ébredések...

hm...:-? nagyon furcsa... voltam otthon, nem sokat, de voltam... s olyan érdekesen kellemes érzés volt... szinte mindenki ott volt mellettem, akit szeretek, aki fontos számomra... s olyan jó érzés volt azt látni, hogy akit páromul választottam, nemcsak számomra kedves, hanem a családom is elfogadja, befogadja, s mint régi jó baráttal beszél át órákat. régen éreztem ezt a nyugtató, kellemes hangulatot. s talán ezért, vagy nem tudom miért, azt éreztem, hogy karácsony van, egészen karácsonyi hangulatom volt. mintha nem halottak napja, hanem szenteste következett volna. nem tudom miért, nem tudom mi volt az oka, de kellemes érzés volt.
de mindezek ellenére, ami igazán jóleső érzés volt, az az, hogy annak az embernek a karjára hajtottam le a fejem, aki a legszebb dolog az életemben, s talán ennél is jobb volt mellette ébredni, s egy hatalmas reggeli cuppot nyomni az arcára. olyan hihetetlenül szépek ezek az ébredések, még a szokásos morcosságom is felszívódott, örülök, hogy láthatom... minden reggel egy újabb csoda kezdete, ha mellette ér a nap első sugara. s olyankor semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy sose érjen véget ez a pillanat. s mégis... olyan gyorsan elrepülnek az órák, napok... s mikor ismét jönni kell vissza, egyik részem ott hagyom, abban a reggeli ébredős hangulatban... s kezdődik a visszaszámolás, míg ismét mellette alhatok el... tíz nap... ha minden igaz... hamar eltelik, azt szokta mondani... de nem olyan hamar, amilyen hamar én szeretném... sose tudom megköszönni, hogy rátaláltam, s ő rám...