mindig mondjuk, hogy mennyire felgyorsult a világ, nincs időnk egymásra, nem tudjuk ápolni kapcsolatainkat, és nem tudunk ismeretségre szert tenni. de valójában mi magunk vagyunk a hibásak ebben. mert ha tennénk ellene egy lépést is, akkor már lassítottunk volna a tempón.
már egy jó ideje figyelem, hogy mennyire érdekesen alakulnak manapság az ismerkedések, a randevúk. nagyon szabad világban élünk. nem mintha ez baj lenne, csak az idő kerekére néha féket kellene kötni, mert elveszítjük azt, amitől igazán szép az első este, amitől zamata lenne a következőnek, s ami megédesítené az elkövetkezőket. de hogyan? ez itt a legnagyobb bökkenő. régen még voltak etikett szabályok, illem kódexek. nem mintha az lenne a jó, ha minden írásba van szedve, s meg van határozva mikor és hogyan, mit és meddig. de egyfajta útmutató volt a fiatalabb nemzedéknek. ma, mikor a szülő a gyereket reggel és este látja tíz perc erejéig, a fiatalok nehezen találják utaikat, csak vetődnek partról-partra, keresve a megfelelőt. és minden parton kipróbálnak valami újat, azt remélve, hogy ez a legjobb hely számukra. régen se volt ez másképp, akkor a tudatlansággal álcázták a valós életet, ma mindent tudnak, és ettől nem találják saját magukat. így nyúlnak drogokhoz, cigarettához, alkoholhoz. én nem állítom, hogy a szülő a hibás, mert szülőnek lenni se könnyű, ebben a nagy rohanásban, ahol már nincs tabu téma, ahol nincsenek rejtegetni való kis titkok. ők nem így nőttek fel, nem kaptak szülői példát, hogy hogy lenne a megfelelő. de... meg kell tanulni ezt is, akárcsak egy szakmát. gyerekeik érdekében, hogy tudjanak este leülni és egy órát úgy végigbeszélni, hogy a gyerek se unja, és kínos se legyen. és akkor talán neki is könnyebb lesz az út keresés. elővigyázatosabb lesz, 15 évesen nem kell a kórházba menni, terhesség megszakítás céljából, nem kell gyomor mosásra vinni, túlzott alkohol fogyasztás miatt, vagy ami a legrosszabb, nem kell a sírja mellett állni, mert túladagolás miatt, menthetetlenül átkerült a túloldalra.
a kezünkben vannak az eszközök, rajtunk múlik, hogyan használjuk őket, élünk-e velük, ebben a nagy robogó vágtatásban.
már egy jó ideje figyelem, hogy mennyire érdekesen alakulnak manapság az ismerkedések, a randevúk. nagyon szabad világban élünk. nem mintha ez baj lenne, csak az idő kerekére néha féket kellene kötni, mert elveszítjük azt, amitől igazán szép az első este, amitől zamata lenne a következőnek, s ami megédesítené az elkövetkezőket. de hogyan? ez itt a legnagyobb bökkenő. régen még voltak etikett szabályok, illem kódexek. nem mintha az lenne a jó, ha minden írásba van szedve, s meg van határozva mikor és hogyan, mit és meddig. de egyfajta útmutató volt a fiatalabb nemzedéknek. ma, mikor a szülő a gyereket reggel és este látja tíz perc erejéig, a fiatalok nehezen találják utaikat, csak vetődnek partról-partra, keresve a megfelelőt. és minden parton kipróbálnak valami újat, azt remélve, hogy ez a legjobb hely számukra. régen se volt ez másképp, akkor a tudatlansággal álcázták a valós életet, ma mindent tudnak, és ettől nem találják saját magukat. így nyúlnak drogokhoz, cigarettához, alkoholhoz. én nem állítom, hogy a szülő a hibás, mert szülőnek lenni se könnyű, ebben a nagy rohanásban, ahol már nincs tabu téma, ahol nincsenek rejtegetni való kis titkok. ők nem így nőttek fel, nem kaptak szülői példát, hogy hogy lenne a megfelelő. de... meg kell tanulni ezt is, akárcsak egy szakmát. gyerekeik érdekében, hogy tudjanak este leülni és egy órát úgy végigbeszélni, hogy a gyerek se unja, és kínos se legyen. és akkor talán neki is könnyebb lesz az út keresés. elővigyázatosabb lesz, 15 évesen nem kell a kórházba menni, terhesség megszakítás céljából, nem kell gyomor mosásra vinni, túlzott alkohol fogyasztás miatt, vagy ami a legrosszabb, nem kell a sírja mellett állni, mert túladagolás miatt, menthetetlenül átkerült a túloldalra.
a kezünkben vannak az eszközök, rajtunk múlik, hogyan használjuk őket, élünk-e velük, ebben a nagy robogó vágtatásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése