volt egyszer egy piros kendő, akinek gazdája szerette azt a piros kendőt, nagyon szerette, ragaszkodott hozzá. mindig magával hordta, bárhová is ment. a piros kendő lakása a táska oldala volt, itt libegett, lebegett, élvezte a szelet, ahogy szárnyaira kapta, az esőt, ahogy lemosta az út porát, a napfényt, amely lágyan átölelte. szerette a kendő is gazdáját, és sose gondolt arra, hogy valaha is el kell váljanak egymástól.
aztán egy szép napon, mikor gondtalanul álmodta, hogy újra a szélben szállhat majd, gazdájával sétálva, belépett a szobába egy lány. furcsa lány volt, és szeme egyből megakadt a piros kendőn, ezt ő is észre vette. különös lány volt, a kendőnek megtetszett ez a lány, a lánynak is a kendő, nem tudta miért azt érezte, hogy szüksége van arra a kendőre, mert sose lehet tudni... talán még segíthet valamiben, amit a jövő tartogat. hát addig kért, és addig kérlelt, és addig-addig, hogy megkapta a kendőt. de a gazda nagyon nem örült, hogy meg kellett váljon barátjától. a kendő nem tudta mit gondoljon, őt a lány furcsasága elbűvölte. s csak ment, lobogott az új táskán, barátkozott az új gazdával.
aztán évek teltek el, nem találkozott a kendő két gazdája egymással, csupán a kendő kötötte össze őket... mikor a lány a kendőt nézte, mindig eszébe jutott a fiú... így teltek a napok, hetek hónapok, évek... s egyszer észrevette a lány, hogy a fiú, a gazda, szomorú, megkérdezte nem segíthetne? aztán kiderült, hogy segíthet, aztán beszélgettek, és újra teltek a napok, s a kendő egyre jobban összehozta őket, többet beszélgettek, és... a kendő úgy döntött összerántja őket, összehozza kedvenc gazdáit... s megtette... a piros kendő piros lángot gyújtott gazdái szívében, ami lassan pirosra festi a két gazda mindennapjait... s a kendő azóta büszkébb mindenkinél a világon, mert tudja: hamarosan a kettő találkozik, s ő egyszerre loboghat a két táskán...
aztán egy szép napon, mikor gondtalanul álmodta, hogy újra a szélben szállhat majd, gazdájával sétálva, belépett a szobába egy lány. furcsa lány volt, és szeme egyből megakadt a piros kendőn, ezt ő is észre vette. különös lány volt, a kendőnek megtetszett ez a lány, a lánynak is a kendő, nem tudta miért azt érezte, hogy szüksége van arra a kendőre, mert sose lehet tudni... talán még segíthet valamiben, amit a jövő tartogat. hát addig kért, és addig kérlelt, és addig-addig, hogy megkapta a kendőt. de a gazda nagyon nem örült, hogy meg kellett váljon barátjától. a kendő nem tudta mit gondoljon, őt a lány furcsasága elbűvölte. s csak ment, lobogott az új táskán, barátkozott az új gazdával.
aztán évek teltek el, nem találkozott a kendő két gazdája egymással, csupán a kendő kötötte össze őket... mikor a lány a kendőt nézte, mindig eszébe jutott a fiú... így teltek a napok, hetek hónapok, évek... s egyszer észrevette a lány, hogy a fiú, a gazda, szomorú, megkérdezte nem segíthetne? aztán kiderült, hogy segíthet, aztán beszélgettek, és újra teltek a napok, s a kendő egyre jobban összehozta őket, többet beszélgettek, és... a kendő úgy döntött összerántja őket, összehozza kedvenc gazdáit... s megtette... a piros kendő piros lángot gyújtott gazdái szívében, ami lassan pirosra festi a két gazda mindennapjait... s a kendő azóta büszkébb mindenkinél a világon, mert tudja: hamarosan a kettő találkozik, s ő egyszerre loboghat a két táskán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése