mikor ráébredsz arra, hogy mennyire fontos számodra valaki, akkor döbbensz rá valójában, hogy mennyire szereted, mennyire lett fontos. s mikor ezt megérzed, mikor ezt tudatosítod magadban, akkor elkezdesz félni. elkezdesz attól rettegni, hogy elveszíted. s akkor tele leszel kétellyel és kérdések sokaságával: elég jó vagyok én neki? nem érdemelne jobbat? mi lesz, ha egy reggel arra ébredek, hogy elveszítettem? hogyan tudnám éreztetni vele, hogy mennyire fontos? megérdemlem őt egyáltalán? ezek a kérdések sorjáznak folyamatosan az ember agyában, s nem tud szabadulni tőlük. próbálja mással lekötni a figyelmét, de képtelen. állandóan fél... s ilyenkor semmi nem tudja megnyugtatni, csak egy szoros ölelés, hogy megbizonyosodjon arról, hogy ezek, csak rémképek, agya buta kis játékai... de nem kaphatja meg... túl nagy a távolság, s nem marad más megoldás, mint meggyőzni magát arról, hogy higgyen a szavaknak, meg azoknak az érzéseknek, amiket akkor érez, mikor mellette van. s mikor a gondok előbújnak rejtekeikből, keresse meg ezeket a pillanatokat, s azokkal űzze el a rémképek adta gondolatokat... szereti, fontos neki, bármit megadna azért, hogy boldognak lássa... egyszerűen mégis fél... de lehet, hogy ez természetes?!?
1 megjegyzés:
Elég jó vagye neki?inkabb ő eleg jóe neked...nehagyd el magad s aztan megoldodonak vagy igy vagy úgy de ne hagyd ágy el magad tudom könnyű et most mondani de probald meg
Megjegyzés küldése