dolgokról amik aggasztanak, amik bántanak, amik mérgesítenek, amik boldoggá tesznek...

és telnek a napok, hol lassan, hol gyorsan, hol észrevehetően, hol meg észrevehetetlenül. az idő, mikor állnia kellene megzabolázhatatlan kerekeken száguld , s mikor repülnie kellene, vánszorogva keresi az utat. ismét ez a kegyetlen szombat meg vasárnap, mikor semmi se sikerül, minden ellenem van, és minden arra játszik, hogy hol tudna átvágni, megbántani. nehéz ez a vásárhelyi lét. szabadulnék már innen... a szekerem rúdját menetirányba fordítottam, hogy ha eljön az a perc, akkor gond nélkül mehessek. fáj már ez a város, s fáj minden levegővétel, könnyet csal a szembe, és nem hagy élni. de talán nem a város hibája... van ennél erősebb hatalom is, ami áthúzza minden programomat, amit hetekkel azelőtt betervezek... de, csak vége lesz ennek is.
egy furcsa, nehéz és jódemégse hét után vagyok, s még nincs vége, hisz csak szombat van. jó volt, mert minden nap láthattam, s ha többet nem is, egy-egy órát loptunk magunknak a 24ből, amikor foghattam a kezét. de... ha belegondolok, hogy minek az árán loptuk azt az órát, akkor inkább lemondok róla, s megvárom, míg 24-ből 24 a miénk. aggódtam érte, nagyon aggódtam, s most is aggódom... pedig tudom, hogy jól és jó kezekben van... de, szívesebben lennék mellette, mint bárhol máshol. s bánt, hogy ezt nem tehetem meg, mert beleszól egy felsőbb hatalom, teljesen áthúzva minden elképzelésem... és mindennél jobban mérgesít az, hogy a kommunikáció, meg az információ áramlás a lehető leglehetetlenebb körülmények közt zajlik... nem tud senki semmit... csak bejelentik, hogy ez van... idegtépően mérgesítően kikészít a dolog. és ebben a sok negatív töltésű világban az az egy boldogságforrásom van, hogy szeret és szeretem. s ha a 11 hét lejár, akkor...
visszaszámlálás indul...