Mazsolánk

növögetünk, s már úgy horkolunk, mint a nagyok:)

méghogy érettségi...

szájtátva olvasom az érettségiről szóló híreket, blogolók véleményét, ismerőseim panaszait, az elszenvedő alanyok tapasztalatait. úgy érzem nem mehetek el ez a történés mellett szótlanul. mindenki szid mindenkit. mindenki másra hárítja a történteket. a diák a tanárra, a tanár a rendszerre a rendszer mindkettőre. pedig ez az egész egy rétegesen felépített dolog. először is, jó ez a tanügyi reform, de kinek? itt nálunk pl. a szóbelin ha elmondtad a neved, megkaptad az avansatot. hol ér ez egy átmenő jegyet? annak idején aki nem tudott az szóbelin már szépen elvágták, s kezicsókolom. aztán egy kerek hónapig mind tartott az érettségi. hát köszönöm szépen azt a stresszt, amit átéltek ezek a hetek alatt. mikor az egyetemen se tart egy hónapig a szesszió, két hét alatt le lehet járatni. azután jöttek a kamerák, de minek is? ha van kamera, akkor minek a felügyelő tanár, vagy ha van felügyelő tanár, minek a kamera? a felügyelő tanárnak nem az a dolga, hogy FELÜGYELJE az egész vizsga menetét? nekünk annak idején moccani se lehetett, segítséget semmit nem kaptunk, még egy 3ra se diktált senki, ha tudtál írtál, ha nem tudtál, szívtál. de akkor is volt olyan terem, ahol lehetett kollaborálni, segíteni, másolni. szóval, itt a másik hiba. a felügyelő tanárok NEM végzik rendesen a dolgukat. következő problémás pont az a 4év, amikor a diák aki nem tanult sose bukott meg. vajon hogy lehet, h. sose bukott, s érettségin mégse ment át? nem a négy év anyagából kellett érettségizni? zárójelben megjegyzem, h. Caragialet már V-VIII oszt. is tanultuk, ha ezt nem tudták, mit csináltak volna Eminescuval? mindegy... ez csak személyes vélemény. következő ingoványos pont az a segítség mértéke. vagy minden osztályban, iskolában segítenek valamennyit, vagy sehol semmit. mert így nincs meg az egyenlőség a mérleg két nyelvén. sajnos ezt kellene megoldani, csak erre sose keresnek megoldást a fejesek. most jöttek a kamerával, de az se volt mindenhol. itt a probléma.
szóval az én véleményem szerint az idei katasztrofális eredmények mögött mindenki hibásként sorakozhat fel. a rendszertől a tanáron át a diákig MINDENKI. s talán ideje lenne, ha a rendszer már kidolgozna valamit, ami legalább 5évig megmarad, nemhogy minden évben variáljuk, hogy szegény gyermek azt se tudja mire oda kerül, hogy lány-e vagy fiú. lehet keresni a bűnbakot, lehet ráhúzni a diákra a vizes lepedőt, aki a tanár butasága miatt most szívja a lyukas fogát.

Mazsola:)

mindig a panasz

annyi minden történik nap mint nap, s mi mégis azt mondjuk, hogy ááá nem történt semmi. annyi mindenért hálásak kellene legyünk, de mindig csak elégedetlenül nézünk vissza a tegnapra. annyi minden itt van a szemünk előtt, aminek örülnünk kellene, de mi mindig csak a rosszat látjuk meg, ami miatt panaszkodunk is rendesen. pedig a sok apró csoda körülölel bennünket. ott repdes a szemünk előtt, csak mi túl elfoglaltak vagyunk, hogy észrevegyük. pedig, ha kicsit nyitottabb szívvel sétálnánk a reggeli harmatban, akkor észrevennénk, a párját szólító kakukk dalát, az ölelkező faágat, az ég felé kapaszkodó növényeket, dolgos hangyacsaládokat, fiókáit nevelő fecskéket, és hűvös éjszakákon a meleget árasztó ölelő karokat.
néha mikor panaszra nyitjuk a szánk, gondoljunk bele, mekkora kincseket őrzünk, mekkora értékeket adott az élet a kezünkbe: egészségesek vagyunk, szerető családunk van, tető a fejünk fölött, meleget árasztó kandalló, ételt hűsítő hűtő, fehér kenyér, barátok. látjuk a világot, halljuk a hangokat, érezzük talpunk alatt a zöld füvet. mi, akik mindezeket magunkénak tudhatjuk panaszkodunk, s azok akiktől valamelyiket megvonta a sors, boldogan tekintenek a holnapba. tanulhatnánk tőlük élni egy picit...

...és akkor becsukta a ládát, s azt mondta: lassan üres már ez a láda, de ha a lehető legjobb tudásotok szerint használjátok fel a kapott kincseket, jövőre ismét megtelik... mert ez a láda a ti tudásotokkal gyarapszik, és a nemtörődömségetekkel fogy. ehhez tartsátok magatok, az elkövetkezőkben...

ma(n)cskák

már ekkora nagyok lettek a gazdikeresők, akik nemcsak kerestek, de találtak is gazdit...

... és akkor ez jutott az eszébe: csak mellette tudom elképzelni a jövőt, más nem is jöhet szóba. és ez meglepte, és azóta is jólesik ha erre gondol...

szerencsés vonzalom

ha hiszünk benne, és nagyon szeretnénk, megvalósul. valamikor régen azt mondtam, hogy annyira szeretnék egy beagle kiskutyát. és most az új családtag Mazsola, egy tündérpofa kis beagle. mikor megszülettek a kismacskák, azt mondtam, hogy mindeniknek gazdája lesz, a család kicsit furcsán nézett rám, nemigazán hitték, hogy ez így lesz, és íme, négy kismacseknak 5jelentkező gazdija is akadt.
azt mondják, hogy ha nagyon szeretnénk valamit, és sokat gondolunk arra, hogy az sikerül, akkor bevonzzuk a sikert, ahogy az ellenkezője is igaz ennek az állításnak. mi magunk vagyunk életünk kovácsai, és ha igazán kemény szerencsepatkót akarunk kovácsolni, akkor ne a szomszédba menjünk, hogy megcsinálják, hanem ragadjunk üllőt és kalapácsot, forrósítsuk a vasat, s minden erőnkkel azon legyünk, hogy igazán szerencsés patkó alakuljon a kalapács alatt.
számomra van pár fontos bevonzani való szerencse, ezért igyekszem, hogy hamarosan kopogjon az ajtómon. remélem másnál is becsönget egy zsák mindennel telve, amit szeretne az elkövetkezőkre.

gazdikeresők

zaranyosak:)

éves

fene tudja, miért nem tudok írni... sok hete nem tudok már, sok-sok hete... pedig rengeteget gondolok, talán túl sokat is... de nem tudok írni... egyáltalán nem... pedig lenne miről, hisz egy éve elballagtam, így lassan meglesz az államvizsga diplomám is... remélem júliusban kiadják, ha jól tudom egy évre rá adják, mint ahogy sikerült az államvizsga... akkor ennek lassan már egy éve. lassan már egy éve, h. csak tervezek, de nem sikerül egyik lépcsőfokról a másikra lépni... néha saját, néha önhibán kívül... lassan már egy éve, h. itthon fekszem és itthon ébredek(ez az egyik legjobb dolog, abban, h.lassan egy éve...) lassan egy éve, h.valami önbizalom kezd visszaköltözni belém(de ez még sok hosszú évbe fog telni...) lassan egy éve, hogy rengeteg dolgot másképp látok, másképp gondolok és másképp szeretnék tenni. lassan egy éve, hogy előkerült a poros gitárom a sarokból, és ismét játszom rajta... lassan egy éve, hogy szeretnék valami olyant, ami kiemel a hétköznapokból. lassan egy éve, hogy munkakereső állampolgár vagyok(de azt hiszem, ez elég reménytelen vállalkozás...) és lassan egy éve... s a sor már lassan egy éves...
és még van valami, lassan KÉT éve, hogy egy csoda részese vagyok. egy apró csodáé, ami erőt ad a holnaphoz, a tegnaphoz és a mához, egy csodáé, aminek remélem még sok két évig részese lehetek, azé a csodáé, amiben ketten vagyunk... Te és én... egy olyan csodáé amiért néha harcolni kell, és néha sírni, könnyezni, fájni ott benn, nagyon fájni, önmarcangolni, és nem Te a hibás...
lassan jó lenne, ha valahogy jobb lenne...

hallgatnivaló:)

http://www.youtube.com/watch?v=OiogfABIA8c

hallgatnivaló így a strandszezon kezdetén... felhőhabos nyaraláshoz ez a nóta igazi hangulatot ad:) tessék meghallgatni:)

Cicák

ők keresnek gazdit, akik ajándékba elfogadnának egy apró-cseprő kismacskát!!! bárkit tudtok, aki szeretne kiscirmost annak szóljatok, hogy ingyen és bérmentve tőlem megkapja!!!

Zokni

2011 május 13-án az öcsémmel jelen voltunk, mikor Zokni cica kettő kis cicmic anyukája lett. láttuk a csodát, ahogy Zokni, első anyai örömök elé nézve, ösztönösen tudta, mikor mit kell cselekedjen. s mi csodáltuk, és biztattuk. nagyon ügyes volt, és most két kicsi nyávogó anyukája, ott fekszik mellettük, vigyáz rájuk, őrködik két kicsi csemetéje épsége felett.
így most az a két csöppség szerető gazdit keres, ahol nagyra cseperedhetnek, és szebbé tehetik gazdijuk mindennapjait. képet most csak Zoknicicáról tudok feltenni, mert a kicsik nagyon aprók, s nemsokat mutatnak magukból, és az anyukája is takargatja őket, h ne fázzanak. de később ők is starolják majd magukat.
Ps: a péntek 13 nem szerencsétlen nap, hisz élet született ezen a napon, két kicsi szívvel dobog több az állatbirodalomban:)

Bubo

Egyetlen egy napig teljesült egyik nagy álmom. volt egy Baglyom. olyan nagy szemű, fejforgató, mint Harry Potterben. de ez egyetlen egy napig volt... sajnos. pedig hívtuk az állatvédőket, s meg is beszéltük, hogy elviszik a vásárhelyi állatkertbe. nem is volt semmi baj. olyan ügyesen evett, ivott, mint egy rendes ragadozó bagoly. csodálta is az utca, hogy milyen édes, kalitkát is szereztünk nekik, hogy amíg megmentik, addig is nyugodt körülmények közt legyen. csak aztán mikor az esti etetésre került volna a sor, hát... sajnos... h is mondjam... elpusztult. pedig olyan szeretettel gondoztuk... sajnos elment az örök harcmezőkre... el is temettük. aztán kiderült, hogy nemsok esélyt jósolnak az ilyen állatoknak...sajnos, azok az állatok, akiket az anyukájuk kilök a fészekből, azok sajnos nemigazán élik túl. az állatok okkal cselekszenek ilyent.
sajnáltam, szegényt, ezért emlékére született ez a bejegyzés. a képen ő látható, teljes valójában. azt nem tudjuk, milyen fajta bagoly volt, de ha valaki tudja, így utólag is megköszönnénk, ha megírná.

sütikéim:)