... morogta, s belebújt frissen vasalt farmerébe és frissen keményített vörös ingébe, magára kapta a zakóját, nagy alaposan befűzte a cipőjét, megitta a mindennapi kutyulós kávéját, bekapta a lekváros piritóst, s elindult a nagy zöld ház felé, ahonnan a kétségbeesett telefon érkezett. amint nyugodt léptekkel sétált, különös dolgokra lett figyelmes... a kapuban lehajolt felvett valamit,majd frissen vasalt zsebkendőjével zsebre tette, s megnyomta a nagy kerek piros gombot, mire bent csörgő hang hallatszott.