van úgy, hogy félek. félek a holnaptól, az elkövetkező perctől, lélegzetvételtől. ilyenkor mindig egy dal jut eszembe, és rongyosra hallgatom, hogy erőt merítsek belőle. nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne zene az életben? s ez nem más mint a tunyogi rock band: szeretném, ha szeretnél című dala, amit unokatestvéremnek köszönhetően fedeztem fel, s pont egy olyan pillanatban, mikor nagyon nem a mosolyomról voltam híres, ahogy ma sem.
egész nap levert voltam, rossz kedvű, lázas és némán mogorva. csak arra vágytam, hogy megöleljenek, de nem akárki, s az ég meg akarta adni nekem, és én nem éltem az eséllyel... s azóta is az a viszkető érzés bujkál az orromban, ami csiklandoz, s könnyeket csal a szemembe. hallgatom a zenét, s valami zakatol az agyamban, csak zakatol és zakatol, nem tudok megszabadulni tőle, mintha... mintha... az őrületbe kerget. s akkor elkezdek félni, félni attól, ami végkép összetörne. nem, nem szeretném. olyan hihetetlen, hogy mennyire tudunk szeretni egy embert, mennyire ragaszkodunk hozzá, vágyunk a közelségére, s ugyanennyire tudunk utálni is, elmenve a gyilkosságig, testi erőszakig. én most csak félve szeretek... de mindkettőt nagyon...
egész nap levert voltam, rossz kedvű, lázas és némán mogorva. csak arra vágytam, hogy megöleljenek, de nem akárki, s az ég meg akarta adni nekem, és én nem éltem az eséllyel... s azóta is az a viszkető érzés bujkál az orromban, ami csiklandoz, s könnyeket csal a szemembe. hallgatom a zenét, s valami zakatol az agyamban, csak zakatol és zakatol, nem tudok megszabadulni tőle, mintha... mintha... az őrületbe kerget. s akkor elkezdek félni, félni attól, ami végkép összetörne. nem, nem szeretném. olyan hihetetlen, hogy mennyire tudunk szeretni egy embert, mennyire ragaszkodunk hozzá, vágyunk a közelségére, s ugyanennyire tudunk utálni is, elmenve a gyilkosságig, testi erőszakig. én most csak félve szeretek... de mindkettőt nagyon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése