mese nagyoknak...

once upon a time, kezdené az angol, hol volt, hol nem volt, írná egy magyar, s hó vót, hó nem vót, írná egy székely. ez nem így kezdődik, itt nincs hol volt, hol nem volt, itt minden van. tulajdonképpen a mai világ problémáiról szeretnék pár szót szólni, arról, ami engem nem hagy nyugodni. mostanában elég sokat buszozom, s látok ezt-azt. főleg sok szemetet az út mellett. egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a főút mellé, hol nincs település, hogy kerül szeméthegy, mikor szinte minden faluban jár már szemetes autó, ami összeszedi a felesleges hulladékot, hogy NE KELLJEN azzal tarkítani a természetet, s ennek ellenére mégis... nem kell akkor sírni, hogy a víz mindent elvitt, nem termett semmi a mezőn, nagy a drágaság. míg nem tudunk vigyázni a környezetünkre, addig a természet visszavág. s jól teszi. a szemetet nem az erdő közt kell tárolni, hanem szemetes kukában, s egy meghatározott szemétgyűjtő helyre szállítani(nem egy általunk kinevezett szemétgyűjtőre gondolok, pl. a kénosi tető). nem tudom, hogy ilyenkor hol vannak a természetvédők, erre hivatott felügyelők, akik ezt büntetik, felügyelik, vagy tesznek ellene.
a másik dolog, ami határozottan zavar, az az egyes buszokon kötelezően hallgatni kell zene. mikor 27 km-en keresztül Notár Maryt, Románcok, s társaikat kell hallgassak, hát köszönöm szépen. nem tudom, hogy ha van rádió, miért nem mehet az, legalább"általános"zene megy, s nem ilyen szemét. annyit hallottam, hogy hull a diófa lapi, hogy éreztem Patakfalán leszállok, s gyalog megyek tovább. elég szomorú, hogy ide kerültünk... meg kellene válogatni a buszon hallgatandó zene listáját...
s még valami, ami busszos story. nekem semmi bajom az öregekkel, tisztelem őket, felnézek rájuk, DE. mikor jön egy vénasszony, aki elkési a buszt, s várni kell rá, s mikor felül, a már teli buszra, s helyet is kap, mert adnak neki, egész úton a fiatalok pofátlanságát ossza, hogy nem tanulták meg, hogy át kell adni a helyet, s otthonról csak viszik el a pénzt, s nem tanulnak, s pofátlanok... na azért... mit tud a mai fiatalokról? nemsokat. és a mai fiatal is úgy fizetett a jegyért mint ő, s még nyugdíjas jegye sincs, nem köteles felállni a székéről. egy ismerősnek én is felállok, szívesen, de egy ezeridegennek, aki a fiatalokat ossza, s szidja, annak soha. azért az öregek is magukba kellene nézzenek, mert a mai fiatalok se rosszabbak, mint ők voltak, csak szabadelvűbbek... ők titokban tették, mit tettek, ők meg bátrabbak, s ez a világ rendje.
na, kipanaszkodtam magam, de nagyon, s ha még valakitől meghallom, hogy nincs meg az államvizsgám, azért nem mentem vissza mesterizni, az orrát a diplomámba fogom dörgölni, hogy legyen immár megnyugodva...

hazajöttünk... mennyünk vissza...

mint írtam volt, egy hosszú hétvégére készültünk, ketten. mostmeg már itthon is vagyunk. milyen gyorsan telik az idő, ha az ember azzal van, akit szeret. péntek reggel már ott ébredtünk. régen voltam odafenn, s olyan érdekes volt, mindenki azt kérdezte: málnászni jöttünk? hát nem, mondtam én. aztán rájöttek, hogy nem a málnászás az elsődleges célunk, bár azt se hagytuk ki. már pénteken meghódítottuk a málnavészt, este egy jó beszélgetős sörözés után, nyugovóra hajtottuk a fejünk. jót tett az a friss levegő, aludtam, mint a bunda. másnap túrázás volt terítéken, Kossuth szikla, majd délutáni pihenés, majd esti séta, találtunk egy olyan házat, ami mindkettőnknek bejött... ismét megbizonyosodtam arról, hogy jó embernek fogom a kezét. az apró kis csodák halmaza... aztán a poén: éjjel egyig szalmakrumpli sütéses borozgatás. olyan gyorsan suhant az idő. vasárnap ismét irány a málnavész, két vödör málna lett az eredménye. ügyik vagyunk... bömböjj:o) aztán még egy film belefért az estébe, s indultunk haza. olyan rövidnek tűnt ez a három nap... ami biztos ISMÉTLÉSE KÖTELEZŐ.
nem kell tengerpart és vízibicikli, hogy jól érezzük magunkat: csak Ő és ÉN!!! köszönöm...

once upon a time

lassan egy éve már annak, hogy ez a bejegyzés megszületett: http://saccikae.blogspot.com/2009/08/ill-at.html azóta elrepült egy év, s az akkor megfogalmazott sorok, ma is érvényesek, sőt... sokminden történt azóta az este óta, lejártak az egyetemi évek, lejárt a tél, tavasz, ősz. most ismét nyár van, s épp egy hosszú hétvége áll előttünk. igen előttünk és nem előttem. ezt jó így leírni, de talán ennél is jobb érezni. nem akarok csöpögős mondatokba vegyülni, egyszerűen boldog vagyok, s mert az öröm osztódás útján terjed, s a bánat osztódás útján fogy, én megosztottam, hogy terjedjen. szép nyarat mindenkinek, és kellemes nyaralást!!!

lassan eljön az a pillanat, mikor megszökünk a világ szeme elől, s csak ketten leszünk, egymásnak, hogy reggel az első napsugár ébresszen, édes csókkal fűszerezve, s este a hold takarjon majd be, forró öleléssel kiegészítve. vagyis te én leszek, én meg te. egyek leszünk, távol a motorok zúgásától és a gyárak hangos robajától.

szentivánéji álom, képekben...

2010.júl.29-én, bemutattuk a mega produkciót, Shakespeare: Szentivánéji álom című drámáját. nem tudjuk megítélni milyen volt, inkább úgy fogalmaznánk, hogy vagy nagyon jól sikerült, vagy a közönség volt nagyon lelkes...

szép hétvége volt...

pedig minden olyan nagy volt, hideg, s én kicsi voltam, s fáztam, de akkor jött Ő, és már nem féltem, és nem fáztam, és kéz a kézben csak csodáltam a természet nagyságát...

jóban-rosszban

ők barátok, s mivel elválasztja őket az a fránya rácsos izé, megtalálták a módját annak, hogy együtt tudjanak aludni... hát igen... a barátság csodákra képes:)

egy kis nyár:)

népmegmozdulás

mire jók a fesztiválok? én nem vagyok fesztiválpárti, mert annyi olyan ember megfordul egy ilyen helyen, akiket a hátam közepére se kívánnék, hogy az felsorolhatatlan. de akkor mire jó? kell legyen valami értelme, mert annyian vannak, hogy az valami csuda. szerintem jó pénzköltés céljából, sok hülye ember egy rakáson, gyere lássuk őket céljából, lehet sokat szemetelni, céljából, nem üljünk otthon, mennyünk tömeget nézni céljából, s talán egyetlen pozitívum, hogy régi és meglévő ismerősökkel találkozol, együtt lehetsz a barátokkal. de ha csak ennyi az értelme, akkor nem jobb egy kerti-party-t szervezni, s ott összegyűlni? vagy beülni közösen egy kevésbé zajos helyre? lehet velem van a baj, de nekem ezek a népmegmozdulások nem tetszenek. alacsony színvonal(nem minden rendezvényre vonatkozik), sok szemét, részeg ember tömérdek.
annak van értelme, aminek van témája, s lehet belőle tanulni, szerintem. pl. Tusványos, Minimál party, stb. ahol a szórakozás mellett a poron kívül ragad is rád valami. lehet h tökjó, ha csak koncertek vannak, de kinek? én ha elmegyek egy ilyen úgymond táborba, akkor hadd tanuljak valamit, s tudjak többet a világról, vagy tévedek? mondjuk ízlés dolga.
egy biztos, nekem nem jön be egy ilyen összevissza menjünk ki a térre, s oszt lesz valami. inkább sétálok egyet, olvasok, filmet nézek, vagy alszom. de azért, hogy én is ott voltam, mondhassam majd, nem éri meg. de... ha azt vesszük, hogy mindegy hogy hol, csak a barátokkal legyek, akkor ezt is meg lehet szokni. s én ilyen vagyok, mindegy, hogy hol, s milyen céllal, csak vele legyek.

nyár

hűha, annyi minden történt, hogy csak na... először is LEÁLLAMVIZSGÁZTAM. ugye ugye milyen ügyes kislány vagyok. mostmár, hivatásos művésznő vagyok:o)), de ha még egyszer meghallom ezt a megszólítást... elbujdosom... ez is megvan, mégsincs este, mondom, ha kérdezik, aztán ha az iránt érdeklődnek, hogy mit csinálok ezután, azt mondom, hogy hát beállok a diplomás munkanélküliek sorába, hiszen olyan kevesen vannak:p na, de komolyan, munka kellene, amit keresgélek is, de nem találtam még semmit... ha esetleg valami rádiós munkáról hallotok, értesítsetek, mert érdekel:o)
aztán megérkezett a nyár is, vagy remélem megérkezett, mert hanem a narancssárga fürdőruhámat a szekrény viseli... meleg lett ismét, a sok eső, áradás után... fura nyár ez az idei. reméljük a folytatás jobb lesz, s kicsit lehet élvezni is ezt a napsütést, hisz jönnek a fesztigyárok, találkozok, buleeek. s ott nem a legjobb, ha nyakig fel sáros az ember.
nameg aztán, próbálunk ezerrel... kicsi csapatunk lelkes tagjai mosolyt varázsolnak az esős napokban a mogorva arcomra. olyan jó látni, hogy élvezik, vagy legalábbis, remélem nem csalnak a meglátásaim. kíváncsi vagyok az eredményre, de halkan megsúgom, hogy jónak ígérkezik.
végül annyi minden történik kicsiny falunkban, hogy azt hiszi az ember városon él. jöttek szekeresek, jönnek amerikaiak, konfirmáltak az ifjak, szóval aktiválódik a kicsi falu kevés népe, de ez jó.
s legvégül, lassan egy éve lesz a ill-at bejegyzés, s még ugyanaz a pillangórepkedős érzés kerít hatalmába ha készülni kezdek, vagy megszólal a különös éjszaka, vagy várok... ez jó.
kívánok kellemes nyarat mindenkinek, nem tudom mikor jelentkezem ismét, de majd írok, csak... nem keresek kifogásokat.

talán vannak még csodák... mesebeli lények, tündérek és manók, s csillagfényes éjszakán a félhold egyik sarkán csücsülő sipkás kisemberek, horgászbottal a kezükben, ahogy szerelmet horgásznak, neked és nekem...

amikor Hargita megyében nincs árvízveszély

amikor érzed, hogy a tied, s mégse éred el, az az érzés őrjítően nyomaszt, mert ráül ide elől, s úgy tud nyomni...

már négy éve...

napi szertartásjellegű újságolvasásom közben ráakadtam a következő címre: mi búcsúzunk, és... s egy igen ismerős kép virított mellette. rákattintok, s hát a REFI, olvasom a cikket, hogy elballagtak a Baczkamdarasi Kis Gergely Református Gimnázium diákjai. s akkor kezdtek felidéződni bennem a négy évvel ezelőtti emlékek. pontosan négy éve, hogy nekünk is megszólalt a csengő, mi is bevonultunk a templom hűs falai közé, ahol sírással, örömmel, fájdalommal vegyítve elköszöntünk az iskolától, a tanároktól, osztályfőnököktől. most volt, s mégis már négy év telt el azóta. most szaladtunk virágcsokrokkal a kezünkben, ballagó társainkhoz, öleltük egymást, fogtuk a kezet, amit nem akartunk elengedni, mert olyan jó volt ott... négy éve annak, hogy kedvenc szobatársammal, a kis lyukunkban illatosítottuk magunkat, vettük fel az estélyinket, illegtünk-billegtünk a tükör előtt, aztán jött az autó, és mentünk bankettre, bulizni, jól érezni magunkat. reggelig táncolni, aztán menni reggeli áhítatra. s frissebbek voltunk, mint a kisebb osztályok, aki átaludták az éjszakát. szép emlékek, szép évek, még akkor is, ha én később kerültem oda, sose bánom meg ezt a döntésem. a REFI otthon lett, az oszi szülő helyett szülő, barát helyett barát, a tanárok meg igazi mentorokként mutatták az utat a jövő felé. hálával tartozom nekik, meg az egész iskolának, hogy befogadott, az osztályomnak, hogy elfogadott, és az oszinak, hogy segített mindenben. s most már a második fecske raj hagyja el a biztos fészket, védelmet nyújtó oszi szárnyakat, s mennek az általuk választott jövő felé. mi is így tettünk, s lassan meg tudunk állni saját lábunkon, lassan képesek leszünk repülni egyedül, vagy párunkkal, társunkkal, de tudjuk, tudom, hogy sokat köszönhetek annak a pár évnek, mit ott töltöttem. köszönöm Oszi...

katyvasz

ez a világ meg van bolondulva, s lassan az emberek se normálisak...mit lassan, már nem azok. mi van ezen a világon? közeledik 2012? nem értem... repülők zuhannak le, bombák robbannak, olaj szennyezi a vizeket, szeméthegyek halomban, lassan a föld egy nagyszeméthalmaz, katasztrófa katasztrófát követ, a közalkalmazottak sztrájkolnak, gazdasági válság nem múlik, mint a torokfájás, hanem egyre több szigorítás, megszorítás sújtja a polgárságot, csak az árakat nem csökkentik, levágják a nyugdíjakat, hogy mi lesz ebből? ... merre haladunk vajon?! mert jó felé nem. kedvenc időtöltésem egyike is lassan üres időpocsékolás, olvasom a híreket, s csak azt érzem, hogy a sima olvasástól úgy lefáradok, mintha kemény pszichológiai kutatást folytattam volna a sajtó hasábjain. betörnek, kitörnek, halálos kimenetelű baleset, verekedés, mindenki meg van zavarodva. aztán városnapok AlBanoval, erre van pénz? vagy Vásárhely szépen mosolygó emberei miatt jött ide? tiszta vicc ez az egész... nem értem, komolyan nem értem. szerintem a város meglett volna városnapok nélkül is, legalább nem kellett volna vasárnap reggel a főtéren térdig szemétben sétálni, s a pénz megmaradt volna nemesebb célokra. s a sok szájtátó, nem szotyizott s colázott volna a főtér közepén, hagyva maga után tömérdek mocskot... kezdek belezavarodni ebbe a világba, nem találom a rendet... merre haladunk vajon? mi forr a felszín alatt? ha az egyszer kitör... hát akkor itt lesz 2012, asszem. mert egyre több pénhajhász kergeti a szerencséjét, s Damoklész
kardja lebeg fejük fölött, s ezzel a mienk felett is... kell ez nekünk? komolyan nem értem...