megfejtettem

a legnehezebb napok a hétvégék... mindig mikor fenn vagyok Vásárhelyen, a legrosszabb napjaim a hétvégék. azok, amikor nem csinálok semmit, mert akkor az agyam ezerrel dolgozik, és szövi az ő kis összeesküvés elméleteit. azt érzem, hogy sose lesz már ismét az a nap, mikor nem kell itt legyek. ilyenkor érzem a legsebezhetőbbnek az életem. ilyenkor a legelviselhetetlenebb a hiánya, ilyenkor a legelviselhetetlenebb az, hogy vajon mi van vele?! nem tudtam rájönni, hogy miért van ez, pedig lassan egy éve érzem ezt, s keresem az okát. most azt hiszem rájöttem. úgy jöttem rá, hogy egy olyan hét áll mögöttem, amikor semmire nem volt időnk, csak próbálni, és aludni pár órát, hogy ne essünk darabjainkra. reggel8tól éjjel3ig egyetemen voltunk, próbáltunk, aztán próbáltunk, aztán próbáltunk, aztán bemutattuk. egyszóval nagyon kimerítő, de tanulságos és emlékezetes napok, éjszakák voltak. ezekben a napokban sokkal könnyebben ment annak az elviselése, hogy hiányzik. nem volt ideje az agyamnak ezen gondolkodni. aztán eljött a hétvége, mikor annyi dolgom lenne, mint még soha, de mert senki nem áll a hátam mögött fegyverrel, hogy tegyem a dolgom, hagyom, hogy az agyam kombináljon, s akkor aztán... sajnos nem haladok... várok egy csengetést, egy smst, egy jelet... hihetetlen. s mindez azért, mert nincs ami lekösse a figyelmem. de... már csak egy hónap, s akkor szinte vége mindennek. s otthon leszek, ott csak könnyebben telnek a napok. de azért jó, hogy megfejettem év végére, hogy mi is a bajom a hétvégékkel, ezért teszek is ez ellen... ma elmegyek Körtánc bemutatóra, majd Quimby koncertre, hogy lefoglaljam az agyam kombináló zónáját.
egy hét múlva ballagás... ez is eljött... hihetetlen...