aggódás

ismét Vásárhely, igaz, hogy csak egy napra, de... már nem az ez a város ami valaha volt. feljöttem javítani, s tudom, hogy holnap megyek haza, s ismét átölelhetem, de... nehéz félév elé nézek azt érzem. eddig ez a város nem volt teher, nem éreztem azt, hogy mennék már, s most. leszálltam a buszról, s olyan szomorúság fogott el, még szerencse, hogy találkoztam Katikával, aki egy manót csúsztatott a zsebembe, hogy legyen egy kis szerencsém. de a hangulatomon az se tudott változtatni, mert a második dolog ami itt ért, az a következő kérdés volt: le vagy fogyva, főleg arcban, mi van veled Sarolt, szerelmes vagy? igen, mondtam én, de az nem teher,vagy gond, hogy fogyjon tőle az ember. de attól, még fogytál, mondta az illető, s azzal ment is tovább.
valahogy minden más lett. itt vagyok, de a gondolataim km-re vannak, mintha lélek nélkül ülnék az ágyon, üresen és egyedül. hihetetlen, hogy mennyire fontossá tud válni egy ember, s ehhez elég egy sima cukorral? kérdés... a csodák mindig egyszerűen születnek, nincs körülöttük felhajtás, és ezer meg ezer tévékamera. egy pillantás, egy szó, egy sohavisszanemtérőalkalom is elég. ha figyel, ezt az ember megérzi. s utána semmi mást nem érez, csak ezt, ahogy nő és erősödik. s azt is érzi, mikor a hiány elviselhetetlen és egy üzenet tüzet gyújt. de most, ez a város... üres, unalmas, felesleges, hiábavaló, s még sorolhatnám. nem vagyok nyár párti, de: legyen hamar nyár... ezt szeretném. most félek, de remélem holnapra ebből, csak egy rossz este emléke marad. most tűnök ismételni, legyen gyorsan holnap, s aztán még gyorsabban nyár... lehet ilyent kérni???