nektek, ajándékba:)

http://www.youtube.com/watch?v=KLVuU1MAId0

Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy arcot
amin némán gond pihen.
Reményt adhatsz pár mosollyal,
hogy a holnap más legyen.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv, könny helyett..
Ha másod nincs is, ezt add tovább!

Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy házat
mit a napfény elkerül,
kopogj csendben, meleg szívvel,
úgy már nem lesz egyedül.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, csak add tovább.

Van még gondolat,
mi átadható.
S van száz pillanat,
mi szétosztható.

... arról, hogy itt a Karácsony

ismét itt állunk az ünnep kapujában, s gondolom mindenki azon ügyködik, hogy összeszedjen jó pár előre meggyártott üzenetet, amivel majd felköszönti barátait, szeretteit, azokat akikkel nem ünnepelhet együtt. látom különböző oldalakon, hogy felírat csíkban mennek a már előre meggyártott smsek. hát ezektől irtózom a leginkább. mivelhogy én nagy standard Sms ellenes vagyok. jobban tudok örülni pár olyan mondatnak, amit a küldő írt önmagától, s nem pedig kimásolt valahonnan. én se fogok ilyen kis versikékkel köszönteni senkit, s nagyon remélem, hogy nem sok ilyet kapok majd:) de ezt csak remélem. ezért aki elolvassa ezt a pár sort, azt megkérem szépen, hogy ha majd írni szeretne üzenetet értem ne szedjen össze verseket, elég lesz egy Békés Karácsony tartalmú kis írás....
kellemes csomagolást, és kitartást ha még minden nincs meg a szenteste fája alá...

és mindent belepett a hó...

egyik reggel arra az SMS-re ébredek, hogy Pilinkézik a hó, Csillagvirág. ezt elolvasva rohantam az ablakhoz, elhúztam a szalagfüggönyt, s hát havazott, nem nagyon, de hullott... mint a gyerekek ültünk s néztük, hogy havazik, nekem nem volt hangom, beteg voltam, s olyan jól esett, hogy a sok szerencsétlenség közt, történt valami szép is:) magamban azt kívántam: bár 3 napig meg se állna. azóta eltelt még egy nap, s ma is egész nap hullatta az öregapó poros szakállából a havat. s fehér lett a szürkeség, betakaródtak a foltok, megszépült a város( csak az az ócsak dekoráció ne lenne, ami belepi a főteret).
örömmel lépek ki a szobámból, szeretem ezt a fehér tisztaságot, ami a városban egy álca, de legelább takar...
na, s ahogy megjött a hó, belőlünk előbújt a gyerek, ki is mentünk s egy kiadós hógolyócsatát megejtetünk a friss ropogós havacskában. nem volt baj, hogy betegek vagyunk, a hó látványa elfeledtetett mindent. aztán, mert hát így csinálják a nagyok, lementünk a csúnya karácsonyfával ékesített Rózsák terére, fényképet készíteni. na, nézhetett a város csodát, mert mi hülye amerikait játszottunk, a túlbuzgó fotós meg a szerepelni akaró sztárok cimű sorozat képeit készítettük el:P jól éreztük magunkat, hisz havazott, s szép volt, s az úgy jó volt
már csak abban reménykedem, hogy megmarad, s nem olvad el karácsonyig, s egy fehér, havas, white christmas elé nézünk, s a vakációban a tél minden gyümölcsét learathatjuk.
kívánok további eredmányes, jó hangulatú készülődést, s sok boldog pillanatot szeretteink körében. hóra fel...

félve

van úgy, hogy félek. félek a holnaptól, az elkövetkező perctől, lélegzetvételtől. ilyenkor mindig egy dal jut eszembe, és rongyosra hallgatom, hogy erőt merítsek belőle. nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne zene az életben? s ez nem más mint a tunyogi rock band: szeretném, ha szeretnél című dala, amit unokatestvéremnek köszönhetően fedeztem fel, s pont egy olyan pillanatban, mikor nagyon nem a mosolyomról voltam híres, ahogy ma sem.
egész nap levert voltam, rossz kedvű, lázas és némán mogorva. csak arra vágytam, hogy megöleljenek, de nem akárki, s az ég meg akarta adni nekem, és én nem éltem az eséllyel... s azóta is az a viszkető érzés bujkál az orromban, ami csiklandoz, s könnyeket csal a szemembe. hallgatom a zenét, s valami zakatol az agyamban, csak zakatol és zakatol, nem tudok megszabadulni tőle, mintha... mintha... az őrületbe kerget. s akkor elkezdek félni, félni attól, ami végkép összetörne. nem, nem szeretném. olyan hihetetlen, hogy mennyire tudunk szeretni egy embert, mennyire ragaszkodunk hozzá, vágyunk a közelségére, s ugyanennyire tudunk utálni is, elmenve a gyilkosságig, testi erőszakig. én most csak félve szeretek... de mindkettőt nagyon...

Ne-Keresdi királyság

itt jártam ma, és ezeket láttam, szép kis kiruccanás volt:d de első dolgom az lesz, hogy ebbe a nagy kastélyba bevezetem a fűtést, mert csonttá fagytunk

piros ruhás

ma a hagyomány szerint jön a Mikulás. a gyerekek fényesre pucolják cipőiket, hogy a kedves öreg bácsi elhozza nekik azt, amiért az elmúlt héten angyalként viselkedtek, szót fogadtak, lesték anyukájuk minden szavát, s igyekeztek a lehető legjobb gyereknek lenni a földön. vagyis én ilyen voltam, ha jól emlékszem... de lehet, hogy...
nekünk, mára már mást jelent ez a nap. ha van a családban kisgyerek, aki tágra nyílt szemekkel csodálkozik rá még a világra, megvan az ünnep hangulata, de ahol már ez a nagy titok, nem titkos már,ott ez a tűz parázsként világít csupán a családi kandallóban. meglepjük egymást, de igazán nagy fontosságot, nem ez a nap kap, hanem a karácsony, arra készülünk, a piros ruhás szakállas télapó csak a küszöbe a nagy ünnepnek. de ez a küszöb nagyon kellemes perceket tud szerezni embereknek. ma is segítettem egy meglepetés kivitelezésében, nem volt nagy dolgom, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog elsülni. ezek az apró kis csodák teszik széppé ezt a dec.6-át. én is nagyon szeretek meglepetéseket szerezni, csak sajnos néha a mindennapok annyira elfednek, hogy a meglepetés az, ha kilátszom ez alól a takaró alól... de majd karácsonykor:) mondom magamnak.
s ha most megkérdezné az a piros ruhás kedves bácsi, hogy mit kérnék tőle, ha megtehetném, nem kérnék sokat, kérnék egy szelence egészséget, egy maréknyi havat és Édes Mackót. nem olyan sok ez, de nekem bőven elég lenne, s karácsonyra se kellene semmi, ha ezt megkapnám...
KELLEMES MIKULÁSOS ÉJSZAKÁT MINDENKINEK, SZEREZZÜNK MEGLEPETÉST EGYMÁSNAK, DOBJUK FEL, EZT A SZÜRKE VILÁGOT, HISZ CSAK RAJTUNK MÚLIK MENNYIRE VARÁZSOLJUK SZÍNESSÉ...

eredmény

egy fáradt nap utáni éjszaka eredményeképpen kikerült a blogomra a következő kérdés: szerinted az agresszív kismalac, milyen fajta malac? voltak ott alternatívák bőven, s kíváncsian vártuk, hogy mi lesz az eredménye, ennek az őrültnek mondható felmérésnek. hát nem lepődtem meg, mondjuk, de azért... gondoltam, kicsit elvonatkoztatnak a szavazók attól a sztereotípiától, hogy az agresszív kismalac kicsi és rózsaszín, sajnos tévedtem. de akkor most gondoljunk bele: agresszív. mi az hogy agresszív? kis malac... miyen az a kismalac? és igen, ha ezt így meggondoljuk, akkor lehet, hogy a sündisznó inkább lehetne agresszív, vagy a tengeri malac? na? lehet, hogy én vagyok ismét túlságosan fáradt, na de csak meg akartam köszönni, hogy szavaztatok, s esetlegesen elgondolkodtatok rajta :P nekünk mosolygós pillanataokat okozott, amikor kitaláltuk, s a válaszokat is mellé gyártottuk, s ha valakinek, mikor elolvasta, sikerült mosolyt csalni az arcára, már megérte. mégegyszer köszi a szavazatokat:)

én-ek

és ismét kurzus... és ismét ének, musical... és ismét... minél több ilyen dologban veszek részt, egyre jobban elbizonytalanodok, elgondolkodom, hogy, én tényleg tudok énekelni? vagy tényleg van hangom, vagy tényleg... és a válasz az sehol nincs... ha eddig azt is hittem, hogy van egy kis hallásom, s valamit tudok dúdolgatni, ma már azt se hiszem. megkérdezték ki nem tud énekelni, és felemeltem a kezem... nem tudok... eddig pont amilyen bátran zümmögtem, dalolgattam úton-útfélen, most pont annyira nem teszem. azt érzem, hogy ez nem az én reszortom, vannak akik sokkal jobban csinálják, értenek hozzá, én jobb ha maradok a csendes zenehallgatás mellett. igen, ez van. ha most belegondolok, pont amilyen magabíztos lány voltam ezelőtt 3-4 évvel, most pont olyan félénk, bizonytalan, tapogatózó lény lettem. mindent ezerszer átgondolok, s mindig azt érzem, hogy még mindig rosszul döntöttem... sehogy se vagyok önmagammal azonos, csak ha... igen, mellette magamnak érzem magam... de itt, az egyetemen, az órákon, a kurzusokon nem találom valós énemet. amit eddig úgy hittem, hogy menne nekem, szeretni tudnám, elúszott. már semmibe nem vagyok bíztos, csak abban, hogy valamit sikeresen megöltek bennem ezek az évek... tanultam, de sokat veszítettem ugyanakkor. ez a valamit valamiért, túl nagy ár volt. de talán majd egyszer... egyszer csak szebb lesz a holnap...