különös dolgok történnek velem... én meg nem tiltakozom ellenük, hagyom járjon át, engedem, hogy hasson... itt a nyár, és a szerelmek, amik tavasszal nem érkeztek meg, eddig várattak magukra, s talán ettől lesznek olyan édesek, olyan különösek, olyan egyediek, s annyira megbecsültek,megérkeztek. annyi örömet érzek mindig, mikor látom, hogy az, amit mi szerelemnek nevezünk, de hívhatnánk piros kendőnek, virágzásnak, lepkéknek, vagyis bárminek, mert úgysem fedi azt, amit érez az ember, ott ül valakinek az arcán, s onnan üzeni: beköltöztem ebbe a szívbe is, mától itt lakom. ilyenkor mintha velem is megtörténne mindaz, ami azzal az emberrel történik...
jó, nem mintha én is nem hasonló cipőben járnék, nem mintha nem azzal a reménnyel pillantanék minden esetben telefonom képernyőjére, hogy tőle kaptam üzenetet, nem mintha, állandóan nem valahol máshol járna az eszem, nem mintha megállna az idő, ha vele beszélek... nem mintha, én nem lennék piros kendő... valahogy különösen alakul az életem... sose hittem, hogy létezik ilyen, s íme: a csoda minél többet várat magára, annál édesebb mikor megérkezik. hozzám azt hiszem bekopogott, s én szépen lassan ajtót nyitok neki, engedem, járja be az új lakását, lakja be a lakatlannak vélt helyet, csinosítsa ki, tegye színessé. s hogy honnan tudom, hogy ez csoda? hogy honnan tudom, hogy ez lepke? onnan, hogy azt mondta nekem valaki, olyan szépen szól a neve a szádból, olyan szépen mondod, jól esik hallani. s ekkor eszembe jutott egy idézet, gyerekektől: "Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved." (Zsolti - 4 éves) és én valahogy másképpen mondom ezek szerint... s te? te hogy mondod a nevét?
én csak annyit szeretnék üzenni azoknak, akiknél, még a csoda nem kopogott az erős tölgyfa ajtón, ne keseredjen el, mert mindenki életében van csoda, csak nem akkor jön, mikor várjuk, hanem akkor, mikor már azt érezzük, itt már nincs tovább, elfogyott az út, kicsúszik a talaj a talpam alól, s akkor: kopognak, s ott áll a CSODA, bebocsájtást kérve. engedd be, s majd egyszerűen élvezd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése