betakarózott, s azon tűnődött, hogy... azt érezte, hogy itt a szavak már kevesek, az ami ott bent tombol, arra egy szó, egy kifejezés nem elég. a szó közel sem fedi azt az erőt, amit érez... szeretlek... mi az a szeretlek? egyenlő azzal, hogy birsalma, málnahab, jóreggelt... csak egy szó, egy kifejezés, ami elfogadott egy érzés kifejezésére... de ezt a szót bárki kimondhatja... ez a baj a szavakkal... túl általánosak... s mégis mi teszi egyedivé? talán az, ahogy kimondjuk?! nem... talán a tartalma, amit mögé rejtünk? vagy az, akinek s aki mondja?! az az igazság, hogy ő se tudta, épp ezért kezdett ezen tűnődni... van olyan, hogy erősebb az érzés, mint a szavak? van... suttogta egy hang... s azzal, hogy sokszor kimondod, nem lesz erősebb... jó, de olyan ritkán látom, s annyira nem tudom, hogy mivel fejezhetném ki azt a tomboló valamit, amit ott bent lángol, próbált érvelni, hiába. te csak engedd, hogy jöjjön ki az a tomboló valami, ő majd megérzi, ha igazán benned van, eljut hozzá is, ne aggódj, tudni fogja, hogy ez tőled jön... bízz magadban, s abban amit érzel... jó, mondta csendesen, de további érvek után kutatott... s ha nem fog figyelni, nem arra fog öszpontosítani, hogy én... pssssz... butaságokat beszélsz. te mit érzel, mi jön tőle? na, azt ő is észreveszi, lehet, hogy már észrevette, csak vannak dolgok, amiket nem kell kimondani, attól maradnak olyan szépek és kedvesek, hogy megtartjuk olyannak, amilyennek befogadtuk, bízz egy kicsit magadban... bízok, motyogta félálomban, s átölelte szomorúkutya barátját, s még hozzátette: de nem szeretném, ha elveszíteném, mert az, hogy kimondom: szeretem, kevés, remélem a szavakon túli érzések eljutnak hozzá, s elhiszi, hogy nekem rá van szükségem, és ezt nem változtatja meg senki és semmi... ha így van, vigyázz magatokra: rád és rá... duruzsolta a hang, s azzal két szmét lezárta, s átadta magát az álomnak, remélve, holnap hamarabb telik majd a nap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése