egy választás margójára

'If voting made any difference they wouldn't let us do it.”  mondta Mark Twain, és ezzel egyet is értek, ahogy azzal is, hogy ha a szavazástól bármi megváltozna, betiltanák! gondolom ezekből mindenki rájön, milyen politikát is folytatok. Független vagyok, mint Svájc. de azért figyelemmel követem, hogy hogyan alakul, és ki mivel próbálkozik, hogy célját elérje. jelen esetben van két párt, X és Z, szándékosan nem nevezem meg egyiket sem, mivel semlegességem, ezt megköveteli. nos az egyik párt, mondjuk az X, mindenféle kampánya elkerült, lehet pajzsom van ellenük, de még a hírek is elkerültek, hogy mivel kampányolnak, és hogyan próbálkoznak, szinte semmit nem hallottam, hogy mi hír velük, pedig ha nem lennék független, akkor az ő nézetük jobban érdekelne, mint a másik párté. viszont a másik, a Z, arról, hallottam eleget, még szerencse, hogy nem velem kísérleteztek, mert valószínű annak csúnya vége lett volna. semlegességem megmaradt, csupán közelről figyelhettem a ténykedésük. úgy kampányoltak, mint egy szekta, és elnézést a megnevezésért, ha bárkit sért. házhoz mentek, bekérezkedtek a lakásba, leültek beszélgetni, érdeklődtek, szádba adták a hallani akart választ, aztán időpontot adtak, egy találkozóra a jelölttel. ha nem jelentél meg, akkor ismét megkerestek, hogy akkor a jelölt is házhoz jönne, ha megfelel, aztán a kiírt időpontra mégse jelent meg a személy, de ismét időpont, ismét egyezkedés, kérdem én, hogy bízzon meg az emberfia egy ilyen pártba, ahol csak tényleg az ígéretek vannak, és egy találkozó időpontját képtelenek betartani. aztán ott a másik kérdés, hogy találták meg a kiszemelt, bekebelezni kívánt személyt? a kérdésre a válasz, Facebook, na peersze, ki az a hülye, aki a közösségi oldalon a teljes lakcímét meghagyja? egy ilyen egyszerű kérdésre, nem tudtak válaszolni, hogy akarnak, akkor a parlamentben a magyarság ügyéről dönteni? a kérdés, még fenn áll, hogy kaptak teljes lakcímet, honnan volt joguk, ennek megszerzésére? ma lakcím, holnap telefonszám, holnapután, bakkártyaszám, aztán marad az emberfia a semmivel? nem tudom milyen úton-módon jutnak személyesnek mondható információkhoz, de engem eléggé felháborított a ténykedésük. hétköznapi dolgokhoz, ígéretekhez nem tudták tartani magukat, egyszerű kérdésekre nem tudták a választ. ez sokat elárul nekem a vezetőikről, mondjon akárki akármit. még szerencse, hogy semleges vagyok, voltam és leszek, mint Svájc. 

lábjegyzet

... egyszerűen nem értem mi van ma a városban, mi a fene van az emberekkel. átlagos napnak indult a mai is, egészen addig, amíg ki nem jöttem a kapun. az, hogy mindenki ráparkol a járdára, s én kénytelen vagyok az úton kerülgetni a kényelmes autósokat, már nem kellene zavarjon, hiszen mindennapi dolog. a rendőrség nem azért van, hogy az ilyeneket büntesse, van könyvük, drága autójuk, nem törődik velük a kutya sem... nem is ez ami felmérgesített, meglepett. a délutáni napsütésben sétálok munkába,hallom valaki éktelenül nyomja a dudát, egyszer megy el mellettem egy középkorú biciklis férfi, aki káromkodik a háta mögött dudáló Volkswagen autó sofőrjének, obszcén dolgokat mutogat, ordibál az autó után, mire az jelez, az átjáró közepén félrehúz, megáll, s kiszáll belőle egy hatalmas szekrény, mire a bringás utol érte az autót, már le is volt szállítva a bicikliről, szó szót követett, mire a sértegető biciklis kapott kettőt, de nagyot, direkt egyenesbe, az arcába, még pár anyázás, és társai, de erre már inkább nem akar szerintem figyelni az autós, inkább gázra lép, s tovább hajt, bámészkodó tömeg, senki nem szól semmit, a biciklis még pár illedelmes szót ordibál, de már nincs kinek. és ezt a tömeg szó nélkül végig nézte. jó, én is, de aki ismer, tudja nem vagyok se kigyúrt, se erős, se pedig olyan, aki egy hatalmas szekrénnyel szembe merjen szállni, s főleg nemigazán tudtam az előzményeket. amikor mellettem ment a biciklis, tény, hogy az út közepén kerekezett, de lehet azért, mert egyik kezét a gondolatai kifejezésére használta, aktívan mutogatva, a szájából elhangzó szavakat. lehet, hogy ittas is volt, vagy az indulatok miatt volt ennyire állapotba... nem tudom, de szerintem holnap két monoklival gazdagabban ébred... azt megtanultam, inkább járok továbbra is gyalog, minthogy valaki rám dudáljon, elszakadjon bennem a cérna, s bogozás képen, két jobbegyenest kapjak...

  elhagytam a tett színhelyét, mentem számlát fizetni. két kasszás foglalt, egy meg valamivel elfoglalt, vártam, hogy mondja, hogy miben segíthet, várok--- várok... bejön egy magas férfi, nem felemás cipőben, de egyenesen megy a kasszához, hogy ő számlát akar fizetni, nem baj, ha én is oda várok, ő elsőbbségnek örvend, lehet a szemüvege miatt, nem tudom, míg elintéződik az ügye, jön egy másik hölgy, s az is befurakodik elém, na akkor szakadozni kezdett a cérna, s mondom, hogy bocsánat én, is ide várok, erre a válasz, nem baj, nincs semmi probléma... eszméletlen gondoltam, szerencse a kasszás látta, hogy mindenki előtt ott voltam, s engem szólított, na, legalább benne volt emberség. ezek után még várt rám a bank... azt már nem is kell részletezzem gondolom, hogy itt se a kellemes fogadtatás ragadott meg... kijöttem, és nem tudtam, hogy ordítsak-e dühömben, vagy sírjak... kegyetlen egy délután, s még csak most kezdődött. mi vár vajon még rám, így október 23-án? én is meg kell vívjam az én kis forradalmamat? vagy a világ, az emberek is forrongnak, azért ez a káosz, ez az embertelenség, ami uralkodik a mindennapok felett? a választ nem tudom, viszont a konzekvenciákat levonogatom... mindenkinek kívánok ilyen incidensektől mentes őszi délutánokat...

csupa közhely, 25 évesen

25éves lettem vala. negyed évszázados, fél 50 éves és mégis fiatal. negyed évszázaddal a hátam mögött, még mindig gyereknek érzem magam. egy hatalmas gyereknek, aki rá tud csodálkozni dolgokra. annyi a különbség, hogy ma már nem a szép dolgok érnek el hozzám, hanem meglátom, meghallom, felfogom azt, ami másnak fáj, másnak rossz. talán a negyed évszázad átka-áldása, hogy ezeket észreveszem?! dolgozó nő lettem, igyekszem megkeresni a betevő falatot, néha sikerül is :) így negyed évszázadoson is szoktam örülni, sírni, érnek meglepetések, hol jók, hol rosszak. ugyanúgy szeretek, ugyanúgy gondolom a dolgokat, ugyanaz a véleményem erről vagy arról. továbbra is vannak álmaim, kergetek egy délibábot, s ugyanúgy hiszek abban, hogy egyszer majd csak...  továbbra is ápolok barátságokat, virágokat, nameg gondoskodom magamról, a mindennapi betevőről, egy Mazsoláról, meg egy Totyorgóról. az élet tehát nem állt meg, tovább halad a hosszú nyírfás úton, s én minden reggel ugyanúgy felkelek, majd amikor a nap leáldozott, ágyba bújok. egyszerűen megy tovább a szekér, s én utazom negyedévszázaddal, fél50 évvel a hátam mögött, előre. talán ami mégis változott, az az, hogy igyekszem továbbra is megtalálni minden napban a maga szépségét. de mivel eddig is kerestem ezeket a csodákat, így ez se változott. 

egyszóval hiába minden csak az idő telik, én maradtam továbbra is a régi.

