Menekülők, menekülök

Menekült-lázban ég öreg kontinensünk. A híradókból ránk zúdulnak a menekültekről szóló információk, a menekülteket védő, bíráló sajtóhírek. Nincs olyan felület, ahol ne találkoznánk ezzel, a jelenleg globálisnak kikiáltott népvándorlással. Nincs olyan ember, aki ne hallott volna erről, akinek ne lenne véleménye az ügyről. Van aki védi őket, van aki szidja, mások hidegvérrel kijelentik: nem érdekel, ennél fontosabb dolgaim is vannak. Az elkövetkezőkben SAJÁT, MAGÁN véleményemet foglalom össze mindarról, amit a menekültekről, az útra kelt emberáradatról gondolok: ez az egész kicsit olyan, mint egy ágas-bogas fa koronája. 
Először is, felteszem azt a kérdést, hogy aki a háború elől menekül, annak elsődleges célja nem az, hogy BIZTONSÁGOS, HARCOKTÓL MENTES övezetbe tudja a családját? 
Másodszor, aki lerombolt házaiból el tudta venni a 2 esetenként 3 Iphonját, Ipadjét, összes megtakarított pénzét-ami néha több ezer euro- hogy a fenében nem tudta magával hozni papírjait. Legtöbb ember iratait magánál hordja: személyi, vezetői engedély stb. ez Szíriában nem szokás?
Harmadszor ha már biztonságos övezetben vannak, miért nem elégednek meg azzal, amit az az ország tud adni, miért vágynak Németországba? Svédországba? És főleg: milyen alapon követelőznek? 
Mindezeket összevetve dühít azon emberek ténykedése és okoskodása, akik sajnálják azokat, akik nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók. Nem vonom kétségbe, hogy annak a több ezres tömegnek, akik Európát átszelve kitűzött céljuk felé gázolnak át országokon, 10 %-a HÁBORÚS MENEKÜLT. A többi azt hiszi, hogy a vén kontinens egy aránybánya, és itt majd valóra válnak otthonuk négy fala közt dédelgetett álmaik. Nem ártana, ha a magukkal hozott telefonokon értesítenék az otthon maradottakat, hogy itt is dolgozni kell, sőt itt még törvények is vannak, amiket be kell tartani. Nem ártana, ha SMS-ben legalább tudatnák, hogy itt a NŐKNEK jogaik vannak. Sajnos, azok akik pártfogásba veszik azokat, akik csupán bevándorlók, elfelejtik, hogy más kultúra, más értékek vezérlik őket. Elfelejtik, hogy lányaikat tárgynak nézik, tisztátalannak, és az erőszakkal-véleményük szerint-jót tesznek. 
Rengeteg összeesküvés elmélet látott napvilágot, mióta ez a meneküljünk, mert az jó őrület beindult. Hogy melyik igaz, s melyik nem nem az én tisztem eldönteni. Csupán annyit nem tudok megérteni, így kispolgárként, hogy miért kell fűt-fát befogadni? Nem lehetne azt közvetíteni az utazóknak, hogy HA NINCS PAPÍR, NINCS MENEKÜLT STÁTUSZ???  Nyugat helyett, állítólagosan lerombolt otthonukhoz közelebbi országokat is választhatnának célországnak. Miért nem mennek az Egyesült Arab Emírségekbe? Ja, mert nem fogadják be őket? Vajon miért? Rengeteg ehhez hasonló kérdést tudnék megfogalmazni, talán majd egy bejegyzésbe összeszedem ezeket. 
Most bezárom az értekezést, gondolkodjon el mindenki kit és miért sajnál?! Én a háborús menekülttel együtt érzek, a gazdasági bevándorlót megvetem.... 
Ps: nem minden valós, amit a képek sugallnak, a photoshop csodákra képes...

István, a király?!

István, a király lázban ég mindenki. Vélemények, nézetkülönbségek csapnak össze, hogy meghatározzák valaminek a jó avagy rossz értékét. A színház sosem arról szól, hogy egységes, mindenkinek tetszik, hanem kivált egy hatást. Jót? Rosszat? Szubjektív! Aki szerint jól nyúlt Alföldi a méhkasba, annak is igaza van, aki szerint mellé kotorászott, azzal is egyet értek. Hiszen, mint minden előadásban vannak nagyon jól megfogalmazott pillanatok, és vannak teljesen értéktelen megszólalások. Mindig azt tanultuk az egyetemen, hogy nem a hang számít, nem az a fontos, kit áldottak meg énektudással, hanem az, honnan és hogyan adja elő a dalt. Ez néhol bevált, néhol nem. Nem az a fontos, hogy Buci mennyire tehetségesen és technikásan alakítja Koppányt, Vikidált leénekelni, NEM tudja, és ezzel mindenki tisztában van. Itt a a lényeges szempont, ahogy a kapcsolatok megmutatják magukat. Régen a dalokból, ki lehetett érezni ezeket, most formát is nyertek. Eddig, aki szakrális köpenyt húzott a történelem eme szegmensére, most kénytelen volt szembesülni a mai napig sorok közt rejtőző igazsággal. Az állam érdeke ezt kívánja mondat alatt, testvér-testvér ellensége lett, ez azóta sem változott és a csőcselék ma is hol ide, hol oda loccsan. (most is marják egymást a nézetkülönbségek, alig vagyunk maroknyian, s mégse értünk szót) A királyi család friss felesége félre kacsingat, mindenki tudja, de senki nem beszél róla. Semmi NEM változott. Az új rendezésben a dalok más értelmet nyertek, mint akkor. A  Feró-Varga páros meglátásom szerint, igazi görbe tükör. Ha őseink most visszajönnének egy napara mit látnának a világban? Korok jöttek, mentek, de semmi nem változott. A Koppány-István páros sokkal többet elárul a mostani előadásban a viszonyukról. Koppány tudta, hogy neki nincs esélye a győzelemre, és Sthol ezt jól hozta, viszont a nép akaratáért képes volt megpróbálni a lehetetlent. István vívódása is szebben megmutatkozik, ha az anyai nyomás nem lenne, másképp alakulhatott volna a sorsuk... Sok magyar, hogy állam legyen, a kereszt alatt halt meg, a kereszténység nevében. A regös énekét Géza szájába adni is véleményem szerint tökéletes rendezői bravúr volt. Ő nem ezt akarta, az ő uralma alatt is megfért a kereszténység és a nép"pogány"hite. Mindketten jót akartak, csak más eszközzel tették azt. Tompos Kátya kiemelkedően teljesített szerintem, igazi Réka volt. Nálam a 3feleség vertek ki a biztosítékot nagyon, azt a dalt ennyire rosszul még senki nem énekelte. Nem egy döntő fontosságú részlet, viszont van, és értelmesebben is el lehetett volna énekelni. Másokkal is akadt bajom, de néhol a színészi játék meggyőzött, ha a hangok nem is. A tömeg viszonyulása a dolgokhoz, elárulja a nép akaratát, csak a nép, sose volt, és nem is lesz fontos, csak a hatalom. Elemezhetném oldalakon keresztül a látottakat, de nem tisztem. Az viszont, ahogy a rozsdás korona bezárja a kereszténnyé átminősített magyarságot... A Himnusznak így értelme lett. Nekem ez a meglátásom, a kedélyeket borzoló rendezésről. Ma már nem érdemel nyílt szini tapsot, az elvették a villanyt mondat, mint a kommunizmusban, manapság a rendező mélyebben kell megsértse a nézőt, hogy  ki tudja zökkenteni az érdektelenség, a nyugalmi állapot zónájából egy előadása során.

Cipő, hogy ne a csend beszéljen tovább

most még csak a csend sétál, de azt semmiképp nem szeretném, ha távolodó síneken tenné, mert sose voltál, mindig vagy, és sajnos most neked nem lehet könnyű, de adj erőt és adj időt, mert fenn az ég, és lenn a föld, valahol nyár van, valahol nem, csillagok, mondjátok el nekem, hogy nem a csend beszél tovább, és ne szállj el kismadár, inkább ismét induljon a mandula, járjunk erdő közepében, repüljön a bálna, s köpj ismét a nagy Dunába, hiszen születni kell, újra meg újra, és még egyszer látni fogod. tudjuk, hogy aki egyszer ide költözött, menekül, de még egy kicsit varázsolj a szívünkkel, tudjuk nem volt még soha így, és reméljük, nem lesz már sohasem, de tovább ne játsz a tűzzel, mert sírás lesz a vége, és kés hegyén táncol az élet. ezt a földet választottad, fényes utakon, ember lelkű földeken, hát ne menekülj, hiszen veszélyes úton jársz. ébredj babám, ébredj, egy kicsit még velem játsz, tudod ezer kincs, ezer nyár, mikor beszél a te szemed. Aki a te barátod, annak fáj a szíve érted, s most 16tonna nyomja, de távolban egy fehér vitorla, és átviszi a szerelmet, kék és narancs sárga színekbe öltözik, mert tudjuk, hogy mindent látsz, ha fent vagy, ragyog a nap.  Lassú vonat érkezik, most könnyek helyett álmot ígér ez a hajnal. holdeső, napsugár, Jó reggelt kívánok, ébredni kéne már, 1526ripacsok, hóhérok és szentek, de ne fuss el, és soha ne félj, a jég büfé előtt, Dórácska fagylalttal kezében, engedd közelebb. A kóborló szél, csak emlék marad, aranysárga fényével feljön a nap az égen. John Lennon, minden itt van, üdvözlöm, szép jó napot, de jó, hogy élsz, te soha nem veszíthetsz, és mi a vonat legutolsó kocsiján is veled utazunk. minden itt van, és nekünk az igazi az, ha dududu és zászlók a szélben... 

Varazsoljunk

Ps: meglepően sok Republic dal szól a szívről, talán nem véletlenül...

egy választás margójára

'If voting made any difference they wouldn't let us do it.”  mondta Mark Twain, és ezzel egyet is értek, ahogy azzal is, hogy ha a szavazástól bármi megváltozna, betiltanák! gondolom ezekből mindenki rájön, milyen politikát is folytatok. Független vagyok, mint Svájc. de azért figyelemmel követem, hogy hogyan alakul, és ki mivel próbálkozik, hogy célját elérje. jelen esetben van két párt, X és Z, szándékosan nem nevezem meg egyiket sem, mivel semlegességem, ezt megköveteli. nos az egyik párt, mondjuk az X, mindenféle kampánya elkerült, lehet pajzsom van ellenük, de még a hírek is elkerültek, hogy mivel kampányolnak, és hogyan próbálkoznak, szinte semmit nem hallottam, hogy mi hír velük, pedig ha nem lennék független, akkor az ő nézetük jobban érdekelne, mint a másik párté. viszont a másik, a Z, arról, hallottam eleget, még szerencse, hogy nem velem kísérleteztek, mert valószínű annak csúnya vége lett volna. semlegességem megmaradt, csupán közelről figyelhettem a ténykedésük. úgy kampányoltak, mint egy szekta, és elnézést a megnevezésért, ha bárkit sért. házhoz mentek, bekérezkedtek a lakásba, leültek beszélgetni, érdeklődtek, szádba adták a hallani akart választ, aztán időpontot adtak, egy találkozóra a jelölttel. ha nem jelentél meg, akkor ismét megkerestek, hogy akkor a jelölt is házhoz jönne, ha megfelel, aztán a kiírt időpontra mégse jelent meg a személy, de ismét időpont, ismét egyezkedés, kérdem én, hogy bízzon meg az emberfia egy ilyen pártba, ahol csak tényleg az ígéretek vannak, és egy találkozó időpontját képtelenek betartani. aztán ott a másik kérdés, hogy találták meg a kiszemelt, bekebelezni kívánt személyt? a kérdésre a válasz, Facebook, na peersze, ki az a hülye, aki a közösségi oldalon a teljes lakcímét meghagyja? egy ilyen egyszerű kérdésre, nem tudtak válaszolni, hogy akarnak, akkor a parlamentben a magyarság ügyéről dönteni? a kérdés, még fenn áll, hogy kaptak teljes lakcímet, honnan volt joguk, ennek megszerzésére? ma lakcím, holnap telefonszám, holnapután, bakkártyaszám, aztán marad az emberfia a semmivel? nem tudom milyen úton-módon jutnak személyesnek mondható információkhoz, de engem eléggé felháborított a ténykedésük. hétköznapi dolgokhoz, ígéretekhez nem tudták tartani magukat, egyszerű kérdésekre nem tudták a választ. ez sokat elárul nekem a vezetőikről, mondjon akárki akármit. még szerencse, hogy semleges vagyok, voltam és leszek, mint Svájc. 

lábjegyzet

... egyszerűen nem értem mi van ma a városban, mi a fene van az emberekkel. átlagos napnak indult a mai is, egészen addig, amíg ki nem jöttem a kapun. az, hogy mindenki ráparkol a járdára, s én kénytelen vagyok az úton kerülgetni a kényelmes autósokat, már nem kellene zavarjon, hiszen mindennapi dolog. a rendőrség nem azért van, hogy az ilyeneket büntesse, van könyvük, drága autójuk, nem törődik velük a kutya sem... nem is ez ami felmérgesített, meglepett. a délutáni napsütésben sétálok munkába,hallom valaki éktelenül nyomja a dudát, egyszer megy el mellettem egy középkorú biciklis férfi, aki káromkodik a háta mögött dudáló Volkswagen autó sofőrjének, obszcén dolgokat mutogat, ordibál az autó után, mire az jelez, az átjáró közepén félrehúz, megáll, s kiszáll belőle egy hatalmas szekrény, mire a bringás utol érte az autót, már le is volt szállítva a bicikliről, szó szót követett, mire a sértegető biciklis kapott kettőt, de nagyot, direkt egyenesbe, az arcába, még pár anyázás, és társai, de erre már inkább nem akar szerintem figyelni az autós, inkább gázra lép, s tovább hajt, bámészkodó tömeg, senki nem szól semmit, a biciklis még pár illedelmes szót ordibál, de már nincs kinek. és ezt a tömeg szó nélkül végig nézte. jó, én is, de aki ismer, tudja nem vagyok se kigyúrt, se erős, se pedig olyan, aki egy hatalmas szekrénnyel szembe merjen szállni, s főleg nemigazán tudtam az előzményeket. amikor mellettem ment a biciklis, tény, hogy az út közepén kerekezett, de lehet azért, mert egyik kezét a gondolatai kifejezésére használta, aktívan mutogatva, a szájából elhangzó szavakat. lehet, hogy ittas is volt, vagy az indulatok miatt volt ennyire állapotba... nem tudom, de szerintem holnap két monoklival gazdagabban ébred... azt megtanultam, inkább járok továbbra is gyalog, minthogy valaki rám dudáljon, elszakadjon bennem a cérna, s bogozás képen, két jobbegyenest kapjak...

  elhagytam a tett színhelyét, mentem számlát fizetni. két kasszás foglalt, egy meg valamivel elfoglalt, vártam, hogy mondja, hogy miben segíthet, várok--- várok... bejön egy magas férfi, nem felemás cipőben, de egyenesen megy a kasszához, hogy ő számlát akar fizetni, nem baj, ha én is oda várok, ő elsőbbségnek örvend, lehet a szemüvege miatt, nem tudom, míg elintéződik az ügye, jön egy másik hölgy, s az is befurakodik elém, na akkor szakadozni kezdett a cérna, s mondom, hogy bocsánat én, is ide várok, erre a válasz, nem baj, nincs semmi probléma... eszméletlen gondoltam, szerencse a kasszás látta, hogy mindenki előtt ott voltam, s engem szólított, na, legalább benne volt emberség. ezek után még várt rám a bank... azt már nem is kell részletezzem gondolom, hogy itt se a kellemes fogadtatás ragadott meg... kijöttem, és nem tudtam, hogy ordítsak-e dühömben, vagy sírjak... kegyetlen egy délután, s még csak most kezdődött. mi vár vajon még rám, így október 23-án? én is meg kell vívjam az én kis forradalmamat? vagy a világ, az emberek is forrongnak, azért ez a káosz, ez az embertelenség, ami uralkodik a mindennapok felett? a választ nem tudom, viszont a konzekvenciákat levonogatom... mindenkinek kívánok ilyen incidensektől mentes őszi délutánokat...

csupa közhely, 25 évesen

25éves lettem vala. negyed évszázados, fél 50 éves és mégis fiatal. negyed évszázaddal a hátam mögött, még mindig gyereknek érzem magam. egy hatalmas gyereknek, aki rá tud csodálkozni dolgokra. annyi a különbség, hogy ma már nem a szép dolgok érnek el hozzám, hanem meglátom, meghallom, felfogom azt, ami másnak fáj, másnak rossz. talán a negyed évszázad átka-áldása, hogy ezeket észreveszem?! dolgozó nő lettem, igyekszem megkeresni a betevő falatot, néha sikerül is :) így negyed évszázadoson is szoktam örülni, sírni, érnek meglepetések, hol jók, hol rosszak. ugyanúgy szeretek, ugyanúgy gondolom a dolgokat, ugyanaz a véleményem erről vagy arról. továbbra is vannak álmaim, kergetek egy délibábot, s ugyanúgy hiszek abban, hogy egyszer majd csak...  továbbra is ápolok barátságokat, virágokat, nameg gondoskodom magamról, a mindennapi betevőről, egy Mazsoláról, meg egy Totyorgóról. az élet tehát nem állt meg, tovább halad a hosszú nyírfás úton, s én minden reggel ugyanúgy felkelek, majd amikor a nap leáldozott, ágyba bújok. egyszerűen megy tovább a szekér, s én utazom negyedévszázaddal, fél50 évvel a hátam mögött, előre. talán ami mégis változott, az az, hogy igyekszem továbbra is megtalálni minden napban a maga szépségét. de mivel eddig is kerestem ezeket a csodákat, így ez se változott. 

egyszóval hiába minden csak az idő telik, én maradtam továbbra is a régi.

embertelen emberi dolgok

Július a tüzek hónapjává lépett elő. Talán a meleg, talán a szárazság az okozója, hogy ekkora katasztrófák érték a környékünk erdőit, dolgozóit, de az én véleményem szerint csupán emberi mulasztás, emberi butaság az ok. Annak idején, mikor még ovis voltam, s még Hargita-fürdő poros útjain játszadoztunk, s mit se tudtunk arról, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy loc de popas, mindig azt hittük, hogy azt jelenti, hogy ott lehet tüzet gyújtani. Aztán az óvónéni elmagyarázta, hogy erdő közelében nem tüzelünk, és nem dobunk el égő gyufát, s ha anyuka, apuka eldobja a cigarettát, szólítsuk meg, hogy azt ki kell oltani, mert erdőtűz keletkezhet. Mi már akkor megtanultuk, hogy a száraz avar lángra kap, és a megállíthatatlan tűzlavina indulhat el. S voltunk 5-6 évesek. Megtanultuk, otthon is elmondták, nem szabad tüzelni, mert éjszaka bepisilünk. Tanították, elmondták sokszor, mert az ismétlés a tudás anyja. Egyszerűen belénk lett nevelve. Azóta eltelt20 év, de még most is tisztán emlékszem, hogy tüzelni hol és mikor szabad.

Az elmúlt napokban mástól se volt hangos a sajtó, mint az erdőtüzektől és lángoló épületektől. Mi történt, 30-40-50 évesen az ember elfelejti, hogy a tűz és a víz nagyobb úr, mint az a teremtés koronája? Pedig már párszor bebizonyította, hogy mire képes, ha fellázad. De az ember semmiből nem tanul. Megy a saját feje után, figyelmetlen, felelőtlen, s mikor jönnek a katasztrófák, sír, mint a kisgyerek. Nem akkor kell siránkozni, mikor megtörténik a baj, hanem meg kell azt előzni.

     Meleg van, jó az idő, ilyenkor az emberfia kimegy a zöldbe sütni. Aztán jól telik, nemcsak az idő, hanem az ember feje is. Mert hát nagy a hőség, kell a sör. Addig sörözgetnek, hogy előkerül a nótafa, aztán elnótázgatnak, s a tűzről mindenki megfeledkezik. Egy kis kósza szellő a parazsat felkapja, elviszi, s egyszer azon vesszük észre magunk, hogy ég a határ,ég az erdő. S akkor mindenki menekül, felelős sehol. Legjobb esetben időben megérkezik a segítség, máskor meg hiába minden jószándék, elég menthetetlen, siralmas állapot alakul ki. 
     Aztán ott vannak a jóhírű málnászó, áfonyászó, gombászó barnább kenyérkeresők. Elmennek, szedik a természet gyümölcsét, mert abból élnek, kiállnak az út szélére, s ott árulják, azt amit ők ingyen megszereznek. Még ezzel se lenne baj, csak gyűjtögetés közben, cigarettáznak, s nem is keveset. Aztán mikor elfogyott az a bizonyos nikotinszál, akkor a csikket anélkül, hogy kioltanák eldobják, azzal a gondolattal, ha van ilyen gondolat, hogy úgyis kialszik. S aztán lehet hívni ismét a tűzoltókat, s kezdődik a harc a lehetetlennel, a lángokkal, hogy az erdők ne menjenek tönkre. Felelős persze ismételten nincs. De ha lenne is, mit kezdene vele a hatóság? Az ami elpusztult, a tűz martalékává vált, már visszajátszani nem lehet. Ültetni csemetét, lehet, s kell, de mire lesz abból erdő? Sajnos felelőtlenek vagyunk, s meggondolatlanok, és akkor panaszkodunk a melegre, a szárazságra, az árvízre. A természet bosszúhadjáratát éljük, mert nem becsüljük meg a ránk hagyott örökséget. A TERMÉSZETET. .

    Égnek épületek, fafeldolgozók, gazdasági melléképületek. Pusztít a tűz. Ilyenkor is csupán emberi mulasztásról van szó. Arról, hogy ebben a felgyorsult, pénzhajhász világban, semmire nem figyelünk, csak felületesen. Mikor egymásra nincs időnk, hogy legyen időnk arra, hogy leellenőrizzük a környezetünk biztonságát. Az utakon mindenki a legmagasabb fokozatban közlekedik, nemigazán törődve sebességkorlátozással, jelzőtáblákkal, mások épségével. Akkor mit is törődnénk azzal, hogy lángra kap egy kis szikra, egy felügyelet nélkül hagyott tűz, egy eldobott cigaretta? Nem törődünk semmivel, csak saját , magunkkal, de akkor ne is várjuk, hogy jobb legyen a világ, s hogy a természet megörvendeztessen szépségével, gyümölcseivel, tisztaságával, szeretetével. Ha mi nem vigyázunk rá, akkor ő sem fog ránk. Ez egy szimbiózis, amiben mindkét fél egyformán kell adjon, hogy kaphasson.

Toshiba laptopom eltulajdonitójának!

tiszteletet nem érdemlő ismeretlen!

  szerda este, mert nem volt jobb elfoglaltságod, azzal töltötted az esős délutánt, hogy a koncertet élvező gyanútlan közemberek autójában, jogtalanul kerested azt, ami nem a tied, és sajnos, az én káromra, meg is találtad, amit hónod alá kapva, vagy csak te tudod, hová tetted, elinaltál a helyszínről. engem, meg mint egyszerű, károsult kispolgárt otthagytál egy hatalmas anyagi kárral, az eszmei értékről nem is beszélve. elrejtett, drága pénzen megvásárolt laptopom mostmár valahol nálad van, és jogtalanul élvezed a használati jogokat, azokat, amikhez neked semmi hozzájárulásod nem volt, és nem is lesz, csak egyszerűen kinyitottál egy olyan ajtót, ami zárva volt idegenek előtt, ami annyit tesz, hogy tulajdonos nélkül nemhogy neked, nekem sincs mit ott keresgéljek, és Toshiba Satelite L300-1es laptopomat megzenésítetted. dehát neked a gerinced az valahol születésedkor elveszett, és a rád hasonlókra mondják, hogy gerinctelen, fogtad magad, s az ÉN laptopom, s elsunyiztál itt hagyva engem a kárral és az önmardosó lelkiismerettel. 

   nem tudom neked van-e szíved, de ha van, akkor azt valahol nagyon mélyen hordod, de nem a mellkasodban, hanem a zsebedben. nem tudom neked van-e olyan tárgy az életedben, ami nemcsak értékes, hanem kedves is számodra, habár ez egy buta kérdés volt, biztosan nincs, mert ha lenne fel tudnád mérni azt, amit most én érzek, és nem cselekedted volna meg azt az elemelős kis szerda esti kiruccanást. de tudod, ez úgy működik, hogy ma rajtam, holnap rajtad... tudod, sose lehet tudni, hol hoz össze az élet, kicsi a világ, és semmi sem marad rejtve a nap alatt, hogy közhelyekkel éljek, közhelyekkel, melyek már sokszor bebizonyították, hogy nemhiába mondogatják az emberek. 

      eltelt 48óra, mióta elvitted Őt, és valahol nálad sínylődik, s reméli, hogy visszakerül jogos gazdájához, vagyis HOZZÁM, mert neked semmi jogod hozzá, az ilyesmit LOPÁSNAK nevezik, és a törvény bünteti, remélem, te se leszel ez alól kivétel.

     hogy mit kívánok neked, az sajnos nem tűr meg papírformát, így képzeletedre bízom, a jókívánságaimat, hidd el, ha teljesülnek, az életed csupa csoda lesz... csoda lesz, ha majd el bírod viselni azt a sok jót, ami utolér adott esetben... 

sajnos semmi szép nem jut eszembe, amit esetleg leírhatnék, hogy örülj, azt viszont tudnod kell, hogy a laptop a jogos gazdájához és az akkumulátorához tartozik, hiszen aksi, vagyis szív nélkül te se nagyon tudnál élni, mondjuk ezt én nagyon nem siratnám meg, épp ezért, egy pillanatot se bánnám, ha visszaszolgáltatnád hozzám, vagy adnál esélyt arra, hogy megtaláljam. 

   egy szemernyi tisztelet nélkül maradok, életed legnagyobb ellensége!!!!

kutyabaj

annyiszor készültem már erről írni, de azt hiszem eljött az ideje.
mindenki panaszkodik, hogy mennyi kóbor kutya van az utcán, falkába verődve rójják az utakat, és félnek tőlük a járókelők. s mindig csak a kutyák a hibásak, mert utcára kerültek, és meg szeretnének élni. nekik csak egy bűnük van, az hogy megszülettek. hogy utcára lettek kitiltva, az már a gazda hibája, aki nem ivartalanította a házikedvencet. így amikor a kutyák miatt mérgelődünk, ne szegény állatot szidjuk, hanem a gazdiját, aki tehetett volna, és még tehet, hogy ez a helyzet ne fajujjon tovább. nekem is van kutyám, és nagyon rossz érzés azt látni, hogy gazdátlanul, a földön, hidegben, esőben, hóban alszanak az utcán, kéregetnek a járókelőktől, és pár kedves szó után a nyomodba szegődnek és követnek. akármennyire durva, és el lehet ezért ítélni engem, s kígyót békát rám lehet mondani, de azt az állatot jobban sajnálom, mint a kéregető embert. mert az a koldus adott esetben tehetne, hogy sorsa jobbra forduljon, de az az állat, mit csináljon? hogyan cselekedjen, hogy sorsát jobbra fordítsa? sajnos neki ez adatott, és ha szerencséje van akadnak érző emberek, akik befogadják, vagy legalább enni adnak. az állatokat mi szelídítettük meg, tettük kiszolgáltatottá, saját szolgánkká, és egy kis házőrzésért enni kapott és otthona volt. ha ezt nem tesszük, akkor mai napig megélne vadon, és nem függne az embertől. de ha már megszelídítünk valamit, azért felelősek vagyunk, és ezt a kis herceg is tudta, nekünk is illene tudni, és felelősen cselekedni.

vegyemnevegyem!?

hjaj... tavaszodunk... gyorsan telnek a napok. de ha minden jól megy, akkor eztán több időm lesz bloggerkedni. lejárt a tanfolyam, egy újabb diplomával több, és ha minden jól megy, beállok én is az autóvezetők lelkes kisnagy csoportjába. elkezdem a sofőrsulit. lesz ott haddelhadd, ha volán kerül a kezembe. :)
itt a tavasz, vagyis valami olyanféle köszöntött be. előkerültek a vékonyabb kabátok, a könnyebb cipők, és az emberek is mintha mosolygósabbak lennének. viszont a hó elment, a szemét maradt, rengeteg szemét aludt téli álmot a hideg fehér lepel alatt, s most egyre több szemétkupac bújuk elő, mint a tavasz virágai a föld alól.
ilyenkor mindenki kicsit szerelmesebb, vidámabb, egészségesebb. és ma mondták, hogy a gólyák is visszajöttek. tehát lassan kitavaszodunk. megérkeznek a fecskék is, előbújik a hóvirág, amit ismét tömegesen lepusztítanak roma barátaink, s erőszakosan mosolyogva próbálják majd ránk sózni, hogy vegyük meg, mert ez a megélhetésük kulcsa, belilul az ibolya is, amit már nem árulgatnak akkora szeretettel. pedig ha jók az értesüléseim, a hóvirág védett, míg az ibolya nem... engem azért zavar ez az állapot, mert elmennek, leszedik, árulják, nem fogy el, kukába kerül, másnap minden kezdődik előröl. de ha senki nem venné, akkor egy idő után nem szednék le, nem árulnák. viszont azt se tudom, hogy ilyenkor hol vannak a környezetvédők, növényvédők, hogy büntetnék meg atyamáriáson az árulgató barnákat. nem vagyok elfogult, aki ismer tudja, faji hóovatartozásbeli problémákat nem szoktam feszegetni, de az ilyen dolgok felháborítanak. ezért ha tehetitek, ne vásároljatok hóvirágot, úgyis két-három napon belül elhervad, inkább menjetek ki a természetbe, fotózzátok le, és az örökre megmarad, és tovább él természetes élőhelyén.

Febr. 14..

nos én azt szoktam mondai, h belöntájn déjz. ez olyan valentin és bálint keverék. nem is ez a fontos. az ilyen napokat nevezem én tologatható napoknak. s hogy miért? mert nem olyan ünnepkör, ami a naptárhoz van kötve, mint pl Karácsony, Szilveszter, stb. hogy nézne ki augusztusban Karácsonyt ünnepelni? vagy szeptemberben Szilvesztert?
s hogy nézne ki március 31én szerelmesek napját ülni? vagy holnap, vagy holnapután, vagy egy hét múlva? az én valentin napom akkor ünneplődik, mikor ÉN akarom, és ha azt szeretném, minden nap a szerelmeseké lehet, az én szerelmes napjaim. viszont egy kis kedvesség ma sem árt, mint ahogy a tegnap sem, és holnap sem fog kárt tenni a világegyetem mindennapjaiban. boldogságos belöntájn déjzt... ma is holnap is, és egy hét múlva örökké is.

hallgatandó

http://www.youtube.com/watch?v=oAceToj6Vww egy kis zenei ajánló, erre a hónapra... szerintem jobb mint az eredeti... de ez csak szerintem:)

karácsonyfa

már csak két nap van karácsonyig. ilyenkor mindenki vásárlási lázban ég, az üzletekben 10perces sorok állnak, mindenki tolakodik, siet, mérgelődik, türelmetlenkedik. mintha nem is a szeretet és a béke ünnepe közeledne. a legtöbb ember azon töri a fejét, hogy kevés pénzből, hogy tudjon minél több embernek ajándékot venni, hogy tudjon mindenkinek valami kis meglepetéssel kedveskedni. aztán eltelik az ünnep, és szomorúan nézi az üres pénztárcáját. ez az ünnep olyan fekete-fehér. fekete, mert lótás-futás, aggódás, mérgelődés előzi meg(a takarítást, sütés-főzést meg se említem), és fehér, mert szenteste mindenki megpróbál kicsit mosolygósabb, barátságosabb, jobb ember lenni(persze arról se írok, hogy nem mindig sikerül). ilyenkor összegyűlnek a családok, mindenki hazamegy, otthon ünnepel, persze, ha lehetősége van rá. az előtte vásárolt fenyőt feldíszíti, alá teszi a kevés pénzből megvásárolt ajándékokat, s úgy tesz, mint aki a világ legboldogabb embere. ezt tovább nem is boncolgatom, hiszen, felesleges. a kis családi vitákat úgyis mindenki letagadja, mert a karácsony a béke és a szeretet ünnepe.
inkább arról szeretnék regélni, hogy mi lesz azokkal a karácsonyfákkal, amiket senki nem vásárol meg. azokat hová teszik el? feleslegesen kivágott fenyőkké válnak, amik vagy tűzre kerülnek, vagy pedig a szeméttelepen kötnek ki. de miért? azért, mert az embernél butább és pazarlóbb lényt nem hord hátán a föld. az állat az elejtett vadból annyit eszik, amennyit csak bír, és a többit el ássa, vagy hátrahagyja a többi vadnak. semmi nem megy kárba a tetemből. mi pedig szeméthegyeket gyártunk, és ha kell ha nem, romboljuk a környezetünket. nem lenne jobb, ha azok a fenyők lábon maradtak volna, nőttek volna tovább, fotoszintetizáltak volna, azzal is hozzájárulva, a tisztább levegőhöz?! semmiképp nem afelé haladunk, hogy taktikusan és takarékosan éljünk. lehet ünnepelni, pezsgőt bontani, kocogtatni, veszekedni, mosolyogni, sőt drága ajándékokat is lehet bontogatni, de mindeközben arra kell gondolni, hogy mi lesz a díszítetlen karácsonyfákkal? mi van azokkal, akiknek 10-éig üres a pénztárcájuk? vagy arra, hogy hogyan élhetnénk harmonikusabban a természettel...
Kívánok mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyt!

a minden...

mindenki a szememre hányja, hogy nov.1óta nem írtál egy sort se... nem írtam, nem, mert.... s itt jönnek, azok a kifogások, amik senkit nem érdekelnek. na, de az a harci helyzet, hogy elindultam az önmegvalósítás útján.:) sokan tudják már mire gondolok. ezelőtt egy évvel, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy meglátod Saci, egy éven belül, minden a helyére kerül, valószínű egy mosollyal nyugtáztam volna, hogy na, még egy gyere kicsiSaci, megsimogatom a lelkedet, mert látom, hogy magad alatt vagy, emberrel hozott össze az élet, amikre nekem nemigazán van szükségem. ha léleksimogatásra vágyom, akkor azt megoldom pikk-pakk, ahogy Julika mondaná:) aztán kezdett elindulni valami, valami érdekes, ami feldobta a mindennapokat, táncokat tanította, itthon, Gimi bentlakásban, s örültem, hogy azt tehetem, amit élvezek, szeretek. új emberekkel, ismerősökkel, szimpatikus kis figurákkal hozott össze az a pár hét. közben tanulgattam, tanulgatok, egyre többet tudok a semmiről, :P néha azt éreztem, hogy a társaság miatt járok tanulni, mert amit olyan nagy szeretettel próbálnak eladni, annak nemsok köze van HOZZÁM. (valahogy a menedzsment,marketing nem az én világom, s ha még nemis a tanáré... akkor kezdődnek a problemek:P) így telegettek a napok.
aztán rendszeres újságolvasóként felfigyeltem egy hirdetésre, amire jelentkeztem, megsúgom nagykésőn... pontosabban utolsó nap. valaki nagyon szeret ott fenn, hiszen utolsókból lesznek az elsők alapon, megkaptam a munkát. kiscsillag lettem, a Starradiónal:) tehát most a suli és a rádió tölti ki a napjaim, de nem ezért nem pötyögök ide, hanem azért, mert ahol most lakom, inter-nyet:( de... s ez most nem ígéret, karácsony előtt valami karácsonyi irománnyal jelentkezek.

november 1.

ismét eljött ez az "ünnep". azoknak az ünnepe, akik már a felhőkről lábat lógatva ünnepelnek. azok ünnepe, akik már lélekben vannak csak velünk, akiknek már csak fényképe őrzi arca jellegzetes vonásait, amik oly kedvesek voltak számunkra, hangszalag játssza vissza azt a simogató hangját, s akik kezét már csak álmunkban foghatjuk meg ismét. eljött az Ő ünnepük. ilyenkor mindenki hazatér. mindenki meglátogat valakit, akikre máskor nem jut idő, messze van, nincs lehetőség, és millió sok kifogást sorol fel. de ilyenkor mindig hazajön. a domborodó sírok virágba borulnak, színessé téve a már megsárgult tájat. virág és gyertyaillat száll a szélben. csendes sírok mellett feketébe öltözött emlékezők gyújtogatják az emlékezés gyertyáit. s miközben a viasz beleég a fekete földbe, emlékek sorakoznak fel a könnyes szemek előtt. ilyenkor minden sír mellett van valaki. ilyenkor nincs magányos sír. ha több nem is, egy szál gyertya világít az emlékezés útján. hajlott hátú nénik, bácsik szedegetik a fehér gyertyákat, s szeretteik fájdalmas emlékére meggyújtanak itt is, ott is egy-egy szálat. lassan, a máskor oly sötét és hallgatag temető feléled, kigyúlnak a mécsesek, gyertyák pislákoló lángjának fénye megvilágítja az egész domboldalt. és ilyenkor az élők válnak árnyakká, ahogy vigyázzák az aprócska gyertya világát. sajnos mindenkinek van halottja, mindenkinek van, akihez kimenjen gyertyát gyújtani, mert ahogy mondják a halál nem válogat. nem nézi, hogy fiatal vagy idős, nem nézi, hogy jó vagy rossz, egészséges vagy beteg. csak megfogja és elragadja, maga után hagyva a sohase pótolható űrt. de az életnek mennie kell tovább, s lassan gyógyuló sajgó seb, ilyenkor ismét felszakad.
becsüljük meg szeretteinket, vigyázzunk egymásra, fogjuk a kezét, ha elesik, minden nap szakítsunk rájuk időt, keressük fel, beszéljünk velük, hallgassuk őket türelemmel, mert mikor a néma sír mellett kell megállni, akkor már csak mi beszélhetünk, választ nem kapunk, s a kezét se szoríthatjuk meg. becsüljük meg az életet, mert senki se tudja hol ér véget...