benne vagyunk a sűrűjében... elkezdtük nagykésőre a gólyabált is szervezni, de... valami nem olyan mint annak idején... tizenkettedikben a gólyabál szervezésének sokkal jobb hangulata volt, mint most. nem tudom mitől, talán mert akkor tudtuk mit akarunk, s azt mindenki akarta. senki nem akart főnök lenni, mindenki bátran elmondta, hogy mit gondol, az ötleteit, s nem hunyászkodott meg senki a másik előtt, hanem megpróbált kompromisszumokkal hozzátenni valamit az egész nagy produkcióhoz. nem voltak olyan félelmek, hogy szegény leég a színpadon, mert tudtuk, hogy mindenki képes rögtönözni, nem analfabéták, nem némák, talpraesettek, s azok pedig csak kilencedikesek voltak, s most egy művészeti egyetemen, 18 éveseknek szervezzük, s attól félünk, hogy leégnek? talán az a baj, hogy alulbecsüljük őket. de az is lehet, hogy velem van a baj, mert most, ebben a pillanatban is valahol máshol jár az agyam, valahol máshol lennék. valami megváltozott bennem... más lett a fontossági sorrend, vagyis átrendeződött. hogy mitől? vannak az ember életében választóvonalak, amik megváltoztatják az embereket, másfele terelik sorsukat. ezeket a pontokat sokminden kiválthatja. egy biztos, hogy minden pont kicsit komolyabbá, felnőttebbé tesz. hisz ezek a pontok néha sorsdöntőek, s nagyon fontos, hogy felelősségteljesen tudjuk meghozni a döntésünk. így alakulunk, változunk, leszünk mindig többek, és így leszünk egyediek és megismételhetetlenek. ne féljünk változni, mert az sose baj, ha rájövünk, hogy mennyire buták voltunk, mennyire gyerekek, merjük beismerni, hogy hibázunk, s vállaljuk, hogy igen akkor úgy gondoltuk, de ma másképp látjuk. az elején furcsa lesz, s hihetetlen is egyben... de ha elfogadjuk, hogy növünk, érik az eszünk, napról-napra többek leszünk, akkor jó érzés lesz ráébredni arra, hogy az a változás nem mindig rossz, sőt, néha egyenesen boldoggá tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése