húsvéti mehetnék---

ma húsvétféle ünnep van, mikor az ember szeretne kirúgni a hámból. én is szívesen megtenném. úgy is volt, hogy megyünk, kedvem is ritka sok volt, tényleg jól esett volna egy kicsit táncolni, beszélni azokkal, akiket régen láttam, s ilyenek. addig szerveztük, s telefonáltunk, s osztottuk a semmit, s győzködtük egymást, hogy mire mindenkinek lett volna kedve, valaki úgy döntött, hogy ő kapott helyet máshol, s nem jön velünk, így mi is úgy döntöttünk, hogy akkor maradunk itthon. vagy együtt, vagy sehogy... olyan más lett itthon minden, mikor az ember ritkán jár haza, elkerül ebből a környezetből, idegenné válik. én idegené lettem, mikor elmentem Kolozsvárra, aztán vissza ismerősödtem, s aztán elmentem Vásárhelyre, s ismét megtörtént az idegenedés. nehéz barátságot ápolni távolságok akadálya mellett. nem mondom, hogy nem megy, van akivel működik, de ahhoz mindkettőnek akarnia kell ezt. ha az egyik fél érdektelenné válik, akkor hiába minden próbálkozás, árral szemben úszol, s elkap az örvény. menni szerettem volna, s nem akárhova, oda, ahol láthatom... de nem sikerült... s most olyan rossz érzésem van. az a fajta érzés, hogy valami nem sikerült, amit nagyon szerettem volna. már annyiszor éreztem ezt az érzést, főleg az egyetemen, és épp ezért esik kétszer olyan rosszul, hogy itthon is találkozom ezzel. mert mindig azt hittem, hogy ha itthon vagyok ez az érzés nem létezik. szomorú lettem, nagyon szomorú, hogy tévednem kellett. az vigasztal, hogy ahogy a Jing-Jang is mutatja a rosszban is van jó, de a jóban is van rossz. a rosszban a jó azok az emberek, akiket barátomnak nevezek, a jóban a rossz pedig akiket barátomnak hiszek. s mindezek mellett mégis jó itthon lenni, a sok hülye pletykával, fúrással, álmosollyal együtt.
de mindig melegség lesz a szívem körül, s meglibben a gyomrom, és pillangók repkednek a vérereimben, ha rá gondolok, megölelem, megfogja a kezem... így kicsit könnyebb a mindennapok neheze...