... mert félünk... gyakran nem tudjuk, hogy a pillanatnyi, vagy éppenséggel a régóta húzódó döntésképtelenségünk minek köszönhető. azt mondjuk, hogy hát, nem tudok dönteni, nem tudom mi lenne igazán jó, nem látom át a döntésem stb. pedig egyszerűen arról van szó, hogy félünk. félünk attól, hogy milyen következménye lesz annak, amit megteszünk. de ha nem tesszük meg, sose fogjuk tudni, hogy mi lett volna a jó, vagy mi lett volna a megfelelő. mindannyian félünk: az élet vezet minket, s ha nem teszünk ez ellen, úgy éljük le, hogy sose tudtuk őszintén kimondani, hogy mit gondoltunk, mit éreztünk... magunknak ne hazudjunk, s ha magunkkal szemben ezt elvárjuk, akkor mással se tegyük ezt. gondoljuk át, sok csalódás ért, mert ez is az életünk része, ettől leszünk többek, ettől leszünk tapasztaltabbak. csak ne hagyjuk, hogy ez a csalódásoktól való óvatoskodás rányomja bélyegét a jövőnkre, az újabb érzésekre, az újabb lehetőségekre. mert ma, még ott van az akinek kimondhatod, hogy szeretlek, akit megölelhetsz, akinek a kezébe téve kezed, érzed, hogy biztos helyen pihen, akire ránézve a szíved melegséggel telik meg... de holnap? mi lesz holnap? holnap ott lesz még? holnap lesz kinek megfogd a kezét? sose tudhatod. ezért ne feledd el sose elmondani azoknak akit fontosak, hogy mit érzel. NE FÉLJ, győzd le magad, és nyisd ki lelked ajtaját, s ne zárd el a világtól, szeretteidtől az érzéseid. ne félj, hogy fájni fog, hogy nem nyer viszonzást, hogy többet adsz mint kapsz. ne azért adj, hogy viszonzást várj érte, ne légy önző, a szereteted nem fogy el azáltal, hogy adsz belőle másoknak is. mond ki, hogy SZERETLEK, hogy KÖSZÖNÖM, ne hezitálj, tedd meg, s mosolyt varázsolhatsz barátaid, szeretteid arcára. ma még megteheted, de ki tudja lesz-e holnap? erre gondolj, mikor a félelem nem enged dönteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése