2013. aug. 21.

István, a király?!

István, a király lázban ég mindenki. Vélemények, nézetkülönbségek csapnak össze, hogy meghatározzák valaminek a jó avagy rossz értékét. A színház sosem arról szól, hogy egységes, mindenkinek tetszik, hanem kivált egy hatást. Jót? Rosszat? Szubjektív! Aki szerint jól nyúlt Alföldi a méhkasba, annak is igaza van, aki szerint mellé kotorászott, azzal is egyet értek. Hiszen, mint minden előadásban vannak nagyon jól megfogalmazott pillanatok, és vannak teljesen értéktelen megszólalások. Mindig azt tanultuk az egyetemen, hogy nem a hang számít, nem az a fontos, kit áldottak meg énektudással, hanem az, honnan és hogyan adja elő a dalt. Ez néhol bevált, néhol nem. Nem az a fontos, hogy Buci mennyire tehetségesen és technikásan alakítja Koppányt, Vikidált leénekelni, NEM tudja, és ezzel mindenki tisztában van. Itt a a lényeges szempont, ahogy a kapcsolatok megmutatják magukat. Régen a dalokból, ki lehetett érezni ezeket, most formát is nyertek. Eddig, aki szakrális köpenyt húzott a történelem eme szegmensére, most kénytelen volt szembesülni a mai napig sorok közt rejtőző igazsággal. Az állam érdeke ezt kívánja mondat alatt, testvér-testvér ellensége lett, ez azóta sem változott és a csőcselék ma is hol ide, hol oda loccsan. (most is marják egymást a nézetkülönbségek, alig vagyunk maroknyian, s mégse értünk szót) A királyi család friss felesége félre kacsingat, mindenki tudja, de senki nem beszél róla. Semmi NEM változott. Az új rendezésben a dalok más értelmet nyertek, mint akkor. A  Feró-Varga páros meglátásom szerint, igazi görbe tükör. Ha őseink most visszajönnének egy napara mit látnának a világban? Korok jöttek, mentek, de semmi nem változott. A Koppány-István páros sokkal többet elárul a mostani előadásban a viszonyukról. Koppány tudta, hogy neki nincs esélye a győzelemre, és Sthol ezt jól hozta, viszont a nép akaratáért képes volt megpróbálni a lehetetlent. István vívódása is szebben megmutatkozik, ha az anyai nyomás nem lenne, másképp alakulhatott volna a sorsuk... Sok magyar, hogy állam legyen, a kereszt alatt halt meg, a kereszténység nevében. A regös énekét Géza szájába adni is véleményem szerint tökéletes rendezői bravúr volt. Ő nem ezt akarta, az ő uralma alatt is megfért a kereszténység és a nép"pogány"hite. Mindketten jót akartak, csak más eszközzel tették azt. Tompos Kátya kiemelkedően teljesített szerintem, igazi Réka volt. Nálam a 3feleség vertek ki a biztosítékot nagyon, azt a dalt ennyire rosszul még senki nem énekelte. Nem egy döntő fontosságú részlet, viszont van, és értelmesebben is el lehetett volna énekelni. Másokkal is akadt bajom, de néhol a színészi játék meggyőzött, ha a hangok nem is. A tömeg viszonyulása a dolgokhoz, elárulja a nép akaratát, csak a nép, sose volt, és nem is lesz fontos, csak a hatalom. Elemezhetném oldalakon keresztül a látottakat, de nem tisztem. Az viszont, ahogy a rozsdás korona bezárja a kereszténnyé átminősített magyarságot... A Himnusznak így értelme lett. Nekem ez a meglátásom, a kedélyeket borzoló rendezésről. Ma már nem érdemel nyílt szini tapsot, az elvették a villanyt mondat, mint a kommunizmusban, manapság a rendező mélyebben kell megsértse a nézőt, hogy  ki tudja zökkenteni az érdektelenség, a nyugalmi állapot zónájából egy előadása során.

Nincsenek megjegyzések: