Egyre keserűbben veszem tudomásul, hogy napjainkban a becsület semmit se ér. A becsületes munka nem kifizetődő, a becsületesen szerzett tudás semmit se ér, és a becsületes ember elmehet a jó büdös francba, a becsületével együtt. Ha becsületes vagy, nem maradhatsz meg ebben a világban. Azok, akiket nem érdekel ez a jelző, hogy becsületes, azok vígan élik az életet, nem keseregnek hülyeségek miatt, még a WC-n is szerencséjük van, és miért? Mert nem szégyellik az élet adta kiskapuk használatát. Nem érzik rosszul magukat, ha nem végzik el a rájuk szabott munkát, nem szégyellnek az emberek szemébe nézve úgymond füllenteni, nem hallják meg szívük mélyén a hangot, ami figyelmeztet. Egyszerűen képesek arra amire én nem. És mégis, becsületes, hívő embernek vallják magukat.
Most sokan gondolhatják azt, hogy azért írom ezeket, mert irigylem őket, de nem. Ha így lenne, nem haboznék, és én is úgy tennék, mint ezer más ember. De nem tudok, és nem tartanám igazságos dolognak. Számomra az én lelkiismeretem a legfontosabb, és nem az, hogy hol tudok kibúvók árán megmenekülni a munkától. Csak bánt az, hogy ezt műveltnek, és őszintének vélt emberek nem veszik észre, úgy tesznek, mintha ez lenne a legtermészetesebb, s ez fáj és zavar. Én nem egy Kosztolányi féle becsületes várost, világot szeretnék, csak egy kis igazságot magamnak, és annak akivel megtörtént az, ami velem is: az események károsultja.
Megoldást nem tudok, változni nem akarok, de változtatni igen. Remélem már azzal, hogy ezt megírtam, az első lépésen túl vagyok, egy becsületesebb világ felé....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése