olyan régen nem írtam... nagyon régen... joggal kérdezheti bárki, hogy miért, s erre én azt válaszolnám, hogy mert nem volt mit. ami nem lenne igaz, lett volna mit, csak azok olyan dolgok, amik fontosabbak annál is, hogy ide leíródjanak. azok máshová kerülnek be, egy olyan blogba, amit más nem olvashat, olyan blogba, amire nem lehet rátalálni, ha én nem mondom el. igen, ez nem más, mint az emlékeim tárháza, itt bent, jól elrejtve és titkosítva. s miért nem nyilvános? mert ezek olyan dolgok, hogy... olyan... na, olyanok.
sétáltál már kéz a kézben, folyócsevegést hallgatva, virágokat simogatva? fogtál már úgy meg kezet, hogy azt érezd közben, hogy ennél több nem is kell? öleltél már meg valakit úgy, hogy a torkod összeszorult és a könnyek ki akartak szabadulni könnycsatornáikból, mert az endorfint az agyad elkezdte termelni? bújtál már oda valakihez úgy, hogy azelőtt azt álmodtad, hogy elveszítetted? hallgattál már percekig, s közben hallottad, ahogy nő a fű? na ezek azok a dolgok, amikre én azt mondom, nem volt mit. mert ezekre a kérdésekre mindenkinek más emlék ugrik be, hogy milyen is volt mikor... mindenkinek más a milyen volt... nekem színes, neked vörös, neki meg fekete. ezért nem írtam, ezek a dolgok miatt.
itt a tavasz. mostmár határozottan itt a tavasz, még az izlandi vulkán se tudta elűzni, megérkezett, nem kopogott, csak betoppant, és kész. de senki nem bánja, mindenki igyekszik jó házigazdaként fogadni. aztán ugyanilyen némán fog távozni. de addig is, szerelmes az egész világ... s az úgy jó, nem?