neked...

igen, szeretem. tovább nem akarok tiltakozni ez ellen, tovább nem akarom magamba fojtani azt, aminek ki kell, hogy jöjjön. egyszerűen fontossá vált számomra röpke egy hónap alatt. sikerült belopnia magát a szívembe, és jó mélyen rakott fészket magának ez az érzés. minden gondolatom körülötte forog. ha nincs mellettem, a hiányát semmi nem pótolhatja, érzem, a nevem biztonságban van a szájában... ha rá gondolok, a szívem gyorsabban ver, s mikor este őt várom, s megszólal a telefonom ezer meg ezer pillangó kel szárnyra a hasamban, s addig járják táncukat, míg nem érzem két ölelő karját a derekamon. s akkor megszűnik a külvilág, a ma problémája meg a holnap gondja, csak Ő létezik. s érzem: minden, amit csak adhatok, az övé. s minden titok, varázs, játékosság, öröm, belőle fakad, s minden fájdalom, szomorúság és bánat mellette vigaszra talál. biztonságban érzem magam mellette, amiről eddig nem is tudtam, hogy ennyire fontos és jó érzés, hiszen eddig mindig harcolni akartam, hogy erősnek lásson a világ. most ez nem fontos, s ez nem azt jelenti, hogy gyengének érezném magam, hanem egyszerűen "megszelídültem". aki ismer, érti miről beszélek. de nem ilyen rózsaszín minden, vannak dolgok, amik még mindig nehezemre esnek, de igyekszem. még mindig nehéz arról beszélnem amit érzek, talán azért, mert még számomra is fura ez az erős érzelemdömping. amit meg nem tudok elmondani, igyekszem éreztetni, mert azt tudom, hogy néha az igazi érzés a szavakon túl lakik. s hogy van-e negatív oldala ennek az érzésvilágnak? hát azt kell, hogy mondjam nem negatív, de van: mikor szeretsz valakit, akaratlanul rettegsz attól, hogy elveszítheted, hogy csalódsz. ez alól én se vagyok kivétel, igen, félek.
hogy őszinte legyek, nem tudom mi az a szerelem, s nem is akarom megfejteni, nem vagyok arra hivatott, de azt érzem, hogy ha létezik szerelem és szeretet, kölcsönös elfogadás és megbecsülés, akkor mi jó úton haladunk efelé az állapot felé. s hogy miért? mert talán egy kicsit hasonlítunk.