aggódó dallamvirágok, hangjegyekkel, sóhajokkal, moll akkordokkal, dúr hangsorokkal és a lágyan ringató tavaszi szellő szárnyán egy elsuttogott szóval, amelynek hallatán a dallamvirág
kinyílik, s teret ad a zenének.

napok, órák, percek, évek...

hihetetlen mennyire elegem lett... elegem van abból, hogy Vásárhely, abból, hogy egyetem, abból, hogy türelemjáték, abból, hogy... lassan egy hete pattanásig feszült idegek vannak a 39-es teremben, s egyszerűen nem lehet változtatni rajta... vannak olyan társasjátékok, ahol egyformán kell játszani, egyenrangúan, egyenlő feltételekkel. s nem úgy, hogy nekem szabad, s neked nem, s főként nem úgy, hogy megbeszélődik egy terv, amire senki nincs tekintettel. én szeretem a rendet, meg a pontosságot, szeretem azt, hogy ha valaki valamit megígér, akkor ahhoz tartsa magát, s ne mind kolompoljon félre. s ha munka van, akkor legyen munka, ne pedig üldögélés, s várakozás, hogy süssön ki végre a nap. nem szeretem az ilyen dolgokat. ha én megígérek valamit, azt be is tartom, ha elvállalok valamit, azt véghez is viszem, de nem játszok másokkal, s ezt viszont elvárom. azt hiszem nem egy olyan nagy követelés részemről.
ezen a héten annyi mérget fojtottam vissza, hogy ha lejár, egy egész napon keresztül bőgök majd, hogy valahogy kimenjen belőlem. reggel úgy indulok neki a napnak, hogy én ezt nem akarom, ebédszünet után úgy megyek vissza, mintha az utolsó utam lenne.
nem is tudom, ha nem lenne az aki a lelket tartja bennem, hogy élném túl, egy telefonbeszélgetés annyi erőt ad, hogy az hihetetlen... lehet, hogy függő vagyok? vagy csak szerelmes:) az az igazság, hogy nem is ez a lényeg, vannak olyan dolgok, amik nem szorulnak magyarázatra. csak ennek a halálosan feszült hangulatnak, s térjünk vissza a mi kis hétköznapjainkba...
és még egy jó kis hír, így befejezésül, Enikő barátném, ejsze meghódítja a világot, s ez olyan jó érzés... tudni, hogy neki sikerülhet... megpróbálta, és reméljük bejön neki... de erről majd bővebben, ha beszéltem vele, s tudjuk már, hogy mi merre hány méter... addig is... hu-há-- munkára fel...

arról, hogy tavasz van?!?!

mióta visszajöttünk KicsiJuli állandóan mondogatja, hogy ő érzi, hogy itt a tavasz. én erre mindig azt válaszolom, hogy bár már május lenne. de lassan én is belátom, s elfogadom, hogy itt a tavasz. nem azért tiltakozom ellene, mert nem szeretem, félreértés ne essék, csupán nem akarok szomorú lenni, mikor ismét lehavazz. de ma... mentem az üzletbe, s a virágoskertekben ott tündökölt a hóvirág. a hétvégén pedig, mikor kéz a kézben, szintén felfedeztük a kicsi fehér tavaszhírnököt. felébredtek a hóvirágok, tavasz van... vagyis, hinni akarjuk, hogy az van. eléggé vegyes telünk volt, havas, sáros, esős. csakúgy röpködtek a mínusz meg plusz fokok egyik napról a másikra. olyan áprilisi időjárást tudhatunk magunk mögött, most, hogy naptári számítás szerint, a tél utolsó hetét tapossuk. igen, jövő hétfő már március elseje, első tavaszi nap. remélem, hamar május lesz végre, mert május után már hamar eljön az a várva-várt bűvös pillanat. de most örülök annak, ami következik, s várom azokat a hétvégéket, mikor kéz a kézben, hosszú séták, a zöldellő természetben...
tehát kijelentem, hogy igen itt a tavasz... aztán remélem nem kell visszavonni ezt a kijelentést. s ugye mindenki tudja mivel jár a tavasz? nem, nem a fáradtságra gondolok, hanem ahogy a fák zöldellnek, úgy az ember szíve is kezd ébredni, ilyenkor hamarabb ránk talál az bizonyos szerelem, mert inkább vágyunk arra, hogy szerethessünk, hiszen minden elkezd ismét élni. tehát akik egyedül, mint a barnamedve, átaludták a telet, azoknak itt az ideje takarítani, s szétnézni a világban, mert lehet, hogy a tavaszi áradás elhozza a szerelmet, csak jókor kell ott lenni a jó időben. s azok, akik már megtalálták azt, akit szerethetnek, azok ne sajnálják az időt a hosszú sétákra, s bátran szeressék egymást, hisz a tavasz a szerelem évszaka. kellemes kitavaszodást, szerelemre fel.

arról, hogy néha a féltékenység jó

most meglepődött gondolom aki a címet elolvasta... de az az igazság, hogy eddig én is azt gondoltam, hogy annál nagyobb butaság nincs, mint féltékenykedni... de butaság ide, butaság oda, néha az egészséges féltékenységre szükség van egy kapcsolaton belül. mert ha ez hiányzik, akkor kérdésessé válik, hogy mennyire is fontos a másik számára, hogy mi van veled, mennyire is érdekli őt a kapcsolat?! s mikor a másik szemében felvillanni látsz egy kis féltékeny lángot, akkor olyan... olyan igen, nem szeretné, ha elveszítene érzés vesz erőt rajtad. igaz, azt az ember érzi, s ha tényleg megvan az a lobogás, akkor ez nem kérdéses, de a tudatosítás az mindig jó dolog. s egy ilyen pillanat pont erre jó. de ez ha túlzásba csap át, akkor az már beteges. ott komoly problémákat kellene megbeszélni, de egy kis féltékenység mindenkinek jól esik. most csak úgy magunknak őszintén, senki nem fog tudni róla, valljuk be, jólesett mikor párunk egy picit féltékeny volt. emberi hiúság, de bennünk van. ezért egy picit néha legyünk féltékenyek, de nagyon picit, s nagyon ritkán. csak egy pillanatot villantsuk fel, ne az egész féltékenységi jelenetet, ami amúgy mindig lejátszódik bennünk. csak tudassuk, hogy fontos számunkra, s nem szeretnénk elveszíteni. a kölcsönös bizalom mindennek az alapja, de az egészséges féltékenység nem árthat. mert tudjuk, mikor szeretünk valakit, akkor mindenkire képesek vagyunk féltékenynek lenni... ugye-ugye magunkra ismerünk...

arról, hogy néha a féltékenység jó

legrosszabb

életem, mondhatni best legrosszabb napján vagyok túl, remélem. remélem, hogy túl vagyok rajta s nem lesz ismétlése, mert az kegyetlen lenne. ma azt éreztem, hogy elegem van abból, hogy mások rendelkeznek a saját szabadidőmmel, elegem van abból, hogy nem tudok programot tervezni, mert tuti rászerveznek valamit, elegem van az egészből... s elkezdtem már az után is kutakodni, hogy félévet lehet fagyasztani... találtam is erre vonatkozóan adatokat, de egyiket sem a saját egyetemünk honlapján, ami-néha el is gondolkodom ezen- nem tudom milyen célt szolgál?! kicsit több törődést, gyakoribb frissítést, aktualizálás megélhetne szegény. ez volt a kisebb gond... a nagyobb gond ott kezdődött, mikor kiderült, hogy nagytatám kórházban van. itt elszakadt a fonal, s elkezdődött a sírás... egész nap tartott, kissebb-nagyobb megszakításokkal. aztán anyukám elindult haza, s ismét balszerencse... ez a nap ebben az évben viszi a best black day címet, remélem egyedül marad ezzel a kitüntetéssel, s nem akad versenytársa ebben a kategóriában... s remélem hamar tavasz, s aztán nyár lesz, s hamar eljön az a pillanat, hogy vivat academia, s hamar eljutunk célunkig, mert így... nagyon nehéz ez nekem... 14tanítási hét... ha így nézem, nem olyan rengeteg, napokban nem akarom kiszámolni, mert az sokkal riasztóbb lenne szerintem. 14 hét, amiből lassan eltelt egy.... s az is elég kínkeservesen...

történetek

mindig mikor azt hiszem, hogy nálam szerencsétlenebb és szomorúbb ember nincs a világon rá kell, hogy jöjjek, tévedek. visszajöttem ismét, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy pszichésen leszek beteg attól, hogy vissza kellett jöjjek. beléptem a bentlakásba, s máris folyik az orrom, fáj a torkom, stb.stb. s azon tűnődöm, hogy ez minek köszönhető, arra jutottam, hogy amit elnyom magában az ember, az úgyis felszínre tör valahogy, és a szervezetem így tiltakozik az ittlét ellen. na, de nem erről akarok szólani, hanem teljesen másról.
hétfőn este jöttem vissza a busszal, vasárnap Valentin nap volt, de ugye azoknak akik nem találkoztak, azoknak hétfőn ünnepelődött, csak ugyebár nem mindenkinek ünnep az ünnep. szóval megállunk udvarhelyen, az állomáson egy lány állt, kezében egy szál vörös rózsa, látszott rajta, hogy vár valakire, figyel valakire, aztán miután vagy 5percig ott szobrozott, odament hozzá egy fiu, mondott valamit, gesztikulált egyet, azzal visszaült a buszba, s elindultunk. a lány hátatfordított, eltünt, majd rózsa nélkül folytatta az utat, s ahogy távolodott letörölt valamit az arcáról... elgondolkodtam a látottakon, vajon mi történt ott.?!
ilyenkor mindig eszembe jut, hogy s ha ez velem történne meg, esetleg velem szakítanának mi lenne? hát, ha most így végiggondolom, hát nem lenne kellemes érzés. az az igazság, hogy azt fogalmaztam meg, hogy a szakítás fájdalma egyenesen arányos a kapcsolat mélységével és fontosságával. akkor fáj igazán a szakítás, ha az, aki ezt megteszi, nagyon fontossá vált az ember életében. én most abban a cipőben vagyok, hogy mély és fontos az arányosság, tehát nagyon megviselne. s ettől mindennél jobban félek. mikor fontossá válik valaki az életedben, akkor mindig attól félsz, hogy elveszíted. én állandóan ettől félek, már ezzel rémálmodom... nemigazán kellemes érzés, de remélem ezek csak képzelgések, és sose fognak bekövetkezni, csakhát az ember ezektől a gondolatoktól szabadulni akkor tud, mikor amellett van, akit félt. én most félek....

a vidáman táncoló hópelyhek függönye mögött integetve távozott, s magával vitte a mosolyom, hogy a szürke hajnalokon fényt lopjon a szívébe...

arról, hogy néha önzőek vagyunk...

nagyon önző voltam, s nagyon szégyenlem magam. ma egész nap azzal fárasztottam Manót, hogy bosszantottam, szivattam, s fájdalmat okoztam, nem mondta, de tudom. gyerek voltam, azt akartam, hogy nekem jó legyen, s aztán, hogy mi is az élet rendje, nem érdekelt. csak mondtam, hogy én ezt szeretném, s hogy én annyira szeretném, s hogy igen, de Valentin nap, meg ez meg az... én papolok a Valentin napról, aki elítélem, és úgy gondolom, hogy akkor van a szerelem napja, mikor azt kimutatjuk, és ha szeretünk valakit, akkor minden nap a szerelemé, ennek nem kell egy hivatalos dátum, mert attól nem fogjuk jobban szeretni egymást... mondtam, s nem gondoltam bele, hogy ez mennyire rosszul eshet neki, hisz nem az ő hibája, ez van, ezen nem lehet változtatni, a kötelesség az kötelesség. én se tennék másképp, s ő se tehet. csak mikor kibújik az a kisördög, s felül a válladra, s mondja azt, amit eszébe jut, gondolkodás nélkül, akkor... butaságokat beszéltem, az tény hogy volt benne valóság, de nem tehettem volna akkor se meg, mert TUDOM, hogy nem jókedvéből nem lehetünk együtt... hülyeségeket beszéltem, s mikor ma áramszünet lett, eszembe jutott, hogy mi van, ha ott is az van, s én egész nap azzal bosszantottam, hogy bárcsak ez lenne, meg az lenne, hogy holnap ne kelljen menjél... a lelkiismeretem megszólalt, s olyan szomorú meg lehangolt lettem, hogy ennyire buta tudok lenni azzal, aki mindennél fontosabb helyet tölt be az életemben... bocsánatot kérnék, ha tehetném, s talán attól jobb lenne egy picit, de azt se tehetem... s most csak Csákányi Eszter dala jut eszembe, mint a tegnap is: hülye voltál mondom magamnak, majd ha elmúlik... csak múlna már el, nem is én vagyok... sose leszek önző vele szemben, sose... mert a kötelesség nem mindig örömforrás. tanultam a hibámból, nem szép és nem is jó dolog önzőnek lenni... ha nem akarsz lelkiismereteddel szembe nézni, akkor... ne legyél önző olyannal szemben, aki nem érdemli meg, s ha tehetné, másképp cselekedne...mert meg fogod bánni, nem kicsit, nagyon....
de mindezek ellenére: én hiszek, mert hinni akarok a csodában...

aggódás

ismét Vásárhely, igaz, hogy csak egy napra, de... már nem az ez a város ami valaha volt. feljöttem javítani, s tudom, hogy holnap megyek haza, s ismét átölelhetem, de... nehéz félév elé nézek azt érzem. eddig ez a város nem volt teher, nem éreztem azt, hogy mennék már, s most. leszálltam a buszról, s olyan szomorúság fogott el, még szerencse, hogy találkoztam Katikával, aki egy manót csúsztatott a zsebembe, hogy legyen egy kis szerencsém. de a hangulatomon az se tudott változtatni, mert a második dolog ami itt ért, az a következő kérdés volt: le vagy fogyva, főleg arcban, mi van veled Sarolt, szerelmes vagy? igen, mondtam én, de az nem teher,vagy gond, hogy fogyjon tőle az ember. de attól, még fogytál, mondta az illető, s azzal ment is tovább.
valahogy minden más lett. itt vagyok, de a gondolataim km-re vannak, mintha lélek nélkül ülnék az ágyon, üresen és egyedül. hihetetlen, hogy mennyire fontossá tud válni egy ember, s ehhez elég egy sima cukorral? kérdés... a csodák mindig egyszerűen születnek, nincs körülöttük felhajtás, és ezer meg ezer tévékamera. egy pillantás, egy szó, egy sohavisszanemtérőalkalom is elég. ha figyel, ezt az ember megérzi. s utána semmi mást nem érez, csak ezt, ahogy nő és erősödik. s azt is érzi, mikor a hiány elviselhetetlen és egy üzenet tüzet gyújt. de most, ez a város... üres, unalmas, felesleges, hiábavaló, s még sorolhatnám. nem vagyok nyár párti, de: legyen hamar nyár... ezt szeretném. most félek, de remélem holnapra ebből, csak egy rossz este emléke marad. most tűnök ismételni, legyen gyorsan holnap, s aztán még gyorsabban nyár... lehet ilyent kérni???

Sherlock Holmes

szilárd elhatározásommá vált, hogy a még nem látott 2009-es Oscarra jelölt filmeket megnézem, s pár sor írok róluk itt annak, akit érdekel. most a Sherlock Holmes került terítékre, ami szintén régen foglalta a helyet a gépemen. igen, egy jól ismert story kicsit szebben és látványosabban felöltöztetve. a fekete mágiáról rengeteg filmet láthattunk, láthatunk, s jól tudjuk, hogy mi is lesz a vége. de ha a filmet sikerül úgy megrendezni, hogy a nézőt kizökkentse abból, hogy úgyis tudom mi fog történni, s magával ragadja a film, akkor... egy jól sikerült filmről beszélhetünk. és ez a film, ilyen. ha valaki egy jó kis kalandra meg nyomozásra vágyik, akcióval dúsítva, ettől a filmtől megkapja. s ezek mellett egy kis szerelmi szál is megvillantja magát. kísérletezés, feltalálás, baráti összetartás, feszült pillanatok, álcázás, minden benne van. s emellett a színekkel is játszik, a sok sötét kosztüm mellett nagyon kitűnik egy rózsaszín ruha, vörös rózsacsokor. nekem bejött.
azért nem írok többet róla, mert mindig kiábrándít, ha elolvasom előre, hogy miről is szól, ez csak egy kis összefoglaló arról, hogy mit is láthatunk, ha megnézzük, s mivel kecsegtet. jó szórakozást, s aki szereti a nyomozós akciódús filmeket, annak ez kihagyhatatlan csemege.

arról, hogy rosszul döntünk

vannak napok, mikor még abban is bizonytalan az ember, hogy mikor vegyen levegőt. na ez a nap nekem olyan volt, nem tudtam eldönteni, hogy menjek, vagy ne menjek. látszólag egy egyszerű eldöntendő kérdés, de nekem ma egy egésznapos fejfájást okozott. senki nem mondott semmit, ami miatt ez a kérdés ilyen bonyolultá vált, csak reggel felébredtem, s elkezdtem gondolkodni: két napja sincs, hogy eljöttem, s már ismét megyek is vissza, a múlt hetet ott töltöttem, minden második hétvégén oda megyek... s aztán jöttek az újabb gondolatok: de alig vagyunk együtt, jövőhéten nem fogod látni, aztán vége a vakációnak, nagyon hiányzik... és ez a két érvcsoport elkezdett harcolni, hol igen, hol nem volt a győztes. aztán mikor az igen győzött, akkor már késő volt. kicsit pityeregtem egyet, aztán nekifogtam, hogy írjam ki magamból, s más, ha elolvassa, tanuljon az én butaságomból.
most azt gondolom, hogy hülye vagyok, mert van egy agyam, ami állandó jelleggel kombinál, s van egy szívem, ami azt szeretné, ami nekem jó, s valahogy sose tudom melyikre kell hallgatni. most a nem jóra hallgattam, remélem más szerencsésebb ilyen esetekben, s sikerül jó döntést hoznia.

AVATAR

ezt a bejegyzést azért írom, h az olyan emberek mint én, kedvet kapjanak ehhez a filmhez. fene tudja mióta foglalja a helyet a laptopomon ez a valami, de valahogy nem sok kedvem volt megnézni. mindenki dicsérte, hogy mennyire jó, s érdemes megnézni, 9 Oscar-jelölést kapott. na, mondom magamnak, megnézem, ha ennyire nagy port vernek körülötte, s 2009legdrágább produkciója címmel büszkélkedik, ráveszem magam. tudtam, h nem fog tetszeni, mert megnéztem a sample-t, s nagyon éreztem, hogy hát ez az animációs kékvilág nekem nem jön be.
na, aztán megkerestem és megnyitottam, s elkezdődött, s szájtátva néztem, hogy ez nem is animációs mesenyavaj, hanem egy film, amiben van animáció, de kettős a dolog. sci-fi, mondom magamnak, s mérgelődöm, hogy miért nem olvasok utána dolgoknak, egy sample alapján eldöntöm, hogy nem tetszik. ezt már megjártam párszor, s sose tanulom meg, hogy egy előzetes semmit nem takar a film valós lényegéről. arról nem írok, hogy miről is szól, de a lényeg az, hogy tényleg jó kis filmet hozott össze ez a Cameron. megéri megnézni. a címe, hát nemsokat takar abból, amiről valóban szól az egész... de meg kell nézni, s el kell dönteni, hogy tetszik-e, az én elvárásomat felülmúlta, nekem bejött, nem is aludtam bele, pedig fél3 volt mikor az utolsó képkocka is felgördült...
egyszóval szerintem érdemes megnézni, kikapcsol, s bepillanthatunk Pandora és a na'vik világába. jó szórakozást

a szép dolgokról...

mit is mondhatnék? előttem a vakáció, ami... hát ha arra gondolok, hogy itthon vagyok, de mégse, akkor úgy érzem, jobb lenne egyetemen lenni. közel vagyok, mégis távol. 27 km. nem a világ, de ilyenkor... mindig mikor búcsúra kerül a sor, ugyanazt a viszkető érzést érzem az orromban, s nagyon kell koncentrálnom arra, hogy az a viszketés elmúljon. ilyenkor csak nézem az arcát, minden vonását meg akarom jegyezni, hogy addig, míg ismét nem látom, addig a legtisztábban emlékezhessek rá.
de legalább itt vannak a hétvégék, amik már attól is feledhetetlenek lennének, ha csak ülnénk egymás mellett, de mikor teszünk is valamit, na az a csúcs. a hétvégén például szánkózósdit játszottunk, autó után vonatozgatva, arcunkat a szél pirosra festette, lábainkat a kövek bántalmazták, fenekünket a szöktetők keményítették. aztán hógolyócsata következett, fiúk a lányok plusz fiú ellen, aztán aki kapja hajítja alapon mindenki mindenkit ellenségnek titulált, és csak úgy záporoztak a hógolyók. kellemes kikapcsolódás volt, nyakig fel vizesen ültünk be az autóba, s ismét elindultunk a város zaja felé. útközben még hazaszóltunk, hogy olyan jó lenne egy kis forralt fahajas bor. kicsit átfagyva, de felvillanyozva léptünk be a lakásba, ahol inycsiklandó illat csavarta az orrunk a konyha felé. forralt bor, fahajjal... gondolhatjátok milyen jól esett a meleg nedű, ahogy hideg csontjainkat átjárta. s a forró fürdő... szép és feledhetetlen hétvége volt, csak azt bánom, hogy fényképezőgépem otthon maradt... sajnos...de az emlékek azok itt vannak, jó helyen a szürkeállományom rejtett zugaiban.
ha tehetitek lépjetek ki a szabad levegőre, szorítsátok meg kedvesetek kezét, s sétáljátok át a vasárnap délutánt. a feledhetetlen emlékek így születnek:)
s ha esetleg ezt nem tehetitek meg, akkor egy jó könyv elrepít a valóságból, engem legalábbis elrepített. de erről majd egy másik bejegyzésben...