embertelen emberi dolgok

Július a tüzek hónapjává lépett elő. Talán a meleg, talán a szárazság az okozója, hogy ekkora katasztrófák érték a környékünk erdőit, dolgozóit, de az én véleményem szerint csupán emberi mulasztás, emberi butaság az ok. Annak idején, mikor még ovis voltam, s még Hargita-fürdő poros útjain játszadoztunk, s mit se tudtunk arról, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy loc de popas, mindig azt hittük, hogy azt jelenti, hogy ott lehet tüzet gyújtani. Aztán az óvónéni elmagyarázta, hogy erdő közelében nem tüzelünk, és nem dobunk el égő gyufát, s ha anyuka, apuka eldobja a cigarettát, szólítsuk meg, hogy azt ki kell oltani, mert erdőtűz keletkezhet. Mi már akkor megtanultuk, hogy a száraz avar lángra kap, és a megállíthatatlan tűzlavina indulhat el. S voltunk 5-6 évesek. Megtanultuk, otthon is elmondták, nem szabad tüzelni, mert éjszaka bepisilünk. Tanították, elmondták sokszor, mert az ismétlés a tudás anyja. Egyszerűen belénk lett nevelve. Azóta eltelt20 év, de még most is tisztán emlékszem, hogy tüzelni hol és mikor szabad.

Az elmúlt napokban mástól se volt hangos a sajtó, mint az erdőtüzektől és lángoló épületektől. Mi történt, 30-40-50 évesen az ember elfelejti, hogy a tűz és a víz nagyobb úr, mint az a teremtés koronája? Pedig már párszor bebizonyította, hogy mire képes, ha fellázad. De az ember semmiből nem tanul. Megy a saját feje után, figyelmetlen, felelőtlen, s mikor jönnek a katasztrófák, sír, mint a kisgyerek. Nem akkor kell siránkozni, mikor megtörténik a baj, hanem meg kell azt előzni.

     Meleg van, jó az idő, ilyenkor az emberfia kimegy a zöldbe sütni. Aztán jól telik, nemcsak az idő, hanem az ember feje is. Mert hát nagy a hőség, kell a sör. Addig sörözgetnek, hogy előkerül a nótafa, aztán elnótázgatnak, s a tűzről mindenki megfeledkezik. Egy kis kósza szellő a parazsat felkapja, elviszi, s egyszer azon vesszük észre magunk, hogy ég a határ,ég az erdő. S akkor mindenki menekül, felelős sehol. Legjobb esetben időben megérkezik a segítség, máskor meg hiába minden jószándék, elég menthetetlen, siralmas állapot alakul ki. 
     Aztán ott vannak a jóhírű málnászó, áfonyászó, gombászó barnább kenyérkeresők. Elmennek, szedik a természet gyümölcsét, mert abból élnek, kiállnak az út szélére, s ott árulják, azt amit ők ingyen megszereznek. Még ezzel se lenne baj, csak gyűjtögetés közben, cigarettáznak, s nem is keveset. Aztán mikor elfogyott az a bizonyos nikotinszál, akkor a csikket anélkül, hogy kioltanák eldobják, azzal a gondolattal, ha van ilyen gondolat, hogy úgyis kialszik. S aztán lehet hívni ismét a tűzoltókat, s kezdődik a harc a lehetetlennel, a lángokkal, hogy az erdők ne menjenek tönkre. Felelős persze ismételten nincs. De ha lenne is, mit kezdene vele a hatóság? Az ami elpusztult, a tűz martalékává vált, már visszajátszani nem lehet. Ültetni csemetét, lehet, s kell, de mire lesz abból erdő? Sajnos felelőtlenek vagyunk, s meggondolatlanok, és akkor panaszkodunk a melegre, a szárazságra, az árvízre. A természet bosszúhadjáratát éljük, mert nem becsüljük meg a ránk hagyott örökséget. A TERMÉSZETET. .

    Égnek épületek, fafeldolgozók, gazdasági melléképületek. Pusztít a tűz. Ilyenkor is csupán emberi mulasztásról van szó. Arról, hogy ebben a felgyorsult, pénzhajhász világban, semmire nem figyelünk, csak felületesen. Mikor egymásra nincs időnk, hogy legyen időnk arra, hogy leellenőrizzük a környezetünk biztonságát. Az utakon mindenki a legmagasabb fokozatban közlekedik, nemigazán törődve sebességkorlátozással, jelzőtáblákkal, mások épségével. Akkor mit is törődnénk azzal, hogy lángra kap egy kis szikra, egy felügyelet nélkül hagyott tűz, egy eldobott cigaretta? Nem törődünk semmivel, csak saját , magunkkal, de akkor ne is várjuk, hogy jobb legyen a világ, s hogy a természet megörvendeztessen szépségével, gyümölcseivel, tisztaságával, szeretetével. Ha mi nem vigyázunk rá, akkor ő sem fog ránk. Ez egy szimbiózis, amiben mindkét fél egyformán kell adjon, hogy kaphasson.

Toshiba laptopom eltulajdonitójának!

tiszteletet nem érdemlő ismeretlen!

  szerda este, mert nem volt jobb elfoglaltságod, azzal töltötted az esős délutánt, hogy a koncertet élvező gyanútlan közemberek autójában, jogtalanul kerested azt, ami nem a tied, és sajnos, az én káromra, meg is találtad, amit hónod alá kapva, vagy csak te tudod, hová tetted, elinaltál a helyszínről. engem, meg mint egyszerű, károsult kispolgárt otthagytál egy hatalmas anyagi kárral, az eszmei értékről nem is beszélve. elrejtett, drága pénzen megvásárolt laptopom mostmár valahol nálad van, és jogtalanul élvezed a használati jogokat, azokat, amikhez neked semmi hozzájárulásod nem volt, és nem is lesz, csak egyszerűen kinyitottál egy olyan ajtót, ami zárva volt idegenek előtt, ami annyit tesz, hogy tulajdonos nélkül nemhogy neked, nekem sincs mit ott keresgéljek, és Toshiba Satelite L300-1es laptopomat megzenésítetted. dehát neked a gerinced az valahol születésedkor elveszett, és a rád hasonlókra mondják, hogy gerinctelen, fogtad magad, s az ÉN laptopom, s elsunyiztál itt hagyva engem a kárral és az önmardosó lelkiismerettel. 

   nem tudom neked van-e szíved, de ha van, akkor azt valahol nagyon mélyen hordod, de nem a mellkasodban, hanem a zsebedben. nem tudom neked van-e olyan tárgy az életedben, ami nemcsak értékes, hanem kedves is számodra, habár ez egy buta kérdés volt, biztosan nincs, mert ha lenne fel tudnád mérni azt, amit most én érzek, és nem cselekedted volna meg azt az elemelős kis szerda esti kiruccanást. de tudod, ez úgy működik, hogy ma rajtam, holnap rajtad... tudod, sose lehet tudni, hol hoz össze az élet, kicsi a világ, és semmi sem marad rejtve a nap alatt, hogy közhelyekkel éljek, közhelyekkel, melyek már sokszor bebizonyították, hogy nemhiába mondogatják az emberek. 

      eltelt 48óra, mióta elvitted Őt, és valahol nálad sínylődik, s reméli, hogy visszakerül jogos gazdájához, vagyis HOZZÁM, mert neked semmi jogod hozzá, az ilyesmit LOPÁSNAK nevezik, és a törvény bünteti, remélem, te se leszel ez alól kivétel.

     hogy mit kívánok neked, az sajnos nem tűr meg papírformát, így képzeletedre bízom, a jókívánságaimat, hidd el, ha teljesülnek, az életed csupa csoda lesz... csoda lesz, ha majd el bírod viselni azt a sok jót, ami utolér adott esetben... 

sajnos semmi szép nem jut eszembe, amit esetleg leírhatnék, hogy örülj, azt viszont tudnod kell, hogy a laptop a jogos gazdájához és az akkumulátorához tartozik, hiszen aksi, vagyis szív nélkül te se nagyon tudnál élni, mondjuk ezt én nagyon nem siratnám meg, épp ezért, egy pillanatot se bánnám, ha visszaszolgáltatnád hozzám, vagy adnál esélyt arra, hogy megtaláljam. 

   egy szemernyi tisztelet nélkül maradok, életed legnagyobb ellensége!!!!

kutyabaj

annyiszor készültem már erről írni, de azt hiszem eljött az ideje.
mindenki panaszkodik, hogy mennyi kóbor kutya van az utcán, falkába verődve rójják az utakat, és félnek tőlük a járókelők. s mindig csak a kutyák a hibásak, mert utcára kerültek, és meg szeretnének élni. nekik csak egy bűnük van, az hogy megszülettek. hogy utcára lettek kitiltva, az már a gazda hibája, aki nem ivartalanította a házikedvencet. így amikor a kutyák miatt mérgelődünk, ne szegény állatot szidjuk, hanem a gazdiját, aki tehetett volna, és még tehet, hogy ez a helyzet ne fajujjon tovább. nekem is van kutyám, és nagyon rossz érzés azt látni, hogy gazdátlanul, a földön, hidegben, esőben, hóban alszanak az utcán, kéregetnek a járókelőktől, és pár kedves szó után a nyomodba szegődnek és követnek. akármennyire durva, és el lehet ezért ítélni engem, s kígyót békát rám lehet mondani, de azt az állatot jobban sajnálom, mint a kéregető embert. mert az a koldus adott esetben tehetne, hogy sorsa jobbra forduljon, de az az állat, mit csináljon? hogyan cselekedjen, hogy sorsát jobbra fordítsa? sajnos neki ez adatott, és ha szerencséje van akadnak érző emberek, akik befogadják, vagy legalább enni adnak. az állatokat mi szelídítettük meg, tettük kiszolgáltatottá, saját szolgánkká, és egy kis házőrzésért enni kapott és otthona volt. ha ezt nem tesszük, akkor mai napig megélne vadon, és nem függne az embertől. de ha már megszelídítünk valamit, azért felelősek vagyunk, és ezt a kis herceg is tudta, nekünk is illene tudni, és felelősen cselekedni.

vegyemnevegyem!?

hjaj... tavaszodunk... gyorsan telnek a napok. de ha minden jól megy, akkor eztán több időm lesz bloggerkedni. lejárt a tanfolyam, egy újabb diplomával több, és ha minden jól megy, beállok én is az autóvezetők lelkes kisnagy csoportjába. elkezdem a sofőrsulit. lesz ott haddelhadd, ha volán kerül a kezembe. :)
itt a tavasz, vagyis valami olyanféle köszöntött be. előkerültek a vékonyabb kabátok, a könnyebb cipők, és az emberek is mintha mosolygósabbak lennének. viszont a hó elment, a szemét maradt, rengeteg szemét aludt téli álmot a hideg fehér lepel alatt, s most egyre több szemétkupac bújuk elő, mint a tavasz virágai a föld alól.
ilyenkor mindenki kicsit szerelmesebb, vidámabb, egészségesebb. és ma mondták, hogy a gólyák is visszajöttek. tehát lassan kitavaszodunk. megérkeznek a fecskék is, előbújik a hóvirág, amit ismét tömegesen lepusztítanak roma barátaink, s erőszakosan mosolyogva próbálják majd ránk sózni, hogy vegyük meg, mert ez a megélhetésük kulcsa, belilul az ibolya is, amit már nem árulgatnak akkora szeretettel. pedig ha jók az értesüléseim, a hóvirág védett, míg az ibolya nem... engem azért zavar ez az állapot, mert elmennek, leszedik, árulják, nem fogy el, kukába kerül, másnap minden kezdődik előröl. de ha senki nem venné, akkor egy idő után nem szednék le, nem árulnák. viszont azt se tudom, hogy ilyenkor hol vannak a környezetvédők, növényvédők, hogy büntetnék meg atyamáriáson az árulgató barnákat. nem vagyok elfogult, aki ismer tudja, faji hóovatartozásbeli problémákat nem szoktam feszegetni, de az ilyen dolgok felháborítanak. ezért ha tehetitek, ne vásároljatok hóvirágot, úgyis két-három napon belül elhervad, inkább menjetek ki a természetbe, fotózzátok le, és az örökre megmarad, és tovább él természetes élőhelyén.

Febr. 14..

nos én azt szoktam mondai, h belöntájn déjz. ez olyan valentin és bálint keverék. nem is ez a fontos. az ilyen napokat nevezem én tologatható napoknak. s hogy miért? mert nem olyan ünnepkör, ami a naptárhoz van kötve, mint pl Karácsony, Szilveszter, stb. hogy nézne ki augusztusban Karácsonyt ünnepelni? vagy szeptemberben Szilvesztert?
s hogy nézne ki március 31én szerelmesek napját ülni? vagy holnap, vagy holnapután, vagy egy hét múlva? az én valentin napom akkor ünneplődik, mikor ÉN akarom, és ha azt szeretném, minden nap a szerelmeseké lehet, az én szerelmes napjaim. viszont egy kis kedvesség ma sem árt, mint ahogy a tegnap sem, és holnap sem fog kárt tenni a világegyetem mindennapjaiban. boldogságos belöntájn déjzt... ma is holnap is, és egy hét múlva örökké is.

hallgatandó

http://www.youtube.com/watch?v=oAceToj6Vww egy kis zenei ajánló, erre a hónapra... szerintem jobb mint az eredeti... de ez csak szerintem:)