kutyabaj

annyiszor készültem már erről írni, de azt hiszem eljött az ideje.
mindenki panaszkodik, hogy mennyi kóbor kutya van az utcán, falkába verődve rójják az utakat, és félnek tőlük a járókelők. s mindig csak a kutyák a hibásak, mert utcára kerültek, és meg szeretnének élni. nekik csak egy bűnük van, az hogy megszülettek. hogy utcára lettek kitiltva, az már a gazda hibája, aki nem ivartalanította a házikedvencet. így amikor a kutyák miatt mérgelődünk, ne szegény állatot szidjuk, hanem a gazdiját, aki tehetett volna, és még tehet, hogy ez a helyzet ne fajujjon tovább. nekem is van kutyám, és nagyon rossz érzés azt látni, hogy gazdátlanul, a földön, hidegben, esőben, hóban alszanak az utcán, kéregetnek a járókelőktől, és pár kedves szó után a nyomodba szegődnek és követnek. akármennyire durva, és el lehet ezért ítélni engem, s kígyót békát rám lehet mondani, de azt az állatot jobban sajnálom, mint a kéregető embert. mert az a koldus adott esetben tehetne, hogy sorsa jobbra forduljon, de az az állat, mit csináljon? hogyan cselekedjen, hogy sorsát jobbra fordítsa? sajnos neki ez adatott, és ha szerencséje van akadnak érző emberek, akik befogadják, vagy legalább enni adnak. az állatokat mi szelídítettük meg, tettük kiszolgáltatottá, saját szolgánkká, és egy kis házőrzésért enni kapott és otthona volt. ha ezt nem tesszük, akkor mai napig megélne vadon, és nem függne az embertől. de ha már megszelídítünk valamit, azért felelősek vagyunk, és ezt a kis herceg is tudta, nekünk is illene tudni, és felelősen cselekedni.