vallomás

szeretnék egyszerű lenni, szeretnék őszintén és tisztán élni, szeretnék mosolyt varázsolni, és szeretnék könnyeket csalni, szeretnék rajtad segíteni, szeretnék világot váltani, szeretnék felhőből havat szórni, szeretnék látni és szeretnék láttatni. szeretnék napsütés lenni, szeretnék madárdal lenni, szeretnék bölcsen hallgatni, szeretnék reggeli kakasszó lenni, szeretnék melletted ébredni, szeretnék melletted elaludni, szeretnék egy hangjegy lenni, szeretnék... szeretnék...
szeretnék lenni csend, szeretnék lenni takaró, szeretnék lenni kezet markoló, szeretnék lenni kilincs, szeretnék lenni kincs ami nincs, szeretnék lenni egyetlen, szeretnék lenni védtelen, szeretnék lenni védelem, szeretnék lenni hangszer, szeretnék lenni módszer, szeretnék lenni szeretnék...
lenni szeretnék neked, lenni szeretnék veled, lenni szeretnék kettőnkért, lenni szeretnék magamért, lenni szeretnék altató, lenni szeretnék piros tó, lenni szeretnék lámpa, lenni szeretnék benne láva, lenni szeretnék ér, lenni szeretnék fehér, lenni szeretnék párna, lenni szeretnék már ma lenni szeretnék, lenni...
szeretnék szeretni és szeretve lenni szeretnék Szeretek, Szeretlek, Szeretnek...
szeretnék egyszerű lenni, és szeretnék őszintén és tisztán élni szeretnék...

gond ol

mikor ráébredsz arra, hogy mennyire fontos számodra valaki, akkor döbbensz rá valójában, hogy mennyire szereted, mennyire lett fontos. s mikor ezt megérzed, mikor ezt tudatosítod magadban, akkor elkezdesz félni. elkezdesz attól rettegni, hogy elveszíted. s akkor tele leszel kétellyel és kérdések sokaságával: elég jó vagyok én neki? nem érdemelne jobbat? mi lesz, ha egy reggel arra ébredek, hogy elveszítettem? hogyan tudnám éreztetni vele, hogy mennyire fontos? megérdemlem őt egyáltalán? ezek a kérdések sorjáznak folyamatosan az ember agyában, s nem tud szabadulni tőlük. próbálja mással lekötni a figyelmét, de képtelen. állandóan fél... s ilyenkor semmi nem tudja megnyugtatni, csak egy szoros ölelés, hogy megbizonyosodjon arról, hogy ezek, csak rémképek, agya buta kis játékai... de nem kaphatja meg... túl nagy a távolság, s nem marad más megoldás, mint meggyőzni magát arról, hogy higgyen a szavaknak, meg azoknak az érzéseknek, amiket akkor érez, mikor mellette van. s mikor a gondok előbújnak rejtekeikből, keresse meg ezeket a pillanatokat, s azokkal űzze el a rémképek adta gondolatokat... szereti, fontos neki, bármit megadna azért, hogy boldognak lássa... egyszerűen mégis fél... de lehet, hogy ez természetes?!?

jelentgetek

tudom, tudom! régen jelentkeztem, de egyszerűen az egyetem lefoglalja az egész napomat, s éjszakába belemenően az alvásra szánt időből is lecsippent egy kiadós adagot. s hogy minek az érdekében? hát azért, mert pénteken előadásunk lesz a Stúdió színpadán, a Május, júni, júli, auguszt... című vizsgánkból. ezért éjjel, nappal, éhesen, szomjasan, betegen, egészségesen nem lényeg, ott vagyunk s igyekszünk azt a sok instrukciót, ami még mindig bővül, észben tartva élvezni az egész projektet... hogy hogy megy? hát arról majd döntsön az, aki pénteken este kilenckor beül, s megnézi az előadást.
na, de ennyivel még nincs letudva az egész kavalkád. jövő pénteken megyünk vele Nagykárolyba, egy fesztiválra, hogy ott is megmutassuk ezt a kis"gyöngyszemnek" nevezendő attrakció, produkciót. feltéve, hogy élünk addig... én már túl vagyok a H1N1 vírus keltette pánikon, miután utána jártam, hogy mi is, s hogy is, s merre hány méter... de hogy mellette vagy ellene vagyok, azt még mindig nem tudom... a lényeg, az egészségünk mindennél előbbrevaló, ennek kell alárendelni mindent. s ilyenkor nem értek egyet egy olyan aranyköpéssel sem, hogy a színész akármilyen beteg, a színpadon meggyógyul... a színész is ember, és ez a színpadon való gyógyulás egy nagy humbug... na, ezzel azt akarám kihámozni, hogy ha van vírus, ha nincs, az egészségünkre vigyázzunk, mert semmi se teszi olyan védtelenné az embert, mint egy betegség, ami ágynak dönt... s az a méreg meg aggódás, ami vele jár, eléggé legyengíti a teremtés koronáját.
azt hiszem kiírtam magam, helyzetet jelentettem, figyelmet felhívtam, mostmár csak az van hátra, hogy elmenjek aludni, mert tudom, hogy van egy ember, akinek megígértem, hogy igyekszem kipihenni magam, s amit neki megígérek, azt a lehető legnagyobb mértékben szeretem betartani. a legközelebbi bejegyzésig is, várjuk együtt a fehér és puha takaró melegét, aminek közönségesen hó a neve. és ha lassan is, de telnek a napok, órák, percek... s hamarosan ismét láthatom azt a nagyon kedves arcot, ami beégette magát a gondolataimba...

menni szeretnék... célom is van ahová rohannék, társam is tárt karokkal várna... és mégse tehetem... csak képzeletem játszik velem újra meg újra... maradnom kell.

hangulatban

én nem tudom mi van velem... azt már tudom, hogy nekem ezek a hétvégék kínszenvedések, mert sehogy se akarnak telni, s állandóan máshol jár az eszem, de a mai nap valami fantasztikusan furán telt el. már vártam, hogy lesz valami koronája, vagy valami lila köd vége. de eddig még semmi... s hogy mitől volt furcsa? mert éjszaka nagyon rosszul aludtam. de azt annak tulajdonítottam, hogy tudat alatt aggódom, hogy az aki fontos számomra, szerencsésen hazaérjen, s bebújjon a meleg takarója alá, de ezután jöttek a furcsaságok... mikor megérkezett az SMS, hogy ágyba bújt, sikeresebb lett az alvási kísérletem. aztán valamikor délben kinyitottam szemeimet, bevágtam a jól megérdemelt kávémat, s eldöntöttem, hogy kicsit kikapcsolom az állandóan pörgő agyam, megnézek egy filmet. meg is tettem, de olyan fura érzésem lett filmnézés közben: tompán elkezdett fájni a fejem, na, gondoltam, ebből komolyabb fájás lesz. nem tévedtem, így a betervezett tanulás elmaradt, csak a fejfájás erősödött... aztán csillapodott, csak hát ugy-e olyan kába lettem utána, mint aki beszívott. hülye egy állapot, mondtam magamnak, megnéztem még egy filmet...ha már tanulni nem tudtam, s a próbát lemondták. s akkor jött a csúcs... elkapott valami nagyon karácsonyi feeling. karácsonyi dalokat be a winampba, fenyőillatúillatosítótt meggyújt, s máris karácsony lett a szobában...
tudom, most azt gondolod, nem vagyok normális, hát ugyanezt gondolom én is. s azon gondolkodom, miért is van ez, s eddig arra jutottam, hogy annyira mennék már ebből a városból haza, hogy lehet nemis a karácsonyt, hanem a vakációt várom:-? nincs kizárva. az a lényeg, hogy ez az érzés akkor lenne teljes, ha lassan az a fehér takaró, amit mi hónak nevezünk, visszaköltözne a földre. szóval legyen már tél... mert az olyan jó... s aztán legyen vakáció, aztán tavasz, s menjünk bele a nyárba...
nah, de a jövőhétvégém, gyorsan fog szállni... sajnos... akarom, hogy hulljon a hóóóóóó

megmondták...

ma valaki megmondta nekem a tutit... azt mondta, hogy ja, aha a blogod, jó, hogy írsz, kár, hogy tele van klisékkel... hát igen... én már csak ilyen klisékkel teli lány vagyok... akinek nem tetszik ne olvassa, nem azért írok, hogy elolvasd, ha unod... s valahogy azt tartom, hogy nincs új a nap alatt, szóval... lehet, hogy klisékkel vagyok teletömve, de ez vagyok én, aki úgy gondolja, hogy jobban tudja csinálni, az tegye meg, hajrá... attól én még megmaradok sacisnak... egyszerű és őszinte embernek, nem akarok nagyot írni, bonyolultat, valami mást, nyakatekertet, mert az elég ha néha az életem nyakatekert és érthetetlen. sose voltam az az ember, aki valami abszurd lila ködöt akart létrehozni... egyszerű nevelést kaptam, és egyszerű is szeretnék maradni. ennyit a klisékről, meg arról, hogy kinek mi a szép és jó... de azért köszönöm a kritikát-- csak, ha valaki kritikát mond, akkor azt is magyarázza el, hogy mi alapján véli úgy, és ne csak egy kijelentést tegyen valamiről...
ennek ellenére szép napom volt... kár, hogy az idő állandóan szortyog és kaffog... mikor lesz már tél? hogy aztán várhassam a nyarat?:-?

mi az, hogy...?!

betakarózott, s azon tűnődött, hogy... azt érezte, hogy itt a szavak már kevesek, az ami ott bent tombol, arra egy szó, egy kifejezés nem elég. a szó közel sem fedi azt az erőt, amit érez... szeretlek... mi az a szeretlek? egyenlő azzal, hogy birsalma, málnahab, jóreggelt... csak egy szó, egy kifejezés, ami elfogadott egy érzés kifejezésére... de ezt a szót bárki kimondhatja... ez a baj a szavakkal... túl általánosak... s mégis mi teszi egyedivé? talán az, ahogy kimondjuk?! nem... talán a tartalma, amit mögé rejtünk? vagy az, akinek s aki mondja?! az az igazság, hogy ő se tudta, épp ezért kezdett ezen tűnődni... van olyan, hogy erősebb az érzés, mint a szavak? van... suttogta egy hang... s azzal, hogy sokszor kimondod, nem lesz erősebb... jó, de olyan ritkán látom, s annyira nem tudom, hogy mivel fejezhetném ki azt a tomboló valamit, amit ott bent lángol, próbált érvelni, hiába. te csak engedd, hogy jöjjön ki az a tomboló valami, ő majd megérzi, ha igazán benned van, eljut hozzá is, ne aggódj, tudni fogja, hogy ez tőled jön... bízz magadban, s abban amit érzel... jó, mondta csendesen, de további érvek után kutatott... s ha nem fog figyelni, nem arra fog öszpontosítani, hogy én... pssssz... butaságokat beszélsz. te mit érzel, mi jön tőle? na, azt ő is észreveszi, lehet, hogy már észrevette, csak vannak dolgok, amiket nem kell kimondani, attól maradnak olyan szépek és kedvesek, hogy megtartjuk olyannak, amilyennek befogadtuk, bízz egy kicsit magadban... bízok, motyogta félálomban, s átölelte szomorúkutya barátját, s még hozzátette: de nem szeretném, ha elveszíteném, mert az, hogy kimondom: szeretem, kevés, remélem a szavakon túli érzések eljutnak hozzá, s elhiszi, hogy nekem rá van szükségem, és ezt nem változtatja meg senki és semmi... ha így van, vigyázz magatokra: rád és rá... duruzsolta a hang, s azzal két szmét lezárta, s átadta magát az álomnak, remélve, holnap hamarabb telik majd a nap...

ébredések...

hm...:-? nagyon furcsa... voltam otthon, nem sokat, de voltam... s olyan érdekesen kellemes érzés volt... szinte mindenki ott volt mellettem, akit szeretek, aki fontos számomra... s olyan jó érzés volt azt látni, hogy akit páromul választottam, nemcsak számomra kedves, hanem a családom is elfogadja, befogadja, s mint régi jó baráttal beszél át órákat. régen éreztem ezt a nyugtató, kellemes hangulatot. s talán ezért, vagy nem tudom miért, azt éreztem, hogy karácsony van, egészen karácsonyi hangulatom volt. mintha nem halottak napja, hanem szenteste következett volna. nem tudom miért, nem tudom mi volt az oka, de kellemes érzés volt.
de mindezek ellenére, ami igazán jóleső érzés volt, az az, hogy annak az embernek a karjára hajtottam le a fejem, aki a legszebb dolog az életemben, s talán ennél is jobb volt mellette ébredni, s egy hatalmas reggeli cuppot nyomni az arcára. olyan hihetetlenül szépek ezek az ébredések, még a szokásos morcosságom is felszívódott, örülök, hogy láthatom... minden reggel egy újabb csoda kezdete, ha mellette ér a nap első sugara. s olyankor semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy sose érjen véget ez a pillanat. s mégis... olyan gyorsan elrepülnek az órák, napok... s mikor ismét jönni kell vissza, egyik részem ott hagyom, abban a reggeli ébredős hangulatban... s kezdődik a visszaszámolás, míg ismét mellette alhatok el... tíz nap... ha minden igaz... hamar eltelik, azt szokta mondani... de nem olyan hamar, amilyen hamar én szeretném... sose tudom megköszönni, hogy rátaláltam, s ő rám...