régi emlékek, új év...

ma megkezdte... arra ébredtem, hogy nagy lázban ég az egész család... pakolunk. nem engem, az öcsémet, aki eztán városlakó lesz... megkezdi kilencedik osztályos életét... s valami nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam... ezelőtt X évvel, én is elmentem itthonról, de nem csak Udvarhelyig vitt az autó, hanem Kolozsvár központjáig meg se állt, ott egy nagy barna épület előtt lefékezett, ami olyan magas volt, hogy a kis kilencedikes Saci nem látta a tetejét, bement a nagy kapun, amit alig bírt kinyitni, s felment a tetőtérbe, ahol a bentlakási szobában már ott voltak a szobatársjelöltek... aztán így lettem én Kolozsvár diákja... milyen furcsa volt, anyukám beült az autóba, és eljött, s én ott maradtam az óriás épület előtt. nem is tudom, hogy örültem-e a rám szakadt szabadságnak, vagy valahol fájt, hogy el kellett válnom... azt tudom, hogy nem bánom, hogy odáig mentem, de ha ma tehetném, valószínű, hogy Udvarhely jobban megfelelne azoknak a céloknak, amiket egy középiskolai periódusnak szolgáltatni kell. Udvarhely líceumi város, a legjobb hely a szárnypróbálgatásoknak, innen aztán lehet menni tovább, nagyobb városokba, de ez a legmegfelelőbb hely az első lépések megtételére. sajnos erre én csak tizenegyedikesen jöttem rá... és így életem legszebb két évét töltöttem ebben a kisvárosban... itt értettem meg azt, hogy mi is az a középiskolai életmód, és mennyire fontos, hogy ezeket élvezze az ember. Kolozsváron ez sose adatott volna meg.
s most az öcsém tanult az én hibámból, s biztos vagyok benne, hogy élete legszebb négy évét fogja tölteni Udvarhelyen. én még mindig mosolyogva gondolok vissza azokra az évekre... milyen szép is volt. s most lassan ismét megyek Vásárhelyre, már negyedik éve, és azért se panaszkodhatom, hogy nem szeretem, hisz Vásárhely az én városom, csak... a szívem az nagyon jószívvel maradna itthon, szíve választottja közelében, de...menni kell sajnos, de valószínű gyakrabban jövök majd haza... ha... és remélem ez a ha így is marad...
szóval, ismét megkezdődött egy új év, csak az emlékek a régiek... és ez így jó... minden véget ér egyszer, s mennyire bánjuk majd, hogy nem éltünk az életadta lehetőségekkel... használjunk ki mindent, mert ritka az a sohavisszanemtérőalkalom, ami visszatér...