egy film alapján... szeretlek...

megnéztem egy filmet, nem szokásom reklámozni az általam látott filmeket, mert nem egy az ízlésünk, most se teszem, csak olyan érzéseket és gondolatokat ébresztett bennem, amiket muszáj leírnom, kénytelen vagyok kiírni magamból. ez nem mással, mint a szerelemmel, szeretettel kapcsolatos. olyan könnyen kicsúszik a szánkon ez a szó: szeretlek, s nagy ölelések meg csókok közepette képesek vagyunk elhinni, hogy úgy is van. igen, lehet, hogy azt képzeljük, hogy szeretünk, mert jó érzés vele lenni, mert azt érezzük, megtaláltuk azt az embert, akinek a kezébe adnánk az életünk, de ennek ellenére... túl könnyen dobálózunk szavakkal, anélkül, hogy belegondolnánk, hogy de meddig szeretjük? amíg ki nem derül róla, hogy ezt se tudjuk elviselni szokástárából, az is nagyon irritál stb. stb. és ezek csupán a kisebb gondok. azon gondolkodtunk-e el valaha, mikor ezt a bűvös szót kimondtuk, hogy és ha kiderülne róla, hogy halálos beteg? vagy ha egy szerencsétlen balesetben elveszíti valamelyik végtagját, mozgásképtelenné válik, vagy ami a legrosszabbak közé tartozik, értelmileg is megomlik, akkor is szeretjük majd? akkor is azt érezzük, hogy csak vele lennénk képesek boldogok lenni? akkor is mellette maradnánk, mert az a szeretet tényleg őszinte és mély? vagy azt mondanánk, hogy szeretlek, de bocs, ezt nem vállalom veled, túl fiatal vagyok én mindehez, s azzal leakasztanánk a kulcsot s végleg eltűnnénk. meddig tart az igazi szerelem? s hányszor tudjuk megélni annak minden pillanatát? s mennyire kopik a szó varázsa? vagy meddig tudjuk megőrizni anélkül, hogy veszítene varázsából? ezek olyan kérdések, amik nem várnak hangos választ, csupán magunknak adjuk meg, s akkor talán ritkábban mondjuk ki a varázsszót. s ha nem mondjuk ki, az nem azt jelenti, hogy nem létezik... nem hallani kell, érezni, néha az sokkal többet számít. a szavak hazudhatnak, de a csendben fogant érzések sose.