csak egy kis...

nánánáná... szólt az ébresztő, mint minden reggel... 5:45... mennyire korán van, s mégis menni kell, mert muszáj. remélem tudod, hogy mától úgy döntöttem, hogy utálat tárgyává teszem a csengőhangod, mondta durcásan, amit egy forró csókot nyomot szerelme vállára. aztán a fejére húzta a takarót, nem akart felkelni, s őt se akarta elengedni. annyira utálta, mikor elment... de a kötelesség mindennél erősebb. csak még egy percet, könyörgött magában, csak még annyit, hogy hozzábújok, s azzal kelek is fel, esküszöm, fogadkozott csendesen önmagával. mindhiába... lassan felkelt, magára kapott néhány ruhadarabot, s morcosan kinyomta a saját ébresztőjét is, csendesen kinyitotta az ajtót, s a hideg szellő az arcukba csapott. ilyenkor minden olyan csendes, mintha a nyugalom szigete lenne ez a kis hely. még a nap nem borította el fényével a világot, a pislákoló félhold még magasan az égen jár... ősz van, később kel a nap, és korábban nyugovóra tér... még az évszak is az elválásnak kedvez. csendesen ballagnak a csillagok alatt a kapuig, lábuk alatt a vizes fű, mint a vörös szőnyeg, felfogja lépteik zaját. néha egy-egy bagoly szól bele a csendbe, aztán ismét csak az a mérhetetlen csend. a kapuban, mint már annyi reggel, ismét... két kezébe fogta lágyan a fejét, s annyira forrón csókolta meg, hogy talpuk alatt a vizes fű megszáradt, aztán még egyszer a szemébe nézett mélyen, szorosan hozzásimult: menj be szépen, nehogy megfázz, és egy nagy cuppanós a homloka közepén, azzal elindult vissza a meleg szobába. bebújt a takaró alá, ami még őrizte a két test melegét, de olyan hatalmas volt így az az ágy, s olyan hideg, s a másik párnán csak egy kis gödör meg az a csábító illat jelezte, hogy nem álom volt, hanem valóság... az éjszaka tényleg aludt ott valaki.
nehezen jön el ismét az álom, így egyedül minden nehezebb, gondolta, az az érzés ami bennem lobog, ha rá gondolok... sose szeretném elveszíteni se őt, se az érzést... gondolta, aztán már csak az álom, amiben ismét odabújt ahhoz a két ölelő karhoz, amiben tudta: nincs olyan baj, ami itt meg nem szűnne...