nyárelő... pakolgatunk...

itt ülök egyes egyedül a szobában, a többiek haza mentek, csak én maradtam... hogy miért? mert még van egy vizsgám... s azt még le kell tegyem, hogy szép nyaram legyen. hogy lehet ebben az időben tanulni, gondolom kérdezitek most magatokban, hát erre az a válaszom, hogy nehezen. mindenhol jár az eszem, ágak hegyén, más városban, otthon, a nyáron, csak épp a tanuláson nem, pedig most ez kell az első legyen, hogy minden más elképzelés megvalósuljon, de... jó nehéz ez a tanulás. pedig csak oda kellene figyelni, s kétszer ilyen gyorsan végeznék. na, de nem ez a lényeg, hanem, hogy lassan üres a bentlakás, mindenki haza pakolta a cuccokat, amiket egy év alatt felhalmozott kicsi szobája zegzugos részeiben, s itt hagyta árván a bentlakás falait. olyan csend van, nyugalom, mintha megállna az idő kereke, nem forogna tovább, s majd ősszel indul csak újra. a szobám falai üresek lettek, az ágyak csendes magányba burkolóztak, a fürdőben csak a visszhang válaszol kérdéseimre. a szekrény polcait a a semmi tölti ki, az íróasztalok csupaszon vizsgálják, hogy az én kis sarkamban még folyik az élet. mert én még itt vagyok. de lassan én is elkezdem a nagy készülődést, ami minden évben ismétlődik. most volt, hogy otthon szobám lila falai közt, Csíkos cicával a lábamnál a sok összepakolt csomag közt eltöltöttem az utolsó vakációs napot, s most ismét itt áll előttem a vakáció. angyalszárnyon jár az idő: csendesen és gyorsan. éppen ezért ne féljünk a csendtől, talán meghalljuk az idő szárnysuhintásait.
s ha te is épp pakolsz valahová: haza, nyaralni, költözés céljából, csak kitartást, az egész élet ebből áll: ballagásból és pakolásból. ballagunk és pakolunk, aztán pakolunk és ballagunk, s minden pakolást búcsúzkodások sora előz meg. tehát: PAKOLÁSRA FEL...