karnevál

lassan a levelek színes ruhákba bújtak... őszi karnevál van a természetben... a nyár ősznek öltözött, az erdő zöld koronáját szivárvánnyal álcázza, a mező nagy foltos takaróba bújt. a Nap csak be-be néz, nem tetszik neki ez a party, inkább távol marad. de mert ismeri az illemet, azért megjelenik pár pillanatra, megmutatja magát, de ő nem ölt maszkot. s mikor ott van, teljes pompájában tündököl minden bálozó. kellemes mulatság, csak a dühös eső, aki lemaradt a meghívottak listájáról, bosszút forral, úgy dönt, elrontja egy kiadós záporral az egészet. neki is iramodik, összeszedi minden erejét és elkezdi önteni verítéke termését, egyre nagyobb cseppekben csepeg róla a víz, lassan elázik a nyár, a mező, az erdő, az összes jelenlevő, aztán tombolni kezd, megérkezik szél barátja is, s mostmár együttes erővel kezdik ostromolni a társaságot. szél barát megrázza a fák jelmezét, aminek következtében a szépen megfabrikált ruha, kezd darabjaira esni, az eső meg a mező foltjait mossa szürkévé. minden veszni látszik... aztán nem elég nekik a farsang elrontása, bemerészkednek az emberek közé is, akik esernyőkkel próbálkoznak kivédeni a támadást. olyanok mint sok kis apró színes gomba, gondolja a két jóbarát, miközben felülről szemlélik a világot . azt hiszik ez is karnevál, ezért minden erejüket összeszedve indulnak rohamra. kifordítják a színes ernyőket, kidöntenek védtelen fákat, csúszós utakat varázsolnak az autók kerekei alá, s egész nap nem lehet egyebet hallani mint a mentőautó szirénáját. az emberek bezárkóznak házaikba, s csak nézik a tomboló párost. kihalt lesz lassan a város, csak a csatornák kedves csevegése tölti meg a néptelen utcákat, akik sok napos hallgatásuktól szabadulva hangosan csicseregnek, mint nyári hajnalokon a verebek. a szél meg az eső csak tombol, tombol... a folyók dagadnak, a sár egyre több területet kebelez be magának... úgytünik, mintha ez örökké tartana, de akkor egy hűvös suhintásra megszűnik a szél, az eső, s nagy fehér puha felhőkből táncolni kezdenek a hópihék...