A hajnal, már bontogatta pongyoláját, mikor ők ketten beléptek a szoba négy, sötétített fala közé. A lány félve kapaszkodott a fiú karjába, reszketett minden porcikája... de nem a hidegtől, hanem attól, amit a szívében érzett. Attól a nagy és kimondhatatlan vágytól, hogy... A fiú gyöngéden átkarolta, és csak annyit súgott a fülébe:
- Hiszen te reszketsz- és forrón megcsókolta- ez majd felmelegít- s nagy és erős karjai lágyan, de mégis férfias erővel felemelték remegő testet, és lassan, minden lépésre figyelve repítették a törékeny kincset. Majd a szoba közepén, egy határozott mozdulattal, a földre került. A puha szőnyeg megadta magát a kecses alaknak, és mintha üveggyöngyöt tartana, ölelte körül. A fiú fölé hajolt, s csak nézték egymást, s abban a nézésben benne volt minden érzés, amit abban a pillanatban éreztek. A lány, kezét, a fiú hajába túrta, szerette ezt a szőke fejet, ezt a mosolygós arcot, ezt a csókos szájat, amelyik olyan égetően tudott csókolni. A fiú megcsókolta a lány homlokát, az orrát, az egyik arcát, a másik arcát, aztán megpecsételte az egészet... a lány kezei lecsúsztak a fiú nyakára, és szorosan, mint egy kapocs, ölelték át. A nyak engedelmeskedett az ölelésnek, és a test ernyedten ereszkedett a lány gyöngy testére... aztán mellé csúszott, és csak ölelték egymást....
A hajnal már a kakast is felébresztette, hogy üdvözölje az első fénycsíkot az égen....
Ők akkor már egymás karjaiban, eggyé olvadva össze, mint két egybekovácsolt karika, feküdtek a földön... nyugodtak és békések... a hajnal öltözködése, és a kakas reggeli köszöntője között, egy egész élet telt el kettejük viszonyában... valami megtörtént, valami, ami elválaszthatatlanná tette őket... valami, ami egyszerű és őszinte...
- Hiszen te reszketsz- és forrón megcsókolta- ez majd felmelegít- s nagy és erős karjai lágyan, de mégis férfias erővel felemelték remegő testet, és lassan, minden lépésre figyelve repítették a törékeny kincset. Majd a szoba közepén, egy határozott mozdulattal, a földre került. A puha szőnyeg megadta magát a kecses alaknak, és mintha üveggyöngyöt tartana, ölelte körül. A fiú fölé hajolt, s csak nézték egymást, s abban a nézésben benne volt minden érzés, amit abban a pillanatban éreztek. A lány, kezét, a fiú hajába túrta, szerette ezt a szőke fejet, ezt a mosolygós arcot, ezt a csókos szájat, amelyik olyan égetően tudott csókolni. A fiú megcsókolta a lány homlokát, az orrát, az egyik arcát, a másik arcát, aztán megpecsételte az egészet... a lány kezei lecsúsztak a fiú nyakára, és szorosan, mint egy kapocs, ölelték át. A nyak engedelmeskedett az ölelésnek, és a test ernyedten ereszkedett a lány gyöngy testére... aztán mellé csúszott, és csak ölelték egymást....
A hajnal már a kakast is felébresztette, hogy üdvözölje az első fénycsíkot az égen....
Ők akkor már egymás karjaiban, eggyé olvadva össze, mint két egybekovácsolt karika, feküdtek a földön... nyugodtak és békések... a hajnal öltözködése, és a kakas reggeli köszöntője között, egy egész élet telt el kettejük viszonyában... valami megtörtént, valami, ami elválaszthatatlanná tette őket... valami, ami egyszerű és őszinte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése