Csak ment... lábai már nagyon fájtak... a könnyei patakokban folytak szélfútta és átfagyott arcán... de ő csak ment, mert ha megállt volna... gondolni se mert erre... érezte mennie kell... ez az egyetlen út, hogy a gondolatok elől kitérjen... egyedül érezte magát, de nem az fájt neki... a szíve fájt, ott bent mélyen... ott bent, ahová csak kevés embernek adatott meg, hogy fényt gyújthasson... de Neki megadta... fényt gyújtott, és körbe vezette... de akkor... akkor Ő kifújta a lángocskát, s elment...
Szépen indult az a nap... sok jót rejtegetett zsebei mélyén, amik csak arra vártak, hogy felkutassák őket... amikor a csillagokat felakasztották az égre, és a város felöltötte esti bársonyát, beindult a készülődés... beindult a gépezet, amibe ha beszálltál, nehéz kikerülni... aztán... elindult... szépnek érezte magát, tudta ez az este az övé, ez az este nem más mint egy újabb lehetőség...
Nagy tömeg... füst... idegenek... barátok... végre megérkezett... ezer éve látott arcok, jól esett neki... bemelegítette a kedvét... aztán bevetették magukat a tömegbe, ahol egyszerűen pezsgett az élet... kéz... fenék, lábak, csípő, fej, test... minden mozgott... érezte megnyugodott, kitombolta magát... a feszültség a múlté... nem tagadta azonban, hogy vár valakit... titokban várta... s nem tudta mi a jobb megoldás... mi lenne megfelelőbb... .
Érezte... megjött... itt van... teljesen felbolydult minden ami benne volt, minden lecsillapodott érzelembuborék felrepült, s elkezdett osztódni, s csak szaporodott, szaporodott, s egyszerűen behálózta az egész testet... izgult, mint egy elsős kisdiák, mikor anyukája kezét fogva belépett az iskola kapuján... s csak várt... nézelődött... keresett... s a buborékok, mint a lezárt pezsgős üvegben, várták, hogy kitörjenek... s akkor... valaki megfogta a lábát... ott állt Ő... Ő... aki kinyitotta az üveget... aztán eltűnt... aztán megint megjelent... s mikor a fejét a vállára hajtotta, az egész test furcsa bizsergésbe kezdett... érezte... tudta... nem jó jel ez... Aztán... mert mindennek oka van, összezörrenés majd gyors távozás után----.....----.... még egy utolsó próbálkozás... aztán már csak a fájós láb és az a szorító érzés a nyak tájékán, aztán már csak a könnyek, mint egy hideg palackról, amit melegbe visznek, peregtek a gyöngyöző sós cseppek... s az a hiány, hogy akinek fényt gyújtott, nincs sehol, hiába volt a láng, hiába volt minden...
Azóta is, az úton bandukol, egyedül, könnyemosott arccal, bicegve, s keresi azt, aki a fényt magára hagyta...
Szépen indult az a nap... sok jót rejtegetett zsebei mélyén, amik csak arra vártak, hogy felkutassák őket... amikor a csillagokat felakasztották az égre, és a város felöltötte esti bársonyát, beindult a készülődés... beindult a gépezet, amibe ha beszálltál, nehéz kikerülni... aztán... elindult... szépnek érezte magát, tudta ez az este az övé, ez az este nem más mint egy újabb lehetőség...
Nagy tömeg... füst... idegenek... barátok... végre megérkezett... ezer éve látott arcok, jól esett neki... bemelegítette a kedvét... aztán bevetették magukat a tömegbe, ahol egyszerűen pezsgett az élet... kéz... fenék, lábak, csípő, fej, test... minden mozgott... érezte megnyugodott, kitombolta magát... a feszültség a múlté... nem tagadta azonban, hogy vár valakit... titokban várta... s nem tudta mi a jobb megoldás... mi lenne megfelelőbb... .
Érezte... megjött... itt van... teljesen felbolydult minden ami benne volt, minden lecsillapodott érzelembuborék felrepült, s elkezdett osztódni, s csak szaporodott, szaporodott, s egyszerűen behálózta az egész testet... izgult, mint egy elsős kisdiák, mikor anyukája kezét fogva belépett az iskola kapuján... s csak várt... nézelődött... keresett... s a buborékok, mint a lezárt pezsgős üvegben, várták, hogy kitörjenek... s akkor... valaki megfogta a lábát... ott állt Ő... Ő... aki kinyitotta az üveget... aztán eltűnt... aztán megint megjelent... s mikor a fejét a vállára hajtotta, az egész test furcsa bizsergésbe kezdett... érezte... tudta... nem jó jel ez... Aztán... mert mindennek oka van, összezörrenés majd gyors távozás után----.....----.... még egy utolsó próbálkozás... aztán már csak a fájós láb és az a szorító érzés a nyak tájékán, aztán már csak a könnyek, mint egy hideg palackról, amit melegbe visznek, peregtek a gyöngyöző sós cseppek... s az a hiány, hogy akinek fényt gyújtott, nincs sehol, hiába volt a láng, hiába volt minden...
Azóta is, az úton bandukol, egyedül, könnyemosott arccal, bicegve, s keresi azt, aki a fényt magára hagyta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